Teljes lezárás Szlovákiában és Szászországban, szükségállapot Csehországban
Az adott helyzetben természetesen újratervezésre volt szükség. Még így is csupán annyit tudtunk biztosra, hogy első nap… elindulunk. Továbbá a slusszkulcs megforgatáskor az is biztos volt, hogy Krakkóig próbálunk menni. Aztán arra gondoltunk, alacsony költségvetésű körutunk során Katowice és Wroclaw sem maradhat ki, s ha már Drezdát nem látogathatjuk meg, több napot töltünk a varázslatos Prágában. Továbbá azt terveztük, valahol olcsón termálfürdőzünk, s Brno városát is megtekintjük. A lockdown ellenére Pozsonyt is célba vettük, hisz összesen 9 nap állt rendelkezésünkre.
Egy biztos: elindulunk
Arra is gondoltunk, repülővel utazzunk valahová, ám ez egyrészt kötött indulási és érkezési dátumot jelentett volna, másrészt pedig a hirtelen és folyamatosan változó beutazási feltételek miatt kétes volt a kiruccanás kimenetele. Mivel még a diszkont légitársaságok esetében is sok esetben többe kerül a rugalmas dátumokra vagy a repülőjegy egyoldalú visszamondására vonatkozó szolgáltatás ára, mint maga a jegy, ejtettük a légi utazás lehetőségét. S akkor az egyéni szervezésű kiruccanást preferáló utazó számára a személygépkocsis szállítás maradt. Természetesen most is meghatároztuk, hova, és miért megyünk, itt-ott mit szeretnénk megtekinteni, mi az utazásunk célja, melyek a logisztikai és a szállásra vonatkozó opciók.
Teljes felszerelés: piros "túlélési" hűtőtáska, benne zakuszka, lekvár, kenyér hagyma és egyebek, túra- és kocogó felszerelés, meleg ruhák, laptop (mert dolgozni is kell) esernyő (A szerző felvételei)
Az indulást szombatra, november 27-re terveztük, ez legalább biztos volt, minden többi eléggé bizonytalan. Az alacsony költségvetés ellenére úgy döntöttünk: autópályán haladunk Krakkóig. A román-magyar határ után már fent is voltunk a négysávos úton, s a megengedett maximális sebességgel száguldottunk Lengyelország második legnépesebb városa felé. A koronavírus-helyzet miatt bevezetett teljes zárlat ellenére, érdekes módon, a magyar-szlovák határon nem függesztették fel a polgárok szabad mozgására és a határok akadálymentes átkelésére vonatkozó schengeni egyezmény előírásait, így ellenőrzés nélkül léptünk be a Magyarországgal szomszédos állam területére. Kassán nem álltunk meg, bár a városhoz kötődő valamennyi korábbi emlékem pozitív, s szerettem volna ismét látni a hajdanán az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó települést. Az volt az érzésünk, hogy valósággal elkerüljük a szlovák-lengyel határátkelőt, a Waze navigációs applikáció ugyanis letérített a főútról, ahol a térképen is szereplő ellenőrző pont volt, s egy mellékúton vitt be Lengyelországba. Ellenőrzés itt sem volt, szép tájnak örvendve haladtunk tovább Krakkóba, ahová az esti órákban érkeztünk meg. Szállásadónkat nem is láttuk: az épületbe kóddal jutottunk be, a bejárati ajtónál elhelyezett, újabb számkombinációval pedig a lakásba.
