A Batthyáneum könyvtárterme. A római katolikus alapítású ingatlan visszaszolgáltatását elutasították
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogi képviselője, Komáromi Attila ügyvéd elmondta: 476 államosított ingatlant igényeltek vissza, a kéréseket a 2002/501-es törvény alapján iktatták. Mindmáig 136 ingatlan esetében természetbeni visszaszolgáltatást, 26 ügyben kárpótlást ítéltek meg, 91 elutasítás volt, 7 esetben visszavonta az igénylést az egyház, két ingatlanra vonatkozó kérésüket átirányították a helyi földosztó bizottsághoz.
A 2002/501-es törvény megjelenése után, 2007-2008-ig működött a restitúció, az elbírálásoknál elemezték azt is, hogy ki az ingatlan esetleges jogutódja – magyarázta az ügyvéd. A Mikó-ügyet követően azonban, a restitúciós bizottság elutasító döntéseit azzal indokolta, hogy azoknak az intézményeknek adják vissza a kérdéses ingatlant, amelyek a tulajdont igazoló iratokban szerepeltek. 2008-tól 2015 őszéig tulajdonképpen semmiféle határozatot nem hoztak, 2015-ben pedig újra elkezdett tevékenykedni a bizottság, de minden egyes döntésük elutasító volt – összegezte Komáromi Attila.
Nem azonos a visszaigénylő a telekkönyvi tulajdonossal?
A Római Katolikus Státus által, jogutódként visszaigényelt ingatlanok ügyében a restitúciós bizottság kijelentette, a telekkönyvi tulajdonos nem azonos a restitúciót igénylővel. A gyulafehérvári főegyházmegye keretében működő intézménynek, a Státusnak célalapjai voltak – iskola -, tanulmányi, ösztöndíj-alapja például, s az ingatlanok jövedelmét ezek működtetésére használták fel – magyarázta Komáromi Attila. Mint mondta, a telekkönyvi bejegyzésekben ezért szerepel például okkal, hogy „Római katolikus tanulmányi alap”. Ezek az alapok az államosítás után megszűntek létezni, de jogutódjuk nyilván az egyház volt, amely joggal kérte vissza ingatlanjaikat.
A Batthyáneum restitúcióját 1998-ban egy sürgősségi rendelettel lehetővé tették, de ezt nem hajtották végre, mivel az akkori PDSR (A Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja) helyi szervezete megtámadta a rendeletet, és kérték, hogy a Batthyáneumot vegyék le a listáról. A per húzódott, az egyház megnyerte ugyan, de amikor létrejött a restitúciós bizottság, azt mondták, ennek kell döntést hoznia – idézte fel Komáromi Attila. Az érsekség feljelentette az Európai Emberjogi Bíróságon a román államot, hogy a restitúciós kérést hosszú ideje nem oldották meg. Ez a testület 15 ezer eurós kártérítést szabott meg, s felszólította az államot, oldja meg a kérdést. Újabb három év eltelt, majd a restitúciós bizottság elutasította a Batthyáneum visszaszolgáltatását. Legutóbb a bíróság alapfokon elutasította az ügyben a fellebbezést, ezt meg fogja támadni az egyház, amint az indoklást közzéteszik.
Miért kéri vissza az egyház volt iskoláját?
Veress Emőd jogász, az Erdélyi Református Egyházkerület jogi képviselője említést tett arról, hogy amikor a kolozsvári Marianum ügyében elutasító döntés született alapfokon, egy magyar hírportál tudósítása kapcsán elindult kommentsorozatban valaki azt írta, nem érti miért kéri vissza egykori iskoláját az egyház, miközben manapság az oktatási feladatokat ellátja az állam. – Ezek az ingatlanok, amelyek a két világháború között még az egyház tulajdonában voltak, fontos közösségmegtartó szerepet játszottak. Az egyházak ezen ingatlanok segítségével kulturális, oktatási, tudományos, szociális tevékenységet folytattak – hangsúlyozta az ügyvéd, felvetve a kérdést: úgy meg volnánk elégedve a román állami szakpolitikákkal, a kisebbségi oktatás helyzetével, hogy ne volna igény többre?
