Az Archaeopteryx nagyjából 150 millió évvel ezelőtt élt a mai Dél-Németország területén. Méretében és külsejében a mai szarkára hasonlított és legfeljebb félméteres hosszúságúra nőhetett. Széles, lekerekített végű szárnyai voltak, tollazata a mai madarakéhoz hasonlított, egyébként hüllőszerű volt, állkapcsában éles fogakkal, hosszú csontos farokkal és három ujjal, amelyek meghajlott karomban végződtek.
Az Archaeopteryx első fosszíliája 1861-ben, Bajorországban került elő. Tudományos körökben azóta is élénk vita tárgyát képezi, hogy a teremtmény vajon a talajon mozgott-e, esetleg „vitorlázó repüléssel” közlekedett, vagy képes volt repülni.
A Nature Communications című folyóiratban publikált tanulmány készítői a kémiai elemek eloszlását kimutató részecskegyorsító, a szinkrotron segítségével vizsgáltak meg Archaeopteryx-kövületeket.
Az eredmények szerint az állat szárnycsontjainak felépítése megegyezik azon modern madarakéival, amelyek heves szárnycsapkodással tesznek meg rövid repülési távokat.
Az Archaeopteryx erőssége a hirtelen elrugaszkodással induló gyors szárnycsapkodás volt” – mondta a kutatást vezető Dennis Voeten, a franciaországi Grenoble-ben működő Európai Szinkrotron Intézet munkatársa. Hozzátette: „olyasmire gondolunk, mint a fácánok és a fürjek. Amikor ezek megpróbálnak kitérni egy ragadozó elől, akkor gyorsan felreppennek, rövid ideig vízszintesen repülnek, majd futva menekülnek tovább”.
A kutatók szerint az, hogy az Archaeopteryx már nagyjából 150 millió évvel ezelőtt képes volt így repkedni, azt mutatja, hogy a dinoszauruszok repülési képessége jóval előbb kifejlődhetett.