Történelmi központ és Schindler-gyár
A lakásunk közelében elhaladó korszerű villamossal azonnal a központba siettünk: különleges a hangulata a Kolozsvártól csupán 700 kilométerre, 9 órányi vezetésre lévő városnak, különösképpen most, amikor nincs annyi turista, mint a „békeidőkben”. Krakkó impozáns, nagy kiterjedésű város: elővárosokkal együtt mintegy 1,3 millióan lakják, 326 négyzetkilométeren terül el – Kolozsvár 180 négyzetkilométerrel „büszkélkedhet”. A belváros és a főtér architektúrája egyértelműen tükrözi a magasztos múltat: 1795-ig Lengyelország fővárosa volt. Európa legnagyobb kiterjedésű középkori főterén adventi-karácsonyi vásárt szerveztek, emiatt az épületek nyújtotta látvány csorbult ugyan, de legalább megtudhattuk, hogy a kürtöskalács lengyelül kurtoszkolacz. Más neve is van: kémény sütemény, azaz chimney cake. Van ultra-édes változata is: a kürtöskalácsot félbe vágják és fagylalttal töltik meg. Ez viszont túlzott cukorbomba lett volna számunkra…
Vasárnap délelőtt a Schindler-gyárhoz siettünk. A zsidómentő náci kollaboráns, Oskar Schindler neve nagyon sokak számára a Steven Spielberg producer, háromszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező dokumentarista stílusú produkciója, az 1993-ban forgatott Schindler listája című film révén vált ismertté szerte a világon. A második világháború alatt Schindler mintegy 1200 zsidót foglalkoztatott a krakkói zománcedény gyárában, ezáltal megmentve őket a biztos haláltól: az Auschwitz-Birkenau haláltábor a „szomszédban” működött.
Oskar Schindler íróasztala a volt zománcedény gyárban
Schindler ambivalens személyiség: egyrészt a náci párt, mi több, az Abwehr katonai hírszerző és elhárító szervezet tagja volt, másrészt pedig zsidómentő tevékenységével emberszeretetről és lelki nagyságról tett tanúbizonyságot. A Deutsche Emailwarenfabrik (DEF) elnevezésű gyárában többnyire a krakkói gettóból hozatott szakképzetlen zsidókat dolgoztatott, akik olcsóbban dolgoztak, mint a lengyelek. A gettóval ellentétben, a gyárban nem bántották és nem ölték meg a zsidókat, sőt a gyáron belül Schindler felesége még egy titkos kórházat is kialakított, férje pedig rengeteg pénzt költött élelmiszerre és gyógyszerekre.
A krakkói gettó végleges felszámolásának idején, 1943 elején Schindler kenőpénz felhasználásával elérte, hogy a zsidók továbbra is a gyárában dolgozhassanak. A történethez az is hozzátartozik, hogy 1943-ban az ipari létesítményt lőszergyárrá alakították, töltényhüvelyeket, tüzérségi lövedékeket gyártottak, ezáltal Schindler gyára képes volt közvetlenül hozzájárulni a Harmadik Birodalom háborús erőfeszítéseihez. 
Felsorolják a Schindler által megmentett zsidók nevét
1944 őszén szintén kenőpénzek segítségével a gyárat Brünnlitzbe, az akkori Csehszlovákia területére költöztették, Itzhak Stern zsidó könyvelője segítségével Schindler összeírta azt a listát, amellyel a mintegy 1200 zsidó életét megmentette. Az új telephelyen Schindler gondoskodott arról, hogy a gyár fennállásának hét hónapja alatt semmi olyasmit ne állítson elő, amit a németek hadi célokra tudnának használni.
A gyárban berendezett, összetett kiállítás címe „Krakkó náci megszállás alatt, 1939-1945.” A volt ipari létesítmény székhelyén a látogatókat több tucat kiállító terem várja: a második világháború kitörése 1939-ben, a krakkói zsidók sorsa, a mindennapi életük és a családok helyzete a megszállás alatt, a gyár, a benne élő és dolgozó emberek, a földalatti ellenállás. „Sétálhatunk” a macskaköves utcán, „felszállhatunk” a villamosra, „beléphetünk” egy bérházba, egy lakásba, fodrászüzletbe, ülhetünk a pályaudvaron, miközben a film és rádiófelvételek, fotók, multimédiás prezentációk, levéltári dokumentumok tárják elénk még szemléletesebben a történelmet.
Emlékszem, 2013-ban Jeruzsálemben jártunkkor a Sion-hegyen meglátogattuk Schindler sírhelyét, s tiszteletünket tettük az 1993-ban Izrael állam a Világ Igaza címmel kitüntetett bátor férfi előtt.
