Ennek a csodálatos panorámaútnak a bejárására február 8-án indultunk el. Nagyon sokan jelentkeztek a kirándulásra, ezért egy nagy busszal és egy mikrobusszal indultunk útnak hatvanhét fős csoportunkkal. Ragyogó napsütésben volt részünk, a kissé párás levegő csak még sejtelmesebbé varázsolta a tájat.
Az Erdélyi-szigethegység délkeleti részén megvalósított beruházás amennyire költséges, olyannyira elengedhetetlen is volt. Az első szakasz a DJ 107I jelzésű megyei út Nagyenyed és Nagyponor közötti 43 kilométeres részét jelenti, ezt 2024. április végén nyitották meg. A második, 35 kilométeres szakasz Ponortól egészen az Abrudbánya közelében található Bucsony (Bucium) községig húzódik, kapcsolatot teremtve a DN 74 jelzésű országúttal. Az újonnan megépített út festői szépségű, eddig nehezen megközelíthető mócvidéki településeket érint. Emiatt is áldoztak rengeteg pénzt rá, összesen mintegy 73 millió eurót, nagyrészt uniós támogatásból. Ezért az ország legdrágább megyei útjaként tartják nyilván, azaz erre költöttek a legtöbbet a maga kategóriájában. 2019 októberében úgy vágtak neki a nagyszabású munkálatoknak, hogy három év alatt, 2022-ben be is fejezik. Viszont 2022 májusában a Fehér megyei önkormányzat felbontotta a szerződést az Erdélyi-szigethegységen átvonuló hegyi út első szakaszának a kivitelezőjével, miután a fizetésképtelenné vált cég nem tudott garanciát vállalni a munkálatért. Addig a munkálatok 30 százalékával készültek el. Az új kivitelező több mint féléves szünet után fogott neki megfeszített tempóban a munkálatoknak. Akkor még arról szóltak a hírek, hogy a hivatalos átvétel 2023 év végéig megtörténhet – bár az út akkorra már elkészült, a hivatalos eljárás lezárására 2024 áprilisáig kellett várni. A második szakasz 2024 szeptemberére készült el. Az új út Nagyenyedről indul, több kilométeren át érinti a várost – éppen a nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumnál kezdődik. Onnan Felenyed, Remete, Nagyponor, Kisgyógypatak (Geogel), Mogos érintésével fut be Bucsony községbe, Bucium Cerbu falunál érve el a DN 74 jelzésű országutat, Abrudbánya délkeleti csücskében. Az új megyei útnak köszönhetően az érintett települések lakói jóval rövidebb idő alatt érhetnek el a megyeszékhelyre vagy akár Kolozsvárra is. A beruházás nemcsak a túlnyomórészt románok, mócok lakta eldugott vidék számára rendkívül fontos, hanem a ma is jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Nagyenyed számára is, hiszen ennek keretében immár felújították a Felenyedre vezető utat, illetve kerékpárút is épült, valamint 6 kilométeres szakaszon a vezetékeket is a föld alá fektették. A megyei út felújításától elsősorban a turizmus fellendülését remélik, de a beruházásnak gazdasági és szociális vonzata is van, hiszen összeköti Abrudbányát és az eldugott mócvidéki településeket a Szászsebes–Torda autópályával, és ezáltal Kolozsvárral. Idegenforgalmi hozadéka szintén jelentős, általa megközelíthetőbbé válik a sziklaszorosáról híres Remete, a több természetvédelmi területtel is rendelkező Nagyponor vagy Mogos, de az Erdélyi-érchegység számos természeti csodája is könnyebben elérhető lesz a turisták számára.
Ez az ország egyik legszebb turistaútja, több helyen ezer méter fölé emelkedve kacskaringózik, szemet gyönyörködtető tájon halad, pazar panoráma tárul az utazó szeme elé. Bizonyos kilátópontokról jól látható a Tordai-hasadék, a Detunáta, az Öreghavas, de tiszta időben a távolabbi Retyezát és a Kudzsiri-havasok vonulata is jól kivehető. A DJ 107I erdőkön, tisztásokon, szorosokon halad át. Négy elszigetelt községet – Remetét, Nagyponort, Mogost és Bucsonyt –, valamint azok elnéptelenedett falvait, tanyavilágát próbálja közelebb hozni a civilizációhoz. Az úttól néhány kilométerre számos olyan tanya van, ahol ma már mindössze egy-két családot lehet találni. A térségben rengeteg elhagyatott, omladozó házat, viskót látni, de néhány ízlésesen felújítottat is, amelyet hétvégi nyaralóként használnak. A hagyományos parasztházak és vízimalmok visszaállítását nem bízzák a véletlenre vagy az új tulaj ízlésére; a munkálatok a nagyszebeni Astra falumúzeum felügyelete alatt folynak.
