A könyvbemutatón kiderült, a kötetbe foglalt elemzések, szövegek először a SZIFONline irodalmi portálon jelentek meg, a projektet, Kányádi Sándor halála után indította el Korpa Tamás, a portál munkatársa. Mint mondta, nem nekrológokkal akart megemlékezni a kiemelkedő költőről, hanem „Kányádira való tekintettel” valami mást szerettek volna. Ezért felkeresett 20 szépírót, irodalomtudóst, olyanokat, akik foglalkoztak már Kányádi Sándor életművével, de olyanokat is, akik kevésbé ismerték a költő munkásságát, és arra kérte őket, hogy tízezer karakterben írjanak egy „monumentális dologról valamit”. A szerzőket tudatosan úgy választotta ki, hogy azok több generációt, világnézetet, irodalmi iskolát és földrajzi területet fedjenek le. Korpa Tamás elmondta, a visszaérkezett tizenöt írás széles szövegkörnyezetben elemezte a verset, egyes szerzők az előadhatóságot, mások a fordításokat vizsgálták, voltak, akik egy strófát, motívumot ragadtak ki és elemeztek, míg mások személyes hangvételben írtak a versről és szerzőjéről.
Markó Béla például identitásversként értelmezte a poémát, de a könyvbemutatón bevallotta, egyfajta „irigység fogta el” miután elolvasta a többi szerző szövegét, és rájött, hányféleképpen lehet a Kányádi-verset megközelíteni. Markó a versből az európaiságot, a kelet és nyugat kérdéskörét emelte ki, a szorongást, az idegenség és az otthon problémáját, amikor az ember „idegennek érzi magát saját hazájában, szülőföldjén”. Szerinte ezek a kérdéskörök Dsida Jenő és Szilágyi Domokos egyes verseiben, Áprily Lajos teljes költészetében fellelhetők. Markó Béla megjegyezte: Kányádi Sándor jellegzetesen szintetizáló költő volt, ez is szintézisvers, amelyben „összekapcsolja Bécset és Mozartot egy rurális képanyaggal”.
„Attól jó ez a vers, hogy ennyiféle értelmezésre ad lehetőséget”, fogalmazott Sánta Miriám, aki személyesebb hangvételű esszében írt a költeményről. Mint mondta, számára az ilyen jellegű versek mindig „zsigeri élményt nyújtanak”, mindig a hatásuk alá kerül, és ezért jobb ezeket zsigeri módon, személyesen megközelíteni. Elmondta, az elemzés írása előtt pánikrohamot kapott, és emiatt úgy érezte, hogy a Halottak napja Bécsben hasonlít egy ilyen rohamra, hiszen ahogy egy pánikrohamban, ebben a versben is „benne van az egész élet”. Az esszé szerzője érdekességként elmondta, a „fogadott nagyszüleitől” örökölt kötetben olvasta a verset, és felfedezte, hogy Kányádi kézírással kiegészítette azt, hozzáírta azt a néhány sort, amely a cenzúra miatt nem kerülhetett be eredetileg a kötetbe.
Amint elhangzott, a beérkezett szövegek először a SZIFONline portálon jelentek meg, illusztrációként több Kányádi-portréval, idővel azonban Korpa Tamás felkereste a Lector kiadót, azzal a kéréssel, hogy a versértelmezésekből állítsanak össze egy kötetet. Gálfalvi Ágnes, a kiadó vezetője elmondta, a kötet szerkesztésekor igyekeztek az online verzió mintáját követni, és a szövegek mellé Kányádi-portrékat helyeztek el, több olyan felvételt is, amelyeket eddig még nem láthatott soha az olvasó közönség. A fotók „kis nyomozómunka” után több helyről kerültek elő, köztük Erdélyi Lajos fotóművész műhelyéből vagy Fülöp Lóránt agyagfalvi fotóstól.
(Borítókép: A könyvbemutató résztvevői, balról jobbra: Sánta Miriám, Gálfalvi Ágnes, Markó Béla, Korpa Tamás és Codău Annamária. Fotó: Lector Kiadó/Facebook)
