Egyéb

Fáradt, erőtlen léptekkel sétál lefelé a kőpadok között. Tekintete a távolba mered, de a messzeségben semmi
más, csak a zöld lepte tér és az elfelejtett betonfelület színe. Mit figyel?

Neked is nehezen megy a tanulás? Úgy érzed, fárasztó az online oktatás és szinte semmivel sem tudsz többet a tanárral való virtuális találkozás után, mint azelőtt? Olvasd el ezt a néhány tippet Illyés Magdától – a Pszichológia és Neveléstudományok Kar oktatójától –, hátha akad olyan, amit még nem alkalmaztál, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az online oktatás hatékony legyen, a félév pedig megérje!

1. Legyen mindenkinek napirendje, amihez tartja magát! (tanórák, egyéb tevékenységek)
2. Különítsük el a tanulás helyét, még ha csak egy asztalsaroknyi hely is az!

Játsszunk! Elmondod, hogyan iszod a kávéd, én pedig megmondom, milyen ember vagy. Az is lehet, hogy te feketén szereted. Elég édes az élet, ugye? Elfogadsz mindent olyannak, amilyennek teremtve lett. De hadd áruljak el egy titkot, a nagy többség nem ilyen.

A nagy többség nem fogadja el a kávé ízét. Kell nekik két deci tej, három barna cukor és fahéj is a tetejére, hogy meg tudják inni. Rosszabb esetben még a cukrot is édesítőszerre cserélik. De úgy sem érzik majd tökéletesnek.

A tervezett elavulás nevű mechanizmus kezdete az 1920-as évekre tehető, amikor a gyártóvállalatok rájöttek, hogy ha tartós termékeket állítanak elő, az a gazdaság gyengülését fogja eredményezni, egyre kevesebbet fognak vásárolni az emberek. Így olyan árucikkek termeléséhez fogtak, amelyek élettartama sokkal rövidebb, hamar tönkremennek, ezért gyakrabban kell cserélni is őket.

Nem vallom magam sportembernek, a futás hallatán nekem is feláll a szőr a hátamon (az más tészta, hogy ha alkalmanként a fejembe veszem a rohangálást, képes vagyok kitartó maradni a második futásig), a gyaloglásról viszont sosem mondanék le.

Az utolsó másfél licis évemben hozzászoktam a reggel hét előtti negyedóra sétához/rohanáshoz, sokszor igazán jólesett, hogy elsétálhattam kicsiny falum egyik végétől a közepéig. Amikor felkerültem Kolozsvárra, sokat tanakodtam azon, vajon hogyan fogom beiktatni életembe a mozgást.

Van az a jelenség, hogy minél jobban el akarsz tüntetni valamit, annál kíváncsibbak rá az emberek. Ha egy kisgyereknek azt mondod, hogy nem ehet a polcon lévő csokiból ebéd utánig, lehet, hogy benyomja a felét ebéd előtt 5 perccel. Ha nem szólsz neki, hogy van édesség a polcon, észre sem veszi.

 Ez történt azzal a meséskönyvvel is, amelynek Dúró Dóra Magyarországon hadat üzent. A Mi Hazánkért Mozgalom elnökhelyettese ledarálta a kötetet és a jelenetet videóra vették, ezáltal nagy összefogást generált az LMBTQ-közösségben és azon kívül is.

A vicceink nem viccesek, a céljaink nem reálisak, a kapcsolataink nem igazak és nem igaziak. Nagyjából ilyen ismérveket sorakoztatnak fel az idősebbek a generációs szakadék túloldaláról, amikor a mai fiatalokat jellemzik. Ez a Z generáció azonosító kódja, amennyiben nem felejtjük el hangsúlyozva hozzátenni az internet- és telefonfüggőséget. Talán igaz.

Az állatkínzás évtizedek óta komoly problémát jelent világszerte. A jóérzésű emberek többsége megbotránkozva nézi azokat a videókat, amelyekben különös kegyetlenséggel kínoznak meg vagy pusztítanak el ártatlan élőlényeket. Az elkövetők sok esetben nem kapnak méltó büntetést. Manapság egyre több szervezet küzd önzetlenül, mindenféle érdek nélkül az állatok jogaiért, ilyen a Szurkolók az állatokért nevű magyarországi mozgalom is.

„Vásárhelyi Melinda vagyok, frissen végzett újságíró. Az e-mailben csatolom az önéletrajzom, amellyel jelentkezem az önök által meghirdetett álláslehetőségre.”