A megyei tanács levédette a Transapuseana elnevezést, amely így hivatalossá vált. Ez az Erdélyi-szigethegység román elnevezéséből, a Munții Apuseni kifejezésből ered. Az új út neve a közismert romániai magashegyi utak, a Transalpina és a Transzfogarasi út elnevezésére „hajaz”, ezért nevezték eleinte erdélyi Transalpinának is. Már csak a magyar megnevezése hiányzik az útnak, remélhetőleg hamarosan ez is meglesz.
A Transapuseana útvonala Nagyenyedtől Buciumig 78 km, végig aszfaltozott kétsávos út, oda-vissza forgalomra tervezték, de sajnos a hajtűkanyarokban elég keskenynek bizonyul. Most még nyugodtan járható busszal is, de ha sokan fogják használni, gond lesz. Mi most nagyon örvendtünk a kis sebességnek, mert menet közben is tudtunk fényképezni. Van néhány szép kilátóhely, ahol kiskocsival könnyen meg lehet állni, a busszal körülményesebb, de sikerült. A néhol hófoltokkal tarkított téli táj gyönyörű volt, messze el lehetett látni a csupasz fák között, de majd ellátogatunk ide más évszakban is, esetleg felkeressük az ismert és kevésbé ismert kirándulóhelyeket a környéken, persze akkor legalább kétnaposra kell terveznünk utunkat.
A Gura Izbitei nevű településen a már használaton kívül álló elemi iskola falán egy elég szűkszavú emléktáblát találtunk a következő szöveggel: „Aici a fost casa în care a locuit între 1840–1847, neînfricata luptătoare pentru drepturile buciumanilor Ecaterina Varga (1802–1852).” Sajnos az ismereteink Varga Katalinról eléggé hiányosak és főleg nagyon különbözőek voltak, ezért a Wikipédiát hívtuk segítségül, ahol röviden ezt írják róla:
„Varga Katalin (Halmágy, 1802. augusztus 22. – Halmágy, 1852 után) az erdélyi bányászmozgalom vezetője volt az 1840-es években. A kisnemesi származású asszony eredetileg saját peres ügyében kereste igazát Bécsben, de a Mócvidéken keresztül utazva, és megismerve a zalatnai kincstári uradalom román bányászjobbágyainak panaszait, az ő ügyükben is megpróbált eljárni. Ugyan kérvényeit kivizsgálták, de a hatóság őt magát veszedelmes felforgatónak tartotta, és Andrei Șaguna ortodox püspöki helytartó segítségével elfogatta. Miután négy évet töltött vizsgálati fogságban, háromhavi elzárásra, a perköltségek viselésére és Erdély területéről való eltávolításra ítélték az állami közbiztonság, a közbéke elleni vétség és a jobbágyok földesuruk elleni izgatása címén. Szabadulása után haláláig rendőri megfigyelés alatt élt szülőfalujában.”
Jó lenne többet tudni róla, természetesen szakavatott ember tollából.
Ezután egy kis kitérőt tettünk, amikor elértük a DN 74-es utat, nem Abrudbánya, hanem Zalatna felé tértünk, és Valea Poieni településen megnéztük azt az útépítési emlékművet, amelyet 1838-ban állítottak a Zalatna–Abrudbánya közötti út építésének 1837-ben való elkezdésekor. Párját, a zalatnai református templom kertjében álló, az út építésének befejezését jelző emlékművet, amelyet 1865-ben állítottak, már többször is láttuk. Így most már kikerekedett a történet, mindkét emlékművön magyar, latin és német felirat áll.
Utunk következő állomása, Abrudbánya, már nem tartozik a panorámaúthoz, de közel van hozzá. Itt a református templomba látogattunk, ahol a helyi református lelkész fogadott, sok érdekességet tudtunk meg tőle a város történetéről, a környékről, az aranybányászatról, az itt élő magyarságról, a mindennapi küzdelmekről, a különböző nemzetiségek együttéléséről régen és ma. Méltó befejezése volt kirándulásunknak!