Azzal, hogy a szovjet típusú diktatúra elvette az egyházak ingatlanjait, az önfenntartó erejüket vette el – emelte ki Veress Emőd. Egyetértett azzal, hogy a restitúciós folyamat leállt, ugyanakkor jogi szempontból tévesnek minősítette a restitúciós bizottság mostani irányát, miszerint nem fogadja el, hogy a 19. század végi, 20. század eleji telekkönyvezési módszer jelezte, hogy mi az ingatlan neve, melyik intézményhez tartozik, s mi célt szolgál. Ezek az intézmények autonóm jogi egységek voltak, amelyek az egyház szervezetéhez tartoztak, de nem volt önálló jogi személyiségük. A Székely Mikó Kollégium kapcsán például még az első világháború előtt volt egy per, amelynek során a bíróság megállapította, az eredeti telekkönyvezési rendszer szerint az egyház a tulajdonos, nem kell tulajdonos átruházási illetéket fizessen, amint azt a telekkönyvi ingatlannyilvántartás kérte –magyarázta Veress Emőd. A két világháború közti román állam 1924-ben egy törvényben újra regisztrációs kötelezettséget írt elő a jogi személy minőséggel rendelkezőknek, s a kollégiumokat nem jegyezték be újra, mivel az állam szerint sem voltak azok, tehát az egyházhoz tartoztak.
Tudatos politika az elutasítások mögött
A katolikus egyház pedig, egy hierarchikus rendszer szerint szerveződött, befoglaló jellegű jogi személy, a különböző struktúráknak volt ugyan jogi személyisége, de ezek betagolódtak a piramisszerű szervezetbe – magyarázta Veress Emőd. Úgy vélte, tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy a táblabíróságok legutóbbi elutasító határozatai mögött nincs tudatos politika.
Szabó László, a Magyar Unitárius Egyház fejlesztési előadótanácsosa megállapította: a restitúciós törvények nem azért jöttek létre, mert a román állam jót akart tenni a magyar közösséggel, hanem azért, mert Románia a NATO, az EU-csatlakozás küszöbén megfelelőnek akart mutatkozni. Mindeddig a restitúciós ügyeknek körülbelül a fele oldódott meg – mondta Szabó László. Hangsúlyozta, az ingatlanok az egyházak önálló gazdálkodásának alapjait szolgálták, azért volna szükség a restitúció érvényesülésére, hogy az egyházak háborítatlanul kiteljesítsék közösségszolgálati hivatásukat.
Bánffy Farkas a felmenőjének, Bánffy Dánielnek birtokát képező erdők visszaállamosításának történetét vázolta, kiemelve, hogy a jogi küzdelmet folytatni fogják a strasbourgi bíróságon. Felhívta a figyelmet arra, hogy az erdőket a család valójában soha nem kapta vissza, nem lépett érvénybe a restitúciós döntés. 2008-ban a bíróság megállapította, a családnak visszajár valamivel több, mint kilencezer hektár erdő. Visszaítélték első fokon, másodfokon, s öt különböző perfelújítást kezdett el a román állam – magyarázta Bánffy Farkas. Ötödik alkalommal „előhúzott az állam egy dokumentumot a saját levéltárából, amelyet szerinte a család rejtegetett előle, miszerint Bánffy Dániel háborús bűnös volt, népnyúzó” – részletezte az állam legújabb hozzáállását. 1946-ban ugyanis nagyapját, Bánffy Dánielt beperelte a román bíróság, hogy a magyarok bevonulásakor olyan beszédet mondott, amelynek hatására megöltek egy románt Ratosnyán. A bíróság ebben a perben megállapította, Bánffy Dániel nem volt ott, mikor a beszéd elhangzott, felmentette. Aztán elkezdődtek a visszaállamosítások 1946-48-ban, 1952-ben pedig felújították a pert, s a már sztálini befolyás alatt álló Románia bírósága elítélte, bár a tanúnak hívott erdész újra elmondta, nem volt ott a vádlott a beszéd elhangzásakor... Most pedig egy 2008-as ítéletet bíráltak felül az utóbbival –hangsúlyozta Bánffy Farkas.
A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy folytatni kell minden lehetséges jogi fórumon a küzdelmet, ugyanakkor abban is konszenzus volt, hogy számottevő változás csak külső, nemzetközi nyomásra történhet, ha az ország érdekei úgy kívánják...
