Hiába egy érvényes találat három lesgól az első félidőben: a katari labdarúgó-világbajnokság harmadik napján megszületett az igazi szenzáció: Szaúd-Arábia hátrányból fordítva legyőzte Argentínát. A dél-amerikaiak legutóbb 2019. július 3-án szenvedtek utoljára vereséget (Brazília ellen a Copa Americán), azóta viszont 36 mérkőzés óta voltak veretlenek, és a 2022-es vb-n a végső győzelemre is az egyik legesélyesebbnek jósolt gárda esetében nem sokan várták azt, hogy pont az első csoportmérkőzésükön kapnak ki. Argentína legutóbb 2012-ben játszott az arab együttessel, akkor barátságos meccsen gól nélküli döntetlent játszott egymással a két válogatott.
A 8. percben a játékvezető tizenegyest ítélt Argentínának, a labda mögé a biztosan az utolsó vb-jén szereplő Lionel Messi (a képen középen) állt, és higgadtan értékesítette a büntetőt.
A Paris Saint-Germain sztárja az első argentin lett, aki négy vb-n is gólt szerzett, az eddigi csúcsot Messi mellett Diego Armando Maradona és Gabriel Batistuta tartotta hárommal. Az első félidőben három lesgólt is szerzett Lionel Scaloni együttese, s míg két esetben egyértelmű volt a helyzet, addig a 27. percben Lautaro Martínez találatánál csupán a milliméterek döntöttek. Éppen emiatt is elsőre érvényesnek ítélte a játékvezető gólt, majd a videóbírózás után visszavonta azt.
Az arabok védelme remekül működött, és szünet után elképesztően kezdett Szaúd-Arábia, a 47. percben egy kisebb védelmi kavarodás után előbb egyenlített, majd az 53.-ban fordítani is tudott.
A kétszeres világbajnok Argentína hiába próbálkozott a hátralevő időben, de igazán veszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani Messiék. Bár csak a vb harmadik napjánál tartunk, minden bizonnyal a világbajnokság egyik, ha nem a legnagyobb meglepetését okozta Szaúd-Arábia. Argentínának pedig alaposan fel kell kötnie a nadrágját, ha valóban vb-t akar nyerni, hiszen a következő két ellenfele Mexikó és Lengyelország lesz, így pedig már a csoportból való továbbjutás is nehéz feladatnak tűnik. A Copa America-győztes dél-amerikaiak 1990-ben kezdték vereséggel a vb-t (akkor Kameruntól kaptak ki 1–0-ra), azóta viszont – hat győzelemmel és egy döntetlennel – veretlenek voltak a nyitómeccseiken.
C-csoport, 1. fordulóARGENTÍNA – SZAÚD-ARÁBIA 1–2 (1–0)Luszail Stadion, 88 012 néző. Vezette: Slavko Vincsics (Szlovénia).Argentína: Emeliano Martínez – Nahuel Molina, Cristian Romero (59. perc Lisandro Martínez), Nicolas Otamendi, Nicolas Tagliafico (71. perc Marcos Acuna) – Rodrigo De Paul, Leandro Paredes (59. perc Enzo Fernández) – Ángel Di María, Lionel Messi, Alejandro Gómez (59. perc Julián Álvarez) – Lautaro Martínez. Szövetségi kapitány: Lionel Scaloni.Szaúd-Arábia: Mohamed al-Ovajsz – Szaud Abdulhamid, Hasszan al-Tambakti, Ali al-Bulaihi, Jasszer al-Sahrani (99. perc Mohammed al-Burajk) – Szaleh al-Sehri (78. perc Szultan al-Ganam), Mohamed Kanno, Abdulelah al-Malki, Szalem al-Davszari – Szalman al-Faradzs (45. + 3. perc Navaf al-Abid; 88. perc Abdulelah al-Amri), Firasz al-Buraikan (89. perc Haitam Asziri). Szövetségi kapitány: Hervé Renard (Franciaország).Gól: Messi – 10. perc, 11 m), illetve al-Sehri – 48. és Sz. al-Davszari – 53. perc.
Borítókép: FOTÓ: MTI