Vörösmarty szavalóverseny az első Zsibói Magyar Napokon

Vörösmarty szavalóverseny az első Zsibói Magyar Napokon
Kiállítások, táncműsor és szavalóverseny is volt az első Zsibói Magyar Napokon, november 18-19-én. A Vörösmarty Szavalóversenyt immár 22. alkalommal szervezte meg a Wesselényi Társaság, 5–8. osztályos diákok számára, a Zsibói Botanikus Kert dísztermében.

BECSKE ADRIENN

Zsibón az 1170 fős magyar közösség a város lakosságának 13,9 százalékát teszi ki. Él emellett a városban egy több mint 500 fős roma közösség, valamint néhány ukrán és szlovák nemzetiségű személy is. A rendszerváltás utáni népszámlálás óta eltelt két évtized alatt a zsibói magyarok száma közel egyharmadával csökkent. Zsibón a magyar tannyelvű oktatás az Octavian Goga Szakképző Líceumban szerveződik. Az iskola már az ötvenes évektől kezdődően vegyes tannyelvű. A magyar tagozaton a gyermeklétszám az 1999/2000-es tanévtől kezdődően csökkent olyannyira, hogy az elemi oktatás összevont osztályokkal működik.

Az 1994-ben útjára indított szavalóverseny 2008-tól vált megyei szintűvé. Az idei vetélkedőn tíz Szilágy megyei iskola – a szilágycsehi Gyulaffy László, a krasznai Cserey–Goga, a zilahi Mihai Eminescu és a Simion Bărnuțiu, a désházi, a szilágybagosi, a kémeri, a zsoboki, a ballai, valamint a házigazda zsibói Octavian Goga – vett részt, továbbá a bethleni (Beszterce megye) és a szamosardói (Máramaros megye) iskola, összesen 48 diákkal, a két korosztály (5-6., illetve 7-8. osztályosok) nagyjából egyforma arányban volt jelen. „Célul nem feltétlenül a versenyzést tűztük ki, hanem anyanyelvünk megőrzését, identitásunk ébrentartását, és az együttlét örömét” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg a rendezvényt Csatlós Sándor szervező, a zsibói iskola aligazgatója.

A diákoknak két verset kellett bemutatniuk, az egyik kötelezően Szilágyi Domokos költeménye volt. Az 5-6. osztályosok zsűrijének tagjai: Borsos Károly László államtitkári főtanácsos, Hari Tünde Hajnalka tanfelügyelő és a Wesselényi Társaság képviseletében Czégényi Krisztina Julianna, aki az 1994-ben először megrendezett szavalóverseny első helyezettje lett és azután is öt éven keresztül az első helyet érdemelte ki szavalataival. A 7-8. osztályosok zsűrijének összetétele: Rozs Rita tanfelügyelő, Csiszár Zsuzsa magyartanárnő és a Wesselényi Társaság képviseletében Romocsa Judit tanító. A zsűrinek egyáltalán nem volt könnyű dolga, ezt a hosszú tanácskozás is bizonyította. Mindkét korcsoportban három díjat és egy dicséretet osztottak ki, továbbá a Zsibói Református egyházközség, a Wesselényi Társaság, az RMDSZ zsibói szervezete, az Octavian Goga Szakképző Líceum és a Zsibói Polgármesteri Hivatal különdíjait is. 5-6. osztály: 1. Debreceni Máté (zilahi Simion Bănuţiu Általános Iskola); 2. Birtalan Nikolett (Bagosi 1-es Számú Iskola); 3. Bereczki Abigél (Kémeri 1-es Számú Iskola); dicséret Mészáros Mónika (Zsoboki Általános Iskola). 7-8. osztály: Szabó Kincső (zilahi Simion Bărnuţiu Általános Iskola) és Szabó Kriszta (zilahi Mihai Eminescu Általános Iskola); 2. Molnár Zoltán Tibor (zsibói Octavian Goga Szakképző Líceum) és Vasvári Ákos (szilágycsehi Gyulaffy László Általános Iskola); 3. Seres Dorka (krasznai Cserey–Goga Szakképző Líceum), dicséret Nagy Eszter (Szamosardói Általános Iskola).

A vetélkedő alatt a részvevők megtekinthették a zsibói magyar diákok Wesselényi hagyatéka című fotókiállítását, a felvételeket a Wesselényi család még fellelhető tárgyi emlékeihez kapcsolódó kiránduláson készítették, amikor Zsibón, Drágon, Hadadon és Zilahon jártak. A legsikerültebb 13 fényképből 2017-es falinaptár is készült, amelyből egy-egy példányt ajándékba kaptak a versmondó vetélkedő díjazottai.

A rendezvény után a diákokat elkísérő tanárok részére a szervezők tanügyi fórumot rendeztek, míg a diákok zenés-játékos foglalkozáson vettek részt. A nap összegzéseként a szervezők elmondták: remélik, hogy mindenkinek felejthetetlen élményben volt része, gratuláltak a diákoknak az elért eredményekért, a pedagógusoknak a sok munkáért, továbbá megköszönték az iskolák és a szülők támogatását.

A magyar napok folytatásában szombaton tudományos előadások hangzottak el, dr. Czégényi Dóra, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Intézetének adjunktusa, dr. Molnár János egyetemi professzor, László László történelemtanár és Györfi-Deák György, a zsibói Városi Könyvtár igazgatója érdekes előadásokkal elevenítették fel Zsibó múltját. Délután a művelődési házban a XX. század eleji Zsibó arcát felelevenítő fényképkiállítás nyílt. A késő délutáni műsorban felléptek a zsibói diákok és a nagyváradi Csillagocska néptáncegyüttes.

 

promedtudo2Hirdetés