Egyre többen foglalnak állást a halasztás mellett
A szervezet sajtóközleménye úgy fogalmaz: az egész világ számára példa nélküli helyzet állt elő, a körülmények napról napra változnak, és befolyásolják az olimpia előkészületeit, de a NOB továbbra is teljes mértékben elkötelezett az ötkarikás játékok megrendezése mellett – írja az MTI. A NOB álláspontja szerint jelenleg – több mint négy hónappal a rajt előtt – nincs szükség drasztikus döntésekre.
„Az előkészületekben résztvevők egészsége a legfontosabb számunkra. Minden intézkedést megteszünk a sportolók, az edzők és a háttérstábok biztonságának és érdekeinek védelmében. Az olimpiai közösség tagjai támogatják egymást a jó és a nehéz időkben egyaránt” – mondta Thomas Bach NOB-elnök.
A NOB továbbra is arra ösztönöz minden sportolót, hogy folytassa a felkészülést, a maga részéről pedig folytatja a konzultációkat valamennyi érintettel. Kedden a nyári olimpiai sportágak nemzetközi szövetségének (ASOIF) vezetőivel tárgyaltak a NOB illetékesei, a következő napokban pedig a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportolói bizottság, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC), illetve számos nemzetközi sportági szövetség képviselőivel ülnek tárgyalóasztalhoz.
„Meg kell találni a megfelelő megoldásokat, amelyek valószínűleg nem minden sportoló számára lesznek ideálisak, de a NOB elkötelezett amellett, hogy a versenyzőket a lehető legkevesebb negatív hatás érje” – közölte a NOB, amely ugyanakkor üdvözölte Abe Sindzó japán miniszterelnök keddi bejelentését, amely szerint a G7 országok a „teljes” olimpia megrendezését támogatják.
A közlemény szerint a sportolói helyek 57 százaléka már gazdára talált, a kvalifikációs időszak folytatásában viszont módosításokra lesz szükség. Az ezekkel kapcsolatos javaslatokat a nemzetközi sportági szövetségek április elejéig nyújthatják be. Továbbra is törekedni kell a tervezett kvalifikációs események megrendezésére, hogy a lehető legtöbb kvóta versenykörülmények között találjon gazdára. Amennyiben ez nem lehetséges, különböző sportági rangsorokat, illetve az eddigi eredményeket kell figyelembe venni.
Mint ismeretes, a vírus terjedése miatt számos országban komoly korlátozásokat vezettek be, és az intézkedések között szerepel a sportesemények törlése, halasztása. A nemzetközi versenynaptár teljesen felborult, és sok olimpiai kvalifikációs viadal elnapolásáról határoztak a szövetségi vezetők. Ezek nyomán is egyre nő az aggodalom az olimpia megrendezését illetően. Ennek kapcsán február közepén munkacsoportot állítottak fel, amelyben a NOB, az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az olimpiai szervezőbizottság, a japán hatóságok és a tokiói városvezetés illetékesei tevékenykednek.
A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.
Egy nap alatt kritikák sora
Egyre többen kritizálják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt – számol be a Magyar Távirati Iroda.
A kanadai NOB-tag, Hayley Wickenheiser úgy fogalmazott, a jelenlegi állapotokat tekintve érzéketlen és felelőtlen döntés a NOB részéről, hogy változatlan meggyőződéssel kitart a játékok megrendezése mellett. A jégkorongozóként öt téli, softball-játékosként pedig egy nyári olimpián részt vett Wickenheiser rávilágított, hogy a sportolók többsége nem edzhet, a szövetségek pedig nem tudnak utazási tervet készíteni a bizonytalan helyzet miatt.
A görögök olimpiai bajnok rúdugrója, Katerina Sztefanidi kijelentette: a NOB döntése veszélyezteti a sportolók egészségét, hiszen arra kényszeríti őket, hogy próbálják a megszokott edzésmunkát elvégezni, pedig erre aligha van lehetőségük. „Nincs halasztás, nincs törlés, de ez kockázatot jelent ránk nézve. Mindannyian azt akarjuk, hogy rendezzék meg a tokiói olimpiát, de mi a B terv, ha ez mégsem lehetséges?” – tette fel a kérdést Sztefanidi.
Hétfőn a brit atlétaválogatott tagjai felszólították a NOB-ot, hogy halassza el a játékokat. Guy Learmonth 800-as futó szerint ősszel, de inkább jövőre, vagy 2022-ben kellene megtartani az olimpiát a japán fővárosban. A 4x400-as váltóval olimpiai bronzérmes Martyn Rooney szerint jelenleg vannak sokkal fontosabb dolgok is az olimpiánál, és ezt a sportolók is meg fogják érteni.
Pozitív lett a JOB alelnökének tesztje
Megfertőzte a koronavírus Tasima Kozót, a Japán Olimpiai Bizottság (JOC) alelnökét, aki a szigetországi futballszövetség (JFA) vezetője is. A pozitív teszt tényét maga Tasima erősítette meg szerdán. A Japan Times beszámolója szerint a sportvezető „enyhén lázas és tüdőgyulladás tüneteit” mutatja, de összességében „rendben van”.
A 62 éves Tasima nemrégiben Észak-Írországban, Hollandiában és az Egyesült Államokban járt, ahol különböző futballszakmai találkozókon vett részt.
Tiszeker Ágnes: nem úgy tűnik, hogy megrendezhető
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet jelenleg nem azt mutatja, hogy biztonsággal megrendezhető a tokiói nyári olimpia.
Amint arról az MTI beszámolt, Tiszeker Ágnes az M4 Sport Sporthíradójában szerda reggel elmondta, a múlt héten még végeztek doppingellenőrzéseket a MACS munkatársai is, ám be kellett látniuk, hogy ezeket le kell állítani a sportolók és a doppingellenőrök egészségének védelme érdekében. Ezért jelenleg minden közép-európai országban állnak a tesztelések, néhány labor, köztük a montreali, barcelonai, a római és madridi fel is függesztette tevékenységét a világjárvány miatt.
Azt is elmondta, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) orvosi bizottságában már történtek egyeztetések a sportolók edzéslehetőségeiről, arról, milyen szabadtéri edzéseket engedélyeznek számukra és az illetékesek ezekről tájékoztatják a sportszövetségeket. Tiszeker hangsúlyozta, hogy csak szabadtéri tréningről lehet szó, beltéri edzést nem engedélyeznek.
A MACS vezetője számos orvos kollégájához hasonlóan szkeptikus az olimpiarendezéssel kapcsolatban. „A japánok nyilván nagy erőfeszítéseket fognak tenni a fertőtlenítés érdekében. Nem az a kérdés, hogy a japánok képesek lesznek-e az olimpiai falut vagy a sportversenyek helyszíneit vírusmentesíteni, hanem az, hogy beengedjük-e a gondosan megszűrt és a fertőzésektől eddig megvédett sportolóinkat olyan országból érkezők közé, ahol óriási pusztítást végez a vírusfertőzés” – fejtette ki. Mint mondta, a vírus terjedésének lassítása érdekében hozott korlátozó intézkedések akár hónapokig is eltarthatnak, szerinte június előtt nem lesz lehetőség a fellélegzésre, és talán május közepe felé tetőzhet a járvány. Szerinte a NOB-nak azt kell eldöntenie, ezt követően szabad-e rögtön egy kockázati tényezőt bevállalni.