Párizs 2024: A párbajtőröző Muhari Eszter az első magyar érmes

muhari, vívó, bronzérem, párbajtőr
A magyar vívó, miután megszerezte a bronzérmet – FOTÓ: MTI/ILLYÉS TIBOR
Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel „kéz a kézben” jutottak ki az olimpiára.

Mindketten az egyéni ranglistáról kerültek be a mezőnybe. Eredetileg úgy volt, hogy Kun Annáé és Differté lesz a két európai hely, de a magyar vívót a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották. A rangsorban Differt mögött Muhari következett, így övé lett a másik hely.

A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes magyar vívó kapta az első tust, de mindjárt válaszolt is kettővel, majd 3–3 után pengéről indulva megszúrta ellenfelét. Az első szünet után folytatódott a taktikai küzdelem, mindkét fél igyekezett előkészíteni a megfelelő ütemű támadást. Ez eleinte kétszer az észtnek, majd 5–7 után kétszer a magyar vívónak sikerült. Végül együttes találattal 8–8 volt az állás a második három perc lejártakor. A pihenő után megint Differt indított jó ritmusban pengéről támadást, majd újabb együttes találat után Muhari adott egylámpás tust. 10–10 után az észt ismételte meg kétszer a korábbi akcióját, aztán a magyar vívó csuklóra és mellkasra helyezett el egy-egy találatot. Újabb tusváltás után együttes következett, 14–14-nél pedig lejárt a vívóidő. A ráadásban Muhari a 12. másodpercben vállon szúrta 34 éves ellenfelét, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a párizsi játékokon.

 

Eredmények, női párbajtőr:

A 32 között: Muhari Eszter–Tang Csün-jao (kínai) 15–10.

A 16 között: Muhari–Szong Szera (dél-koreai) 15–6.

Negyeddöntő: Muhari–Jü Sze-han (kínai) 15–10.

Elődöntő: Kong Man Vaj Vivian (hongkongi)–Nelli Differt (észt) 15–11; Auriane Mallo-Breton (francia)–Muhari 15–9.

Bronzmérkőzés: Muhari–Differt 15–14.