![Tőkés László: nincs kisebbségpolitikai változás az EU-ban](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.4073439%2Bt.1553077847413.jpeg?itok=daGdApQf)
A politikus az Unió, Erdéllyel – Unió Európával címmel rendezett konferencián mondta el: sem az 50 milliói kisebbségi ember sorsa, sem a kommunista múlt nem üti meg a nyugat-európai fejlett demokráciák ingerküszöbét. Következésképpen, komoly ellenállással szemben kellett ezeket a célokat, eszményeket érvényesíteni az elmúlt 12 év parlamenti munkája során – jelentette ki.
Megállapította azt is, hogy a migrációs válság fokozódásának időszakában „megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy a fejlett Nyugat a törvénytelen bevándorlók emberi jogait többre tartja őshonos kisebbségi polgárainak jogainál, sőt még a saját keresztény-nemzeti és európai identitását is hajlamos feledni és feladni.” Elmondta: Románia és Magyarország uniós tagsága a magyar nemzetet megosztó mesterséges határok megszűnését, illetve átjárhatóságát szentesítette, a nemzet határok fölötti újraegyesítése előtt nyitotta meg az utat. Ez a határokon túlra szakadt magyar közösségek egyéni és kollektív jogai „nemzetköziesítésének” a lehetőségét hozta magával. „Továbbra is azt a szempontot tarjuk elsődlegesnek, hogy egy ateista állam nyűgét lerázva, a nemzetek Európájában és a Kárpát-medencében mi is európaiak, magyarok és keresztények lehessünk” – emelte ki Tőkés László.