XXVII. Mozart-fesztivál
A kolozsvári Mozart-fesztivál „születésének” örömmámorában, talán a rendezvény megálmodója és szülőatyja sem gondolta, hogy a „gyermekként dédelgetett” fesztivál ilyen hosszú időn keresztül „élni fog”. László Ferenc több éven át kísérhette figyelemmel az időközben nemzetközi hírnevet szerzett Mozart-fesztivál sikerét, és amikor eljött a „stafétabot” átadásának pillanata, a fesztivál jövőjét Adriana Bera professzor asszonyra bízta, aki szintén Mozart-rajongóként, szakértelemmel és lelkiismeretesen folytatta mindazt, ami huszonhét évvel ezelőtt elkezdődött.
A 2017/2018-as zenei évad új hangokat, új színeket, új hangulatokat „csempészett” a Mozart-fesztivál életébe. A Román Mozart Társaság élére új elnök és új igazgatótanács került. Adriana Bera professzor asszony lemondása után az elnöki tisztséget Silvia Sbârciu zongoraművész, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia docense tölti be, az igazgatótanács elnöke Bianca Temeş muzikológus lett, és a testületben helyet kapott Béres Melinda hegedűművész és egyetemi tanár, valamint Gergely Bálint a filharmónia hegedűművésze és Alexandra Făgărăşan muzikológus.
Eddig 26 alkalommal mondhattuk, ha december, akkor Mozart-fesztivál! Méltó megemlékezésnek tartottam, hogy a többnapos rendezvényt eddig Mozart halálozási évfordulójához igazították. Ez a hagyomány az idén megdőlt, ugyanis az egyhetes fesztivál november 17. és 23. között zajlik. Új színfoltként, az eddigi szimfonikus zárókoncert helyett, az idei rendezvénysorozat operaelőadással zárul. Filharmonikusaink kezdőkoncertjét követően a hét nap alatt három kamaraestre kerül sor, hazai és külföldi előadókkal és idén is volt előadói verseny, amelyen ezúttal az énekesek mérték össze tudásukat. A fesztivál november 23-án este Mozart Don Giovannijával zárul a magyar operában.
Jó érzéssel töltött el, hogy a november 17-i fesztiválnyitó ünnepi hangversenyen zsúfolásig megtelt az Egyetemiek Háza koncertterme, egyesek a lépcsőkön ültek, sokan állva hallgatták végig az est műsorát.
Wolfgang Amadeus Mozart (1756. január 27. – 1791. december 5.) A varázsfuvola nyitányát az opera befejezése után írta. Zenéjét a cselekményből leszűrt élmény hangulata ihlette, telve drámai és lírai, játékos és szomorú, ünnepien felemelő és felszabadultan könnyed, szélesen daloló és ragyogóan virtuóz pillanatokkal. Vladimir Kulenovic karmester verziójában a nyitány szokatlan tempói a kezdés izgalmát hordozták, viszont a hangulatváltások sokszínűsége meglepően szép volt.
A koncert utáni percekben a Facebookon a hangversenyt minősítő inkább kontra, mint pro véleményözön kígyózott végig. Egyesek a karmestert, mások az egész koncertet tartották gyengének. Minden befolyáspróbálkozás ellenére, maradok a saját véleményemnél. Nem fogok dicshimnuszokat zengeni, de azt sem állíthatom, hogy a hangverseny csapnivaló volt. Vállalván a nemcsak zeneértő, hanem a zeneszerető kritikus szerepét is, elmondanám, mivel értek egyet és mi az, ami zavar a bejegyzésekben. Kezdeném az Amerikában élő, szerb származású Vladimir Kulenovic karmesterrel. Gondolom, ha olyan nagyon gyenge lenne, nem nyerte volna meg a „Sir Georg Solti” Karmesterversenyt (2015), a Mendelssohn-Bartholdy ösztöndíj birtokában (2012) nem vált volna Kurt Masur segédkarmesterévé a Lipcsei Gewandhaus Zenekar élén, és nem lenne azóta is állandóan foglalkoztatott karmester szerte a nagyvilágban. Fellépéseiről a sajtóban csak pozitív szakvélemények olvashatók. Véleményem szerint muzikális, karmesteri mozdulatai tisztán érthetők, követhetők. Úgy vélem, minden karmester, és minden előadóművész produkcióját a pillanatnyi ihlet befolyásolja. Miért kéne akárki máshoz hasonlítani, amikor egyazon karmester sem fogja ugyanazt a művet kétszer ugyanúgy vezényelni?!
Carl Maria von Weber (1786–1826) 2. Esz-dúr Klarinétversenyét (Op. 74.) Matthias Müller svájci klarinétművész szólaltatta meg, aki egyben zeneszerző és egyetemi előadótanár is. Hogy mindemellett kiváló jazzmuzsikus is, azt a ráadással bizonyította. Előadását hihetetlen virtuozitás, bensőséges líraiság, pajkos humor és a dinamikai árnyalatok gazdag palettája jellemzi. Ő nemcsak kiváló klarinétművész, hanem showman is egyben, aki örömzenélésével szórakoztatni is akar. Weber concertóját úgy adta elő, mintha színpadi szereplők között osztaná meg a hangokkal „elmondott” párbeszédet. Aki elfogadja, vele együtt szórakozik, aki nem, az „bohócnak” tekinti. Kérdem, vajon a közönség csupán zenei „neveletlenségből” tapsolta meg a versenymű első tétele után?
A hangversenyt Mozart Rekviemje zárta, Diana Ţugui (szoprán), Liliana Mattei (mezzoszoprán), Tiberius Simu (tenor) és Cristian Hodrea (basszus) közreműködésével. A Rekviemet Dorin Pop karmester emlékének szentelték, aki Mozart remekművét, az elmúlt rendszer tiltásai ellenére, számtalan emlékezetes hangversenyen vezényelte.
Vladimir Kulenovic verziójában, Mozart Rekviemje romantikusabbra, szenvedélyesebbre sikerült. A historikus előadásmódhoz, a visszafogottabb hangzásvilághoz szokott hallgatók a mértékletességet hiányolták. A halotti mise túldramatizált zenekari szövete, a harsány énekkari szólamok megnehezítették a befelé fordulást, a lelki megnyugvást, az áhítatot. Engem így is meghatott, vigasztalt. Habár a liturgia szerinti gyászmise szövegét illene ismerni, sokan jelezték, hogy az érzelmi ráhangolódás és a megértés céljából, segített volna a rekviem latin szövegének román nyelvű fordítása.
Nem vagyunk egyformák, véleményeink is különböznek egymástól. Minden tetsző-nemtetsző vélemény ellenére, ne feledkezzünk meg egy nagyon fontos pozitívumról. Íme, egy nemzetközileg is elismert kolozsvári komolyzenei fesztivál, amely számos megpróbáltatást leküzdve, huszonhét éve él és élteti Mozart szellemét, rendezvényeit hallgatók ezrei látogatják, szeretik, várják. És ez nem semmi!
(Borítókép: Vladimir Kulenovic karmester. Fotó forrása: www.vladimirkulenovic.com)
