Alapjáraton mi, introvertált és kissé antiszociális emberek azért szeretjük a füles bundásokat, mert csendesek és nem kell őket sétáltatni. Elméletileg teljes nyugalomban, harmóniában élhetünk együtt, kivéve, ha szívünk csücske orvul össze nem rágja kedvenc tárgyainkat. Borisz teljességgel meg is felelt ezen elvárásaimnak, amiből naívul arra következtettem, minden nyúl ilyen hangtalan. Ekkor megérkezett Zebulon.
Bár eleinte ő is csendes volt, amikor először kitátotta a száját, rögtön egy vérfagyasztó visítással kezdte. Ok nélkül, mondanám én, mivel csak a friss fapelletet adagoltam kissé hangosan az alomtálcájába. Először azt hittem, a szekrény ajtaja nyikorog, bár tudtommal rég nem nyikorgott. Másnap résen voltam. Ugyanúgy adagoltam a tiszta almot, s közben figyeltem a fülest. Fél méterre állt tőlem az ijedtség legkisebb jele nélkül, s tátott szájjal ordított. Ijesztő, kellemetlen hang volt. Azóta óvatosabban dolgozom. Persze előfordult még kétszer, bár határozottan mi voltunk a hibásak. El akartuk kapni a grabancát, amit ő határozottan ellenzett, s ennek jeléül egyszer az én fejemet, másodszor a Tamásét visította le. Hatékony megoldás volt: ijedtünkben rögtön el is engedtük.
Mikor ivarérett lett, szerelmes, gyengéd morrantásokkal adta tudtunkra érzelmeit. Körözött a lábunk alatt vagy kergette a labdáját s ritmikusan dörmögött. Most, hogy már ivartalan, ezt a hangot ritkábban hallatja, s akkor is inkább etetéskor, a kajaosztó énünknek udvarol. Borisz haláláig csapta így a szelet a labdájának, s néha nekünk is. Ez a kedvenc nyuszi hangom: mély, kedves, ritmikus és gyengéd - legalábbis számomra.
Ami viszont nagyon sajátos Zebulonnál, hogy a meglepetését, elégedetlenségét, felháborodását, fenyegetettség-érzetét is "szavakba" önti - pontosabban morgásokba, kerregésekbe, berregésekbe és hörgésekbe. Elképesztően tud káromkodni (akárcsak az anyja - jegyezné meg most Tamás kajánul), ha valami nem az elképzelése szerint történik vagy csak egyszerűen megzavarjuk a rutinját. Ha túl hirtelen akarom simogatni, morog. Ha Tamás a reggeli rutin részeként körbeforgatja a padlón, kerreg. Ha ölbe vesszük, szintén hangoskodik eleinte, bár a pocakunkon szeret ücsörögni. A legnagyobb berregő-hisztit akkor csapta, mikor először téptem meg a bundáját a vedlés alkalmával. Próbáltam fésülni, kefélni, de hatástalan volt azzal a szőrmennyiséggel szemben, aminek ki kellett volna jönnie, úgyhogy felpakoltam az úrfit az asztalra. Egyik kezemmel próbáltam távol tartani magam a csattogó fogaitól, a másikkal finoman tépkedtem a fellazult bundát. Éktelen, megállíthatatlan, felháborodott kerregés jutott osztályrészemül. Nem is értettem, hogy jön egy ilyen pici, csendesnek mondott állatkából ilyen hangos zaj. Azalatt a tíz perc alatt, míg e műveletet végeztem, be nem állt a szája.
Apró, figyelmeztető morrantásokkal nevelni is próbál minket. Ha útban vagyunk a kanapén és egy határozott orrbökkentésre nem reagálunk, a morrantós orrbökkentés következik. A harapós-morrantós-bökkentést nem szoktuk megvárni, hanem ellentámadásba lendülve megszorongatjuk, amitől kissé lehiggad, vagy legalábbis pár percre elgondolkozik… talán nem is kizárólag az övé az a kanapé?
Szerencsére a nagy szája ellenére nem agresszív állat. Harapása inkább figyelmeztető csippentés és ez sem fordult elő sokszor. Pedig a nyulak, ha elborul az agyuk, komoly sebeket tudnak okozni pengeéles metsző fogaikkal. Borisz nagyon ritkán harapott, s akkor is tévedésből: az ujjunkat muroknak nézte ha előtte az volt a kezünkben, vagy a ketrec rácsát akarva ráncigálni az azt éppen kinyitó végtagunkba trafált. Zebu inkább figyelmeztet, de többször volt olyan területvédő megnyilvánulása is, hogy megtámadta a kezünket mikor benyúltunk a szobájába. Bár nagyon szeretjük őket, semmilyen agresszív viselkedést nem tolerálunk. Akkor sem, ha Zebu kizárólag figyelmeztet, s akkor sem, ha a területét védi s reakciója természetesnek mondható. Addig van füles főnökség, amíg senki nem sérül. Természetesen ilyen esetben sem bántjuk, csak lenyomjuk pár másodpercre a nyakát, ami éktelen karattyolással fűszerezett kapálózást eredményez, de megteszi a hatását. Csend van, béke és tisztelet. Mindennek a betetőzése pedig az, amikor a hancúrozás, a területi viták és egyéb afférok után, Zebunk békésen leheveredik a közös kanapéra és velünk együtt nézi a tévét. Nyúlgazdi ennél felemelőbb helyzetről nem is álmodhat.