25 elküldött e-mail, 13 megválaszolatlan. 14 kinyomtatott önéletrajz. 12 „Köszönjük a jelentkezését, majd visszajelzünk”. 10 lerágott köröm és megszámolhatatlan identitásválság. Végeztem az egyetemmel. Belecsapok a lecsóba, ez vagány. Nincs több szesszió, nincs több tanulás. Végeztem az egyetemmel. A lecsó, amibe belecsaptam, egyre furcsább ízű. Kicsit csíp, kicsit kesernyés.

Kipattan a szemem, nem tudom, hol vagyok, Kint madarak röpködnek, méghozzá jó nagyok. Csapkodásaik a falon is áthallatszanak Azt hinné az ember, sohasem alszanak. Pihenni sem szoktak, mindig ébren vannak, Muszáj lesz kivárnom, amíg békén hagynak. Mozdulatlanul fekszem, kíváncsian várom, Hogy mikor tér vissza szememre az álom. Gyorsan visszatér, nem kell sokat várni Még néhány óra alvást nem fogok megbánni. Öt perc sem telik el, felkölt a szomjúság Ami ilyen korán elég nagy bosszúság. Közel van az üveg, de semmi nincs benne, Pedig egy korty víztől minden könnyebb lenne. Hány óra lehet?

1990-et írunk, a kazetták és a Brick Game fénykorában járunk...

Ez nem egy reklám, nem félig igazság-félig ámítás, hanem a nyers valóság. Feltették nekem a kérdést, hogy mi a véleményem az újságírás szakról, így, egy év után. Mi az, ami tetszik, mi nem jött be nekem? Sokat gondolkodtam, hogy mit hazudhatnék. Aztán rájöttem, hogy hazudni csak úgy tudnék, ha tényleg leírnám, hogy van, ami nem tetszik. A világ ritka vagány tanáraival, laza órákkal az egyetemen? Mi lehet ebben a rossz?

Gondolatok egy generációs szakadékból

Mélységesen szégyelnünk kellene magunkat. Mert mi egész nap csak a telefont bújjuk. Mert nekünk minden a fenekünk alá van téve, mégis csak válogatunk és fintorgunk. Mert régebb más volt, jaj de még mennyire más volt. Mert régebb jobb volt. Mert „bezzeg az én időmben”. Bezzeg ti, szülők és nagyszülők, sokkal érettebbek, háziasabbak és életrevalóbbak voltatok.

Kedves érettségiző,

Nem foglak most én is azzal nyaggatni téged, hogy tanulj. Hagyom, hogy eldöntsd, most mi a fontos neked. Bár te most másabb, talán nehezebb helyzetben vagy, mint anno én – hiszen kimaradt a szemtől szembeni oktatás egy része –, úgy gondolom, az érettségi előtti időszakot mindenki hasonlóan éli meg. Elmesélem, én hogyan vészeltem át.

Ez a felkérés, mondjuk, az utcán hangzik el, és az, aki mondja, még teljesen normális, ugyanis az illető tényleg vizsgázik. Igen vizsgázik, és a vizsga (figyelem, nem a szesszió!) egy hétig tart. Persze, mindez nem felénk dívó vizsgastílus.

Ha nem is mindannyian, de elég sokan szembesülünk a halogatás nagy dilemmájával nap mint nap. Petőfi verse azt bizonyítja, régen sem volt ez másképp. Jómagam is a krónikus halogatók csoportjába tartozom, és annak ellenére, hogy tudom, leginkább magmnak ártok vele a legtöbbet, aligha lennék képes ellenállni. Általában mindent az utolsó pillanatra hagyok, sikeresen elhitetem magammal a hazugságomat, miszerint van még időm.

Május van. Két hónapig ültem a négy fal közt, és ez idő alatt minden megváltozott. Amikor hatvan nap után kilépek a lakás ajtaján, egyfajta izgatottság lesz úrrá rajtam, azon töprengek, milyen lesz újra odakint, az emberek között. Furcsa érzés ismét szépen felöltözni és cipőt húzni. Sok minden kavarog bennem, de a legerősebb mind közül a menni akarás. Mindegy, hogy hova, csak sétálni, rohanni.

Az V. Problema Solvenda Romá­nia verseny megszervezése nem éppen olyanra sikeredett, mint amilyennek azt elterveztük. Normális körülmények között élőben találkoztunk volna a versenyzőkkel, de a koronavírus ebbe is beleszólt. Mi, szervezőkként viszont nem engedtük meg neki, hogy felülkerekedjen rajtunk! Na de mi is az a Problema Solvenda?

Középiskolásoknak szóló esetmegoldó versenyről van szó.