„A zenélésben az az élmény fogott meg leginkább, hogy együtt lehet hangoskodni”
KOVÁCS MEDÁRD
– Zenész családból származol, így már gyermekkorod óta közeli kapcsolatban állsz a zenével. Ki vagy mi volt rád a legnagyobb hatással, ami a rock és a metál irányába vitt el?
– Részben tényleg zenész családból származom. Apukám vonalán elég sokan zenéltek, ráadásul jellemzően rockzenei fronton. Nagybátyám basszusgitározik, apukám is zenélt, sőt neki lemezboltja is van. A meglepő, hogy sem ezekkel a zenei stílusokkal, sem a hangszerekkel nem ott találkoztam először. Általános iskola negyedik osztályában az egyik osztálytársam – akinek a bátyja akkor nagy punk volt – behozott egy kazettát, rajta egy Clawfinger-számmal. Teljesen elvarázsolt. Amikor hazamentem és elmeséltem apumnak – aki nyilván ismerte a lemezt és a dalt is –, megkértem, hogy írja ki nekem. Másnapra készített nekem kazettát, amin szerepelt ez a dal, plusz az ő kedvencei: Motörhead, AC/DC és hasonlók. A következő nagy hatást gyakoroló album a The Exploited: Beat the Bastards, illetve a Sepultura: Chaos A. D. című albuma volt, szintén apukám ajánlásával. Ezeket a lemezeket hallgattam hónapokig, éreztem, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Édesapám ekkor adta a kezembe a Pantera együttes Official Live: 101 Proof című CD-jét, ami teljesen beszippantott. Apukám ily módon nagyon sokat segített a zenei stílusom megtalálásában. A hangszerekkel – pontosabban az akusztikus gitárral – később, 14 éves korom körül nyári edzőtáborban találkoztam először. Igazából ehhez kötődik az első nagy zenei sikerélményem is, ugyanis sikerült megfejtenem a Nothing Else Matters intróját. A tábor után a legjobb barátom dobverőt vett magának, ketten lementünk a próbaterembe, és elkezdtünk zajongani. Igazából a zenélésben a leginkább az az élmény fogott meg, hogy együtt lehet hangoskodni. Onnantól kezdve pedig rendszeresen jártam el mások próbáira, vagy akár lakására jammelni.
– Pályafutásod során több zenekar tagja is voltál már, 2015-ben viszont szólókarrierbe kezdtél. Minek a hatására döntöttél úgy, hogy újra zenekarban szeretnéd folytatni?
– Amikor 2015-ben a Leander Rising véget ért, az számomra olyan esemény volt, amelyet meg kellett gyászolnom. Őszintén, kicsit elment a kedvem az egésztől, a zenélést fél évig szüneteltettem. Aztán jött a szólólemez, amivel igazából nem a szólókarrieremet akartam elkezdeni, csak szerettem volna az addig összegyűlt ötleteimet rendszerezni. A lemez megjelenése után Jozzy – aki a Leander Risingban is játszott és, aki vendégszólósként szerepelt egy dalban a lemezen – felvetette az ötletet, hogy álljunk össze új zenekarként. Megalakult valamiféle formáció, de énekesünk nem volt, ezért egyetlen koncert után abbamaradt a történet. Közben újra elkezdtem turnézni, párhuzamosan játszottam a Sanctuary és a Satyricon együttesekben is, tehát beindult a külföldi zenélés. Többek között emiatt sem folytatódott a szólólemezem.
A Covid alatt, 2020-ban, összehoztuk a Live Life Heartbeat nevű projektet, annak apropóján, hogy újra zenekart alapítsunk és saját dalokat írjunk. Aztán újra beindult a külföldi turnézás, és nehézzé vált az egyeztetés, mivel a többiek is játszottak más zenekarokban, tehát, ez is parkolópályára került.
Most pedig – ahogy eddig is –, Tankcsapdás tagságom is organikusan jött létre a. Tavaly lenyomtuk együtt a szezont, amelynek végén a zenekar végeges tagja lettem. Ez nagyon izgalmas döntéssorozat vége volt a fejemben, és szerencsés módon minden a helyére került.
– Volt olyan vágyad, hogy a Tankcsapdában játssz? Tervben volt a közös zenélés?
– Őszintén, adott ponton már elképzeltem ezt a felállást. A mostani helyzetet hasonló pillanat egyébként már tizenhárom évvel ezelőtt megelőzte. Amikor Cserkó (Molnár Levente, azaz Cseresznye, a Tankcsapda egykori gitárosa – szerk. megj.) után az előző gitáros, Sidi bekerült, engem is megkerestek – de akkor a történet másképp alakult. Most azonban én is és ők is úgy éreztük, hogy beérett az egész. Igazából igen, szerettem volna, hogy ez így alakuljon.
– Milyen a közös munka? Nehéz volt megszokni a fiúk ritmusát?
– Azt érzem, hogy a dolgok természetesen mennek előre – persze, még rengeteg a teendő. Ez egy folyamat, ami szépen halad a maga medrében. A közös munkánk a stúdiózással indult. Részt vettem a jövőben megjelenő album bizonyos dalainak – mondjuk úgy – áthangszerelésében a többi gitárossal együtt. A folyamat felhőtlen volt. Ez számomra meghatározó momentum volt, mert akkor ismertem fel először, hogy igazán működhet a közös munka. Dalszerzőkként hárman nagyon jól passzolunk egymáshoz: mindenkinek megvannak a saját erősségei, amelyek jól kiegészítik egymást. A koncertezéseknek sem voltak különösebb tétjei kezdetben, ott is az élvezet dominált. Igazából csak tovább folytatom, amit eddig is csináltam: próbálom a tőlem telhető maximumot nyújtani. Közben azért bíztam abban, hogy a végső döntés részben rajtam, részben pedig rajtuk múlik – és így is lett.
– Játszottál már Kolozsváron?
– Igen, többször is. A Satyriconnal is játszottunk itt – sőt, talán még a Leander Risinggal is, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Megfordultam néhányszor Kolozsváron, de azért most is izgatott vagyok.
GERGELY ÁKOS KOLOZSVÁRI KONCERTFOTÓIT AZ ALÁBBI GALÉRIÁBAN NÉZHETITEK MEG:
