Ukrajnai háború - Megkezdődött a taktikai atomfegyverek bevetésére kiképző orosz hadgyakorlat

Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban - közölte kedden a védelmi minisztérium.

Az orosz déli katonai körzet rakétaalakulatai az Iszkander műveleti-taktikai rakétarendszer rakétáinak indítására való felkészülést gyakorolják. Az orosz légierő légi egységeinek személyzete speciális töltetekkel, köztük hiperszonikus Kinzsalokkal szereli fel a repülőgépeket, és indul járőrözni.

Az orosz védelmi minisztérium május 6-án jelentette be: Vlagyimir Putyin elnök utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát, hogy készüljön fel egy ilyen hadgyakorlatra. Ennek célja a tárca szerint az érintett egységek személyi állománya és felszerelése reagálási készségének fenntartása, valamint az orosz állami területi integritás és szuverenitás biztosítása. A tájékoztatásban kitértek arra, hogy a hadgyakorlat egyben válasz azon "provokatív kijelentésekre és fenyegetésekre", amelyeket egyes nyugati tisztségviselők Oroszországgal szemben tettek.

Orosz hivatalos személyek ezzel kapcsolatban rámutattak: Emmanuel Macron francia elnök nem zárta ki annak lehetőségét, hogy csapatokat vezényeljen Ukrajnába, ha Oroszország áttöri a frontot, és Kijev ilyen kéréssel fordul hozzá, David Cameron brit külügyminiszter pedig lehetségesnek nevezte, hogy az ukrán hadsereg brit fegyverekkel csapásokat mérjen orosz területre.

Putyin május 9-én bejelentette, hogy a gyakorlat második szakaszához Fehéroroszország is csatlakozik.

Moszkva 2023-ban telepített taktikai atomfegyvereket Fehéroroszországba, megtartva felettük a teljes körű ellenőrzést. A lépés bírálatokat váltott ki Nyugaton, miközben, amint arra Moszkvában rámutattak, az amerikai nukleáris megosztási (Nuclear Sharing) program keretében az Egyesült Államok atomfegyvereket telepített olyan NATO-országokba, amelyek nem rendelkeznek ilyenekkel.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség szerint Európában és Törökországban száz taktikai nukleáris robbanótöltet található. A B61-3 és B61-4 bombákhoz való 0,3 és 50 kilotonna közötti robbanóerejű tölteteket hat bázison tárolják Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban. Lengyelország többször jelezte: kész amerikai atomfegyvereket befogadni a területén.

Putyin március közepén egy interjúban kijelentette: Oroszország csak abban az esetben kész atomfegyvereket bevetni, ha az orosz állam léte forog kockán, vagy ha sérülhet az ország szuverenitása és függetlensége.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az orosz hadsereg több különböző típusú – közöttük egy interkontinentális ballisztikus – rakétával támadta csütörtök reggel Dnyipro városának ipari és közmű-infrastruktúráját – közölte az ukrán légierő. Kilenc rakétát indítottak el az ukrán erők ellenőrizte területek felé, az interkontinentális rakétát az Orosz Föderáció Asztrahányi területéről. Az amerikai védelmi minisztérium szerdán bejelentette: az Egyesült Államok mintegy 275 millió dollár értékben további katonai felszerelést és hadianyagot biztosít Ukrajnának.
Külpol
“Határozottan elítéljük Oroszország azon döntését, hogy büntetőeljárást indít újságírók, köztük Mircea Barbu ellen azért, mert tudósítottak Kurszkból. Ez a sajtószabadság és az alapvető jogok elleni nyílt támadás. Az újságírókat védeni kell, nem pedig elhallgattatni” – üzente az X platformon a külügyi tárca.
Külpol