A reneszánsz Wawel, a volt zsidó negyed és a haláltáborok
Természetesen a világhírű Wawel épületegyüttese, az európai reneszánsz építészet egyik legimpozánsabb műemléke sem maradt ki a látogatás alól, amely 1978 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Nem hagyhattuk ki a waweli sárkányt sem: a legenda szerint a Wawel-domb alján található barlang évszázadokkal ezelőtt egy gyíkszerű, vérengző sárkány lakhelyéül szolgált. 
Sötétedés után a Wawelben
A mendemonda azt tartja, hogy az állat rettegésben tartotta a környék falvait és lakosságát, tizedelte a szarvasmarha és juh állományt, de nem csak az állatok, hanem a szűz lányok életére is tört. A Wawel alatt található sárkányt megtestesítő szobor óránként tüzet okád magából, ám nekünk nem sikerült látni a félelmetesnek szánt lángokat…
A Kazimierz zsidó negyedet is meglátogattuk, valamint egy zsinagógát. A mai Kazimierz negyed területe már a XIII. században lakott volt, de a város alapítása Nagy Kázmér lengyel király nevéhez fűződik. Történészek szerint a németek 1941 márciusában hozták létre a város Podgórze negyedében a krakkói gettót, ahova a kazimierzi zsidókat telepítették majd deportálták őket. Közülük csak pár százan élték túl a háború borzalmait.
Az egykori zsidó negyed a háborút követően és a kommunizmus éveiben elhanyagolt, elhagyott városrész lett. 1988 óta rendezik meg Kazimierzben a Zsidó Kulturális Fesztivált, amely Steven Spielberg 1993-ban forgatott, Schindler listája című filmje mellett jelentősen hozzájárult, hogy a városrész újra a figyelem középpontjába került. Míg korábban inkább csak egy kiábrándító, rossz hírű környék volt, ma már múzeumok, kávézók és éttermek, galériák tucatjai működnek a turisták és a helyiek nagy örömére.. Évente több ezer zsidó leszármazott látogat ide a világ minden tájáról, hogy ősei és a történelem emlékeit felidézze.
A birkenaui volt haláltábor barakkjaiból már sok helyen csak a tégla kémények maradtak meg
Drasztikus változás: míg a Schindler-gyárat a reménység és a túlélés egyik „fellegváraként” tartják számon, addig a másnap meglátogatott Auschwitz-Birkenau volt megsemmisítő tábor helyszíne a reménytelenséget és a szinte halált jelentette az európai zsidók számára, akik közül a második világháború idején mintegy 6 milliót gyilkoltak meg a nácik. Előbb az 1942-ben létrehozott Birkenau volt haláltábor maradványaihoz mentem: sokkoló érzés látni a barakkok helyén magasló, téglából épült kéményeket, a „zsidórámpát”, az SS által készített felvételeket, amelyeken az ide érkező s innen soha többé nem távozó zsidók jelennek meg. A kis erdő sem könnyebb helyszín: a korabeli felvételek szerint a gázkamrákban bekövetkezett haláluk előtt itt várakoztak a zsidó gyermekek, fiatalok, nők és férfiak. A nácik Birkenauban építették ki a tömeggyilkosság legtöbb eszközét, amelyekben körülbelül egymillió európai zsidót öltek meg. Birkenau volt a legnagyobb koncentrációs tábor (háromszáznál több kezdetleges, többségében fabarakk), ahol 1944-ben több mint kilencvenezer fogoly volt: zsidók, lengyelek, romák, a Szovjetunió polgárai és mások.
Vajon ki, mikor és hogyan készítette?
A volt tábor területén különféle építmények és berendezések maradványai láthatók, és emberi hamvakkal teli helyek. A terület nagysága, a fennmaradt barakkok és száznál többnek a romjai, tizenhárom kilométernél hosszabb tábori kerítés, tíz kilométer belső út és két kilométeres vasúti vágány mutatja a tábor specifikus felépítését, amely csak egy célt szolgált: emberek megsemmisítését.
