Campus

Gondolatok egy generációs szakadékból

Mélységesen szégyelnünk kellene magunkat. Mert mi egész nap csak a telefont bújjuk. Mert nekünk minden a fenekünk alá van téve, mégis csak válogatunk és fintorgunk. Mert régebb más volt, jaj de még mennyire más volt. Mert régebb jobb volt. Mert „bezzeg az én időmben”. Bezzeg ti, szülők és nagyszülők, sokkal érettebbek, háziasabbak és életrevalóbbak voltatok.

Az elmúlt évek legfurább szessziója előtt állunk. Hiába hittem az első három félév után, hogy már nem érhet meglepetés, a vírus közbeszólt. A távoktatás komoly nehézségeket okozott mindenkinek, sok tantárgynál kellett eltérni az eredeti tervtől. Rajtunk és a tanárokon is gyakran érezhető volt a tanácstalanság, hiszen erre a helyzetre tökéletes megoldás nincs. Nekem is hetekre volt szükségem az alkalmazkodáshoz.

Kedves érettségiző,

Nem foglak most én is azzal nyaggatni téged, hogy tanulj. Hagyom, hogy eldöntsd, most mi a fontos neked. Bár te most másabb, talán nehezebb helyzetben vagy, mint anno én – hiszen kimaradt a szemtől szembeni oktatás egy része –, úgy gondolom, az érettségi előtti időszakot mindenki hasonlóan éli meg. Elmesélem, én hogyan vészeltem át.