Veterán japán síugró a rekordok könyvében

Veterán japán síugró a rekordok könyvében
Kaszai Noriaki tanúsítványt kapott Guinness-rekordjáról, hogy ő indult a legtöbb egyéni síugró Világkupaversenyen.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szakportál beszámolója szerint a 47 éves japán sportoló 569 Vk-viadalon vett részt, ezzel 131-gyel előzi meg a második svájci Simon Ammannt. Mindkét versenyző továbbra is aktív, Kaszai pedig nem is kívánja még abbahagyni, tekintve, hogy elérhető közelségben van számára a 600-as mérföldkő is.

Kaszai további rekordokat is tart, ugyanis ő a legidősebb dobogós és győztes a Vk történetében: 2017-ben a planicai szezonzárón 44 évesen és kilenc hónaposan lett harmadik a legendás óriássáncon, míg 2014-ben a finnországi Rukában 42 esztendősen és 5 hónaposan diadalmaskodott.

A sportág élő legendája eddig nyolc olimpián vett részt, és ő a legidősebb érmes síugró, mivel 41 évesen és 254 naposan ezüstérmet nyert a 2014-es szocsi játékokon nagysáncon. Kaszainak további két medálja van olimpiákról, emellett nyolcszor állhatott dobogóra világbajnokságokon, egyetlen aranyát 1992-ben, sírepülésben nyerte.

Borítókép: Kaszai Noriaki igazoltan a Guinessbe került