A legmegrázóbb az a hely volt, ahol a fogvatartottak felvételei szerint a szabadtéren égették el a közeli, nagy kapacitású gázkamrákban meggyilkolt emberek holttestét és ahová szétszórták a hamvaikat.
Kegyelet és emlékezés az egyik birkenaui gázkamra romjainál
Mire a két volt haláltábor között közlekedő ingyenes autóbusszal visszaértem Auschwitzba, jelentősen visszaesett a látogatók száma, akik a délutáni órákban már Birkenauban voltak. A volt koncentrációs tábor területén bemutatják, milyen körülmények között éltek a foglyok, milyen volt a rabszolgamunka, hol zajlottak a kínzások és az orvosi kísérletek, a kivégzések. Láthatók a táborban életüket vesztett foglyok fényképei, különböző dokumentumok, illetve az eredeti állapotban megőrzött épületek, szobák és cellák.
Az emberiség szégyenét jelentő helyeknek a tömeges látogatása csorbítja a látottak miatti fájdalom és gyász érzését. Mindkét helyen harmadszorra járok. Úgy vélem, tíz-tizenöt évente el kell mennünk ezekre a lélektépő helyekre, egyébként tompulnak az érzések és fakulnak az emlékek. Lelkiismeretünk „ébresztőóráinak” megtekintésére azért is van szükség, hogy – hátha – mindannyian levonjuk a tanulságokat és ilyesmire többé sohase kerüljön sor az emberiség történetében.
Törpék és névtelen átkelők üdvözölnek Wroclávban
Körutunk következő állomása a törpék birodalma, kedélyes lengyel város volt (az architektúrát tekintve mintha Németországban jártunk volna), ahol csupán egy éjszakát töltöttünk. Az első öt törpét Tomasz Moczek ismert lengyel szobrász készítette, és az óváros látványos pontjain helyezték el őket. 
Ajándék a wroclawi törpétől
A helybéliek és a turisták azonnal beleszerettek a gnómokba, így egyre több magánszemély és vállalkozó sajátot készíttetett: az üzletek körül ott „ólálkodnak” a kis törpék, hangulatossá teszik a környéket, a látogatók előszeretettel fényképezik őket. Mi több, a turisztikai irodában úgynevezett törpe-térkép áll az érdeklődök rendelkezésére, több geoládát (geocaching) is a közelükben helyeztek el.
A főtéren, lengyel nevén Rynek, körülbelül harminc évvel ezelőtt még intenzív volt az autós forgalom, ám a turisták örömére ma már behajtani tilos táblák övezik a teljes környéket. Szilézia történelmi fővárosában, amely Lengyelországhoz, Csehországhoz, a Habsburg Birodalomhoz, a Porosz Királysághoz és a Német Birodalomhoz is tartozott, nem unatkoztunk: többek között Boroszló hajdani piacterét, az opera épületét is megnéztük, s nem hagytuk ki az Ostrów Tumski, azaz a székesegyház szigetét, ahol a város első lakosai telepedtek le. Az Odera-folyó veszi körül, és itt található a város gótikus és neogótikus stílusban épült impozáns székesegyháza.
Politikai üzenete is volt a Névtelen átkelők szoborcsoportjának
Egyedi művészi alkotás a Névtelen átkelők szoborcsoportja. Külön kitérőt tettünk, de megérte megnézni, Jerzy Kalina sokkolta a város lakosságát: 1977. december 13-án reggel a Piłsudskiego és a Świdnicka utcák kereszteződésében arra lettek figyelmesek a járókelők, hogy 14 gipszből készült alak a felszín alatt kel át az úttesten. A néhány napos performansz heves vitát váltott ki szakmai körökben és a médiában is. A gipsz alakok a wroclawi múzeum kiállítására, majd a raktárába kerültek. 1981. december 13-án Wojciech Jaruzelski tábornok hadiállapotot hirdetett ki Lengyelországban, ami a szabadságjogok felfüggesztésén túl az utcák katonai megszállását, az országhatár és a repterek lezárását, valamint kijárási tilalom elrendelését, és a gyárak katonai ellenőrzés alá vonását jelentette. Statáriumot is bevezettek.A közel két évig tartó szükségállapot alatt tízezer embert internáltak, ezret ítéltek el, számosan emigrációba kényszerültek. Több tízezren pedig a munkájukat veszítették el. 2005. december 13-án, a hadiállapot kihirdetésének 24. évfordulóján, 00:00-kor avatták föl Wroclawban a múzeum mélyéből előkerült alkotást, amellyel a névtelen ellenállókra kívánnak emlékezni, akik egy időre a föld alá kényszerültek. Az első két időpont egybeesése a véletlen műve, bár sokan az alkotó megérzésének tulajdonítják.
