NEMZETKÖZI DIÁKOK BALETTELŐADÁSA. Romániából, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból, Svájcból és Olaszországból mintegy nyolcvan diák lép színpadra pénteken, július 14-én 18 órától a VII. Balettbemutatón, a kolozsvári Diákművelődési Házban.
Minden tartalom
Nem vagyok az illegális bevándorlás híve. A menekültekként azonosítható szerencsétlenek vagy az adott ország számára nélkülözhetetlen gazdasági bevándorlók befogadásának, azaz a legálisnak annál inkább. Akinek menekülnie kell, s akit az államok gazdasági okokból be akarnak fogadni, azokat – az obligát személyazonosítást és a többi törvényes procedúrát követően – be kell fogadni. Aki nem akar idegeneket befogadni (mert mért kellene feltétlenül?), csak azokat köteles befogadni (de ez esetben valóban feltétlenül), akiket senki más nem hajlandó. Például az amerikai titkosszolgálatok illegálisan gyűjtött titkait kiszolgáltató menekülteket.
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség szeptember első hetében dönt arról, hogy engedélyezi-e Györgyfalván a második magyar óvodai csoportot. Mivel a falu óvodájába a 2017–2018-as tanévre 38 óvodás korú magyar gyermeket írattak be, ezen felül még 12 gyermek 2018-ban tölti majd be a 3. évet, a szülők írásban kérvényezték többek közt a Kolozs Megyei Tanfelügyelőségen a második magyar óvodai csoport beindítását.
Felakasztotta magát egy 57 éves református lelkész Szilágysomlyón. A rendőrség gyanús haláleset miatt nyomozást indított. Maria Sorina Cristea, a Szilágy megyei rendőrség szóvivője elmondta, a férfire a fáskamrában találtak rá.
