Az eseményen négy óvodai csoport négytagú gyermekcsapata vett részt, amelyek játékos feladatokban mérhették össze tudásukat, ügyességüket és kreativitásukat. A Méhecske Óvoda Zümikéi, a Napsugár Óvoda Napsugarai, a Hársfaillat Napköziotthonos Óvoda Méhecskéi és a házigazda Kisbácsi Korvinjai, valamint lelkes pedagógusai ismét bebizonyították, hogy játszani csak akkor érdemes, ha a csapat sikerét közösségben élik meg a résztvevők, baráti szeretet és tisztelet által teszik próbára bátorságukat, kitartásukat és leleményességüket.
A játékot Kádár Annamária üzenetével indította Tamás Tihamér Levente játékvezető, a Monostor negyedi Méhecske Napköziotthonos Óvoda óvóbácsija, miszerint „Aki látni akar, annak le kell szállnia a trónról”. A feladatokat A bíró leánya, Mátyás király nevéhez kapcsolódó népmese alapján összeállított forgatókönyv mentén szervezték meg. A gyermekek így nem csupán játékos kihívásokkal találkoztak, hanem a történet részeseivé is válhattak. A mese motívumai végigkísérték az egyes állomásokat, ahol logikai feladványok, mozgásos játékok – babzsák célba dobása és kreatív tevékenységek – agyagkorsó díszítése váltották egymást. A felkészülés során a gyermekek élményekkel, tapasztalatokkal, értékes információkkal gazdagodtak, amelyek összesítését a csapat gyűjtőútja eredményeképpen lapbookba (interaktív tanulási mappába) sűrítette. A mesebeli orsó, a malomkő vagy a korsó nem letűnt korok elfelejtett, néma tárgyaiként, hanem emberi értékek hangos üzeneteként szólította meg a gyermekeket. Nem véletlenül mondogatta gyakran Mátyás király, hogy „nem a rang teszi az embert, hanem a szíve és az esze”. Az üzenet értelmében az alázatosság és szerénység egyben a méltóság fokmérője lehet. A csapatjáték nemcsak a résztvevő négy óvodásnak szólt, hanem a teljes óvodai csoportot megcélozta. Az óvodai csoporton belüli felkészülés, anyaggyűjtés, feldolgozás, értékesítés és kivitelezés minden kisóvodást megszólított, mindenki a tudásához, képességeihez és készségeihez mérten hozzájárult a közös produktumhoz. A Kiskurutty Játéktanoda hasznossága abban rejlik, hogy nemcsak a benevezettek, hanem a teljes csoport részesül a „feltárt” kincsekben.
A szervezők kiemelték, hogy a Kiskurutty Játéktanoda nem verseny a szó hagyományos értelmében, hanem olyan közösségi játék, élmény, amely a gyermekek fejlődését és örömét helyezi a középpontba. Jól példázza, hogy a játék kimenetele nem a versengésről, győzelemről, hanem a tanulásról, az élményszerzésről és a közösségépítésről szól. Az egyik legnagyobb előnye, hogy a gyerekek játékos formában tanulnak. A különböző feladatok – legyen szó mozgásos pályákról, logikai játékokról vagy meséhez kapcsolódó kihívásokról – észrevétlenül fejlesztik a gondolkodást, a memóriát és a kreativitást. Mivel mindez élménnyel párosul, a tanulás sokkal hatékonyabb és maradandóbb. A gyerekek megtanulnak együttműködni, figyelni egymásra, közösen megoldani feladatokat. Megtapasztalják, milyen csapattagnak lenni, és azt is, hogyan kell elfogadni mások sikerét. Ez különösen fontos óvodáskorban, amikor a közösségi szabályok elsajátítása még formálódik. Nem elhanyagolható az önbizalom erősítése sem; a kisebb kihívások leküzdése, a pedagógusok bátorítása és a közös sikerélmény mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek higgyenek saját képességeikben.
A megyei játékot Demény Piroska egyetemi oktató, Szabó Décsei Erika módszertanos óvónő és Szabó Gábor szaktanfelügyelő támogató jelenléte, a felkészítő pedagógusok – Kilin Tünde, Tamás Tihamér Levente, Jankó Hajnalka, Bartha Evelyn, Éles Kriszta, Barabás Boglárka, Farkas Andrea és Gergely Erika Magdolna –, valamint a nap főszereplői a Zümik (Kun Tekla-Boglárka, Major Erik, Sârb Emma-Paula és Silye Sámuel), a Napsugarak (Kolozsi Bendegúz, Mátyás Alíz, Márton Ákos-Leon és Toth Emma-Anna), a Kisbácsi Korvinok (Ábrahám Zsanett, Nagy Sára, Oláh Péter és Varga Dalma) és a Méhecskék (Fodor Tamara, Gőrőg Zsófia, Szabó Dávid és Trif Noel) lelkesedése és kíváncsisága határozta meg.
Végezetül bátran kijelenthetjük, hogy az ilyen események örömet és elégtételt adnak. A nevetés, a közös, pozitív, maradandó élmények mind hozzájárulnak a gyermekek és pedagógusok érzelmi jóllétéhez.
Hálával tartozunk a szülők önzetlen segítőkészségéért, akik hittel és bizalommal támogatják a gyermekeik fejlődését.
A 11. Kiskurutty Játéktanoda megyei szakaszának továbbjutó csapata a Kisbácsi Korvinok, amely június 5-6-án Kolozs megyét képviseli a játék megyeközi szakaszán. A kétnapos rendezvénysorozat házigazdája idén Kolozsvár. Ezúton is gratulálunk minden kisóvodásnak.
Gergely Erika Magdolna
óvodapedagógus

