Az uniós tagállamok vezetőinek tanácskozását követő péntek hajnali sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság elnöke aláhúzta: a vezetők múlt decemberben döntést hoztak, azzal a feltétellel, hogy három ország nem vesz részt a hitelkonstrukcióban, ez a feltétel pedig teljesült.
António Costa, az Európai Tanács elnöke Ukrajna iránti támogatásának szilárdságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy az Európai Unió egy igazságos és fenntartható béke elérésére törekszik a nemzetközi jog és az uniós alapelvek mentén. Közölte: az EU célja, hogy a békerendezés a szuverenitás, a területi integritás és a nemzetközileg elismert határok tiszteletben tartásán alapuljon.
Hangsúlyozta: fokozni kell az Oroszországra nehezedő nyomást annak érdekében, hogy gyengítsék az ország háborús gazdaságát, és tárgyalóasztalhoz kényszerítsék Moszkvát. Az Európai Tanács elnöke aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok részben feloldotta az Oroszországgal szemben korábban bevezetett szankciókat.
Costa hangsúlyozta továbbá, hogy „minden vezetőnek tartania kell a szavát, és senki sem zsarolhatja az Európai Tanácsot, senki sem zsarolhatja az Európai Unió intézményeit”.
„Teljesen elfogadhatatlan, amit Magyarország tesz” – fogalmazott, hozzátéve: hogy az ilyen viselkedés nem elfogadható a tagállami vezetők számára. Mint mondta, az uniós vezetők a tanács ülésén egyértelműen elítélték Magyarország eljárását az ügyben.
Az Európai Tanács elnöke üdvözölte Ukrajna erőfeszítéseit a Oroszország által megrongált Barátság-kőolajvezeték helyreállítására, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilvános kötelezettségvállalását, hogy a vezetéket a következő hat hétben megjavítják.
Kiemelte: az Európai Bizottság technikai és pénzügyi támogatást ajánlott fel annak érdekében, hogy a vezeték helyreállítása megvalósuljon. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „nem tekinthető jóhiszemű eljárásnak olyan feltételek szabása, amelyeket sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem tudnak garantálni, mivel kizárólag Oroszország dönthet arról, hogy ismét támadást indít-e az infrastruktúra ellen”.
Costa rámutatott: Oroszország eddig 23 alkalommal támadta a vezetéket, és Ukrajna minden alkalommal helyreállította azt. Hozzátette: a helyzet nem Ukrajna, nem az Európai Unió és nem az uniós intézmények felelőssége.
Emmanuel Macron francia elnök a tanácskozás kapcsán kiemelte: az Európai Tanács hitelessége forog kockán az Ukrajnának szánt, 90 milliárd eurós hitel ügyében. Macron hangsúlyozta: az Európai Uniónak nem szabad „B tervvel” megelégednie a kialakult helyzetben, hanem ragaszkodnia kell az eredeti megállapodáshoz.
A francia államfő nem zárta ki, hogy az Európai Bizottság rövid távon technikai megoldásokon dolgozik Ukrajna támogatására, ugyanakkor hangsúlyozta: az uniós vezetőknek nem szabad lemondaniuk a hitel megvalósításáról.
Robert Fico szlovák miniszterelnök az X-en közzétett videóüzenetében közölte: nem támogatta a csúcstalálkozó Ukrajnára vonatkozó következtetéseit. „Az Ukrajnának szánt hitel továbbra is blokkolva van, és nem tűztek ki időpontot az orosz olajszállítások újraindítására a Barátság-vezetéken keresztül” – mondta.
Elmondása szerint tájékoztatta uniós partnereit a Szlovákiában kihirdetett üzemanyag-vészhelyzetről és az olajtranzit leállása okozta problémákról. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az uniós intézmények döntései alapján Szlovákia és Magyarország jogosult orosz olajat importálni 2027 végéig.
Mint mondta, a helyzetet jelentősen bonyolítja a közel-keleti katonai konfliktus is, amely korlátozza az olajhoz való hozzáférést és jelentősen megemeli az árakat. A szlovák miniszterelnök csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az EU nem tudta rávenni vagy rákényszeríteni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra, hogy haladéktalanul engedélyezze az "állítólagosan" megrongálódott vezeték ellenőrzését, annak kijavítását és a működés mielőbbi helyreállítását.
A szlovák kormányfő azzal is megvádolta Zelenszkijt, hogy jogtalanul beavatkozik a magyarországi választási kampányba azzal a céllal, hogy lecseréljék Orbán Viktor miniszterelnök jelenlegi kormányát.
Fico megismételte: Szlovákia kész további intézkedéseket hozni Ukrajnával szemben, „ha annak politikai vezetése továbbra is szándékosan árt Szlovákia gazdaságának”, hozzátéve, hogy Pozsony már leállította a Kijevnek nyújtott sürgősségi villamosenergia-szállításokat.

