1971-ben született Budapesten, irodalmár családban. Édesapja, Oláh János József Attila-díjas költő, író, a Kilencek költőcsoport néhai tagja, édesanyja, Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költő. Először irodalmi álnévként használta a Lackfit, később azonban – az édesapjával való névazonosság miatt – hivatalosan is felvette azt.
1995-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának francia, 1996-ban magyar szakán kapott diplomát. Tanulmányai közül Vajda András versfordító szemináriumai, Lator László stílusgyakorlat órái bevallottan meghatározó szerepet játszottak költővé válásában. A rendszerváltozás után szüleivel közösen dolgozott a Magyar Napló folyóiratnál, amire mint az irodalom „szerelőaknájában” eltöltött időszakra emlékszik vissza: a szerkesztés folyamatának minden állomását ott tanulta meg. 1994-től a Pécsi Tudományegyetem, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem francia tanszékének megbízott előadója, 2004-től adjunktusa volt. 2003-ban doktorált Nyugat-kutatásból. 1995-ben Brüsszelbe nyert ösztöndíjat, 1998-ban Soros-, 1999-ben Hajnóczy-, 2005-ben Örkény István-ösztöndíjas volt. 1999-től a Nagyvilág rovatvezetője, szerkesztője; alapítója volt a 2000-ben indult Dokk.hu című internetes irodalmi lapnak, ahol tehetséges fiatal költők juthattak nyilvánossághoz.
1996-tól a Pázmány Kreatív Írás programjának egyik elindítója, vezető tanára volt Vörös István mellett, akivel együttműködve megírták a legismertebb magyar gyermekversek tréfás átiratait az Apám kakasa című kötetben. Tanítványai közt olyan neves fiatal slammerek, költők és írók szerepelnek, mint Simon Márton, Ughy Szabina, Horváth László Imre, Ayhan Gökhan, Babiczky Tibor, Pion István. Noha intézményes keretek közt jelenleg nem tanít, továbbra is tart kreatív írás tanfolyamokat. Ezek célja, mint mondja, nem egyszerűen író- vagy költőgyártás, nem is puszta „szakmázás”, hanem jóval sokrétűbb, mert egyszerre valamiféle ima, meditáció, önismeret és közösségi élmény.
A Magyar Írószövetség, valamint a Magyar PEN Club tagja. Tévéműsorok vezetője, műveit tizenöt nyelvre fordították le, sokat szerepel külföldön is. Véleménye szerint fontos kihasználni az irodalom számára a világháló nyújtotta lehetőségeket, ennek megfelelően gyakorlatilag naponta publikál verset, prózát vagy esszét közösségi oldalán. Irodalmi tevékenysége mellett fotózik is, képei a Kalligram, a Kortárs és a Liget című folyóiratokban jelentek meg, és több önálló kiállítást is rendeztek belőlük.
Hat gyermek édesapja, többszörös nagypapa. Felesége, Bárdos Júlia művészettörténész. Számtalan elfoglaltsága ellenére naponta olvas, elmondása szerint este vagy ebéd után leheveredik a teraszukra, a függőágyba: ahol a felhők közelségében lehet, világok, mélységek-magasságok nyílnak a lapokon és felette is, az égen.
A gyermeki szemléletmód, a létező dolgokra való rácsodálkozás, a kisgyermek perspektívájából szemlélt világ értő, játékos ábrázolása, szellemes nyelvhasználata, humora teszi népszerűvé gyermekeknek szóló műveit. Nekik írott verseskötetei közül legismertebbek A buta felnőtt, az Apám kakasa (Vörös Istvánnal), a Részeg elefánt, az Ugrálóház, a Robban az iskola, Mi leszek, ha nagy leszek.
Felnőtteknek szóló művei között verseskötetek (Öt seb, Szóvihar, Emberszabás, Van tüzed?), drámák (A túlélők háza, Hambi-pipőke) és prózakötetek (Milyenek a magyarok?, Levágott fül, Száll a kakukk a fészre) is vannak, legutóbb idén jelent meg könyve Jóéjtpuszi címmel.
Művészetéért több rangos elismerést is kapott, többek között 2000-ben József Attila-, 2001-ben Déry Tibor-díjat, 2002-ben Salvatore Quasimodo-különdíjat. 2004-ben és 2008-ban elnyerte az Év gyermekkönyve díjat, 2013-ban irodalom kategóriában a Prima Primissima Díj nyertese lett, idén márciusban pedig Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.
(Borítóképet készítette: Molnár Mihály)