Macskabárban, Prágában
Prágára is maradt időnk. A szokványos látványosságok mellett felüdülést jelentett olyasmi, ami Kolozsváron is volt, de sajnos betiltották: macskabár. A helyiségre véletlenül akadtunk rá az óvárosban, s azonnal bekopogtunk. 
Aki nem ad borravalót, megkarmolom!
A kötelező belépőt sem sajnáltuk kifizetni, ebből etetik-itatják és kényeztetik a pajkos négylábúakat. Valóságos terápia, mentálhigiénés gyakorlat sütemény fogyasztása közben figyelni, ahogy bakolódnak egymással, ahogyan a leglehetetlenebb helyekre is felmásznak vagy felugranak anélkül, hogy levernének valamit. Természetesen játszani is lehetett velük: feledtük a gyaloglás és a városnézés okozta fáradtságot, teljes mértékben belemerültünk a macskás élvezetbe.
Barátainkkal együtt néztük meg az impozáns prágai várat és a közepén található Szent Vitus székesegyházat, átmentünk a világhírű, szobrairól ismert és fél kilométer hosszú Károly-hídon. Az Óvárosi téren található régi városháza előtt állva aránylag kevés, két-három tucatnyi turista társaságában csodáltuk meg az asztrológiai órát és néztük meg a tizenkét apostol bábjátékát. Nem hagytuk ki a függetlenné válás idejére tervezett Táncoló házat, amely Fred Astaire és Ginger Rogers színészeket ábrázolja táncolás közben, ezért az épületet Fred és Ginger néven is emlegetik.
Prágával kapcsolatban két hely vésődött be az emlékezetembe: az egyik Jan Palach-hoz kapcsolódik, a másik pedig az 1989-es bársonyos forradalomhoz. A cseh egyetemi hallgató 1969. január 16-án a Vencel-téren felgyújtotta magát, hogy tiltakozásra ösztönözze Csehszlovákia lakosságát az ország szovjet megszállása ellen. Mint ismertes, a Moszkva vezette Varsói Szerződés hadseregei 1968 augusztusában szállták meg Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a „prágai tavaszként” elhíresült reformmozgalomnak. Palachnak emlékhelyet hoztak létre a Vencel-téren, ahol néma csenddel áldoztunk emlékének.
1989-ben az utcai tiltakozások hamarabb indultak, mint nálunk: Prágában a bársonyos forradalomként elhíresült tüntetés-sorozat következtében, Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) viszonylag békés keretek között átadta a hatalmat az emberjogi mozgalomnak. A cseh főváros egyik forgalmas utcáját például lezárták és békésen tiltakoztak a hatalom ellen.
Szabadságért, jobb életért tüntettek Prágában is
Világjárvány idején az utazónak sokkal rugalmasabbnak, alkalmazkodóbbnak kell lennie: a tervek néhányszor nem óránként, hanem akár percenként változhatnak, folyamatosan figyelni kell a különböző országok hatóságai által (utolsó pillanatban) hozott megszorító intézkedéseit, előző este vagy aznap kell szállást foglalni.Ehhez hozzáadódnak az alacsony költségvetésű utakkal járó „megszorítások”, amelyek tovább nehezítik a helyzetet. Ne panaszkodjunk: utazni még világjárvány idején is lehet, és jó, mert alig vannak turisták…
