A választmányi tagok megszavazták az új vezetőséget: városi szervezet ügyvezető elnöke Balló Tamás lett, a civil és oktatási ügyekért felelős alelnöki tisztséget Borzási Sarolta tölti be, a szervezetépítésért felelős alelnöknek Rácz Levente Zsoltot, társadalomszervezésért felelős alelnöknek pedig Makkai Laszlót választották meg. Az elnökség mandátuma három évre szól.Az új felállással egy fiatalos, lendületes csapat lépett a városi szervezet élére, amelynek vezérelve, hogy a szervezet a kolozsvári magyarok érdekeit szolgáltja és az ő problémáikat meghallgatva segítsen nekik.
"Nehéz és munkával teli év előtt állunk, az új csapat első nagy kihívása egyértelműen a májusi európai parlamenti választások lesznek, ahol újra hallattnunk kell a kolozsvári választóink hangját. Úgy gondolom, hogy közösen könnyebben fogjuk venni ezt az akadályt. Célunk, hogy a pedagógusoktól kezdve a vállalkozókig, a fiataloktól a szépkorúakig, minden réteggel közösen építsük a kolozsvári közösséget" - mondta a választást követően Oláh Emese, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke.