Február 10-én várható ítélhirdetés az ügyben
A verepataki aranybánya ügyének kezdete 1997-re nyúlik vissza. A kanadai Gabriel Resources vállalat akkor tette meg az első lépéseket, és azóta próbálja megszerezni az Erdélyi-érchegységben a Verespatak mellett rejlő arany- és ezüsttartalékok kitermeléséhez szükséges engedélyt. A kanadaiak 1997-ben 3 millió dollárért koncesszióba vették a tervezett külszíni fejtés területét. Az ügynek egy román főszereplője van, hiszen a rendszerváltozás előtt hazánkból kitelepedett Frank Vasile Timiș üzletember igazgatója és társtulajdonosa volt a kanadai cégnek, és állítólag az ő ötlete volt a verespataki kitermelés. Ennek érdekében megalapították a Roșia Montană Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalatot, amelyet 80 százalékos részesedéssel a kanadai anyacég hívott életre a román állammal együtt. A román állam tehát 20 százalékot birtokolt az üzletben.
Kezdetben nagy csend övezte a beruházást. Először azt követően merültek fel kételyek, hogy 2000. január 30-án az aranymosással foglalkozó Aurul cég nagybányai létesítményéből mintegy 100 –120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. A legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó magyar szakaszán, felmérhetetlen károkat okozva. Ezt követően Magyarország árgus szemekkel figyelte a romániai cianidos beruházásokat, és Budapest kezdettől fogva élesen felemelte szavát a verespataki beruházás ellen, már csak azért is, mert egy jóval nagyobb környezetvédelmi katasztrófa fenyegetett volna, ha az óriási beruházás megvalósul. Kezdetben az ellenállás azonban főként magyar ügy volt, kivételt képezett pár elszánt helyi lakos, akik másfél évtizedet feláldoztak az életükből azért, hogy megóvják szülőfalujuk rendkívül értékes természeti, történelmi és kulturális kincseit.
Az aranybányászat újrakezdéséhez cianidos technológiát használtak volna, ami azt jelenti, hogy bedaráltak volna hegyeket, az alacsony koncentrációban jelen levő fémet pedig ciános technológiával vonták volna ki a kőzetből, 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt reméltek így kitermelni. Alaposan megváltozott volna a táj, de ami ennél is aggasztóbb volt, hogy a mérgező ciánnal, nehézfémekkel, savakkal szennyezett iszapot egy 185 méter magas, kőtöltés-szerű gát mögötti, több száz hektáros zagytározó tóban halmozták volna fel.
Sokáig nem volt politikai téma itthon Verespatak. Magyarország, az erdélyi magyar civil szféra és az erdélyi magyar történelmi egyházak mellett a Román Tudományos Akadémia, valamint a román ortodox egyház fogalmazott meg kifogásokat. A kisméretű tiltakozásokat a helyi lakosokon kívül főként a nemzetközi Greenpeace és egyéb hazai zöld szervezetek irányították. Traian Băsescu államfő támogatta a beruházást, és semmi nem utalt arra, hogy meg lehet akadályozni a megvalósulását. Fordulatot jelentett a 2013-as év, amikor ősszel Bukarestben nagyszabású, két hónapig tartó, hetente megismétlődő tiltakozássorozat kezdődött, ami más városokra is kiterjedt. Ez akkor szokatlan jelenség volt, hiszen addig nem volt jellemző a társadalomra az ilyen tartós tüntetés. Így a politikusoknak is színt kellett vallaniuk, és napirendre került a politikában Verespatak ügye.
A politikusok meglehetősen hanyag és ingadozó hozzáállását hűen tükrözi, hogy a 2012-ben hatalomra kerülő Victor Ponta ellenzékben ellenezte a beruházást, majd miután kormányra került, látványos pálfordulás történt. Kijelentette, hogy korábban csak azért ellenezte a projektet, mert a nagy politikai ellenfele, Băsescu támogatta. Ponta tehát kormányfőként beállt a projekt mögé. Egyebek mellett a beruházás miatt éles viták keletkeztek az akkori Szociálliberális Szövetség (USL) pártjai között, végül a Nemzeti Liberális Párt kihátrált a beruházás mögül, így az azt elősegítő törvénytervezet 2014 közepén megbukott a parlamentben.
Tény, hogy hatalmas pénzeket mozgatott meg a kanadai vállalat: felújított néhány verespataki ingatlant, a helyi lakosok nagy részét elköltöztette egy általa épített lakótelepre, és biztos jövedelmet, megélhetést ígért nekik. A beruházás népszerűsítésébe is sok pénzt ölt, a társadalmi vitákra tömegesen szállította híveit. Sokan elhitték, hogy Eldorádó lesz Verespatakon, s az állam is zsíros járadékban reménykedett. A politikusok közül a tüntetésekig igen kevesen mérlegelték alaposan a környezeti kockázatokat. Ez az ingadozó hozzáállás nem csoda, hogy teljesen összezavarta a vállalatot, amely 2013 előtt teljes mértékben nyeregben érezte magát, s biztos volt a projekt megvalósulásában.
Miután 2014-ben a beruházást elősegítő törvénytervezet megbukott a parlamentben, 2015-ben a kanadaiak Iohannisnak és Pontának írt levélben próbáltak tárgyalásokat kezdeményezni. Akkor még reménykedtek abban, hogy megvalósulhat a terv. A 2015 őszén bekövetkezett Colectiv-tragédia után azonban Victor Ponta lemondott a miniszterelnöki tisztségről, az őt követő Dacian Cioloș szakértői kormányának kulturális minisztere, Corina Șuteu pedig a Cioloș-kabinet mandátumának utolsó napjaiban, 2016 januárjában felterjesztette az UNESCO-hoz, hogy Verespatakot nyilvánítsák a világörökség részévé.
Ezt követően a vállalat beperelte a román államot a washingtoni székhelyű beruházási viták rendezésének nemzetközi központjánál, és 4,4 milliárd dollárt kártérítést követelt. Később a román kormányok haboztak, s érzékeltették, hogy az UNESCO-nál kezdeményezett eljárás gyengítheti hazánk álláspontját ebben a perben, végül az UNESCO Világörökség Bizottsága 2021 júliusában a világörökség részévé nyilvánította Verespatakot és környékét a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.
(Borítókép: Újvári Ildikó)
