Tőkés László felidézte: az 1990-es évek eleje óta szorgalmazta - eleinte az RMDSZ-en belül - hogy paritásos alapon üljenek tárgyalóasztalhoz a románok és a magyarok reprezentatív képviselői, és konszenzusos alapon rendezzék a két nép közös dolgait, kezdeményezései azonban rendre elhaltak. Hozzátette, mára már a párbeszéd szó is üres kommunikációs gyakorlattá degradálódott.
A kolozsvári konferenciába Bukarestből az interneten keresztül bekapcsolódó Lucian Mandruta televíziós személyiség sajnálattal állapította meg, hogy míg a románok és a magyarok azon vitatkoznak, ki volt hamarabb Erdélyben, a demográfiai helyzet alapján száz év múlva az lehet a vita tárgya, ki volt az utolsó Erdélyben.
Bakk Miklós politológus az erdélyiség kudarcaként beszélt a nagyszebeni szász Klaus Johannis államfői mandátumáról. Úgy vélte, Johannis azt mulasztotta el, hogy a nemzetek közös kormányzásának az erdélyi örökségét tegye Románia értékévé. Hozzátette, még ha az erdélyi hagyomány a székely, szász és magyar rendi nemzetekről is szólt, a hagyományt a mai megváltozott etnikai viszonyok között is fel lehetne éleszteni.
Gabriel Andreescu bukaresti politológus egyetemi tanár azt tartotta fájdalmasnak, hogy a Romániában 27 évvel a rendszerváltozás után is a titkosszolgálatok akadályozzák a román-magyar párbeszédet. Úgy vélte: a kommunista politikai rendőrség által kialakított magyarellenes klisék intézményesen továbbéltek a román titkosszolgálatokban, és még a székelyföldi terrorkísérletként bemutatott ügy vádiratában is visszaköszönnek.
Smaranda Enache, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga társelnöke sajnálattal állapította meg, hogy Románia az utóbbi években "az etnocentrizmus és az ortodoxizmus" irányába, Magyarország pedig az "illiberális demokrácia" irányába mozdult el, és az államközi párbeszéd teljesen megszűnt. Az emberi jogi harcos úgy vélte: olyan erdélyiségre lenne szükség, amelyik mind a bukaresti etnokráciának, mind a budapesti illiberalizmusnak ellenáll.
