(Borítókép: Melka Vince Vásár című festménye)
A magyar szakirodalomban Melka Vince néven ismert Vincenc Melka cseh származású festőművész életművéről Murádin Jenő művészettörténész közölt 2017-ben monográfiát. A szerző a tárlatmegnyitón elmondta: a kiállítás azért jöhetett létre, mivel a múzeum igazgatója, Lucian Nastasă-Kovács történész lehetőséget látott benne, hogy a Melkáról megjelent monográfiához kapcsolódva idézzék fel a festő emlékét a múzeum raktárában „elfekvő” képek kiállításával. – Mindehhez pedig az is kellett, hogy a múzeum munkatársai igényes restaurátori munkával egyáltalán bemutathatóvá tegyék a műveket, és hogy azokat a tárlat kurátora, Bordás Beáta példaszerűen a közönség elé vigye – emelte ki Murádin Jenő.
Melka Vince a prágai Képzőművészeti Akadémián, illetve Bécsben végzett festészeti tanulmányokat, majd egy ideig Drezdában élt, a Zwingerben kiállított munkákat tanulmányozta, másolta. Az 1860-as években járt először Erdélyben, amikor is egy tanítványa Szászrégen melletti kastélyában vendégeskedett. Az erdélyi táj, a népi építészet s életmód lenyűgözte, valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy végül Kolozsvárra költözött. Korának egyik „legképzettebb, kiváló rajzkészségű és komponálótehetségű” festőjeként tartották számon, fontosabb megrendelői az erdélyi nemesség tagjai, Rudolf trónörökös és néhány intézmény voltak.
A festő 1870 körül nyert kolozsvári polgárjogot, a mai Avram Iancu utca 6. szám alatt vásárolt házas telket magának – mesélte Murádin Jenő a megnyitón. Bebarangolta Erdély különböző szegleteit, kifejezetten a népélet jelenetei érdekelték. Eljutott kevésbé ismert, elzárt településekre is, például a Retyezát lábánál fekvő román falvakba. Drezdából hozott vázlatfüzetébe németül feljegyezte a mócvidéki leányvásároknak egy látványos jelenetét is, amint az esketés után a fiatalasszonyt hozományával együtt felültetik az újdonsült férj szekerére, akit alig néhány órája ismert meg, s el is indul vele új otthonába – részletezte a művészettörténész. Beszélt arról is, hogy Melka festői pályájának külön fejezetét képezik a görgényi és retyezáti vadászatokról készített ábrázolások. Rudolf trónörökös és bécsi udvartartásának erdélyi vadászatain – 1881 és 1888 között – meghívottként vett részt, s ezeket az élményeket látványos jelenetekben örökítette meg. Kolozsvár helytörténete szempontjából pedig kiemelten fontos, hogy Melka Vince még látta és rajzaiban meg is örökítette az 1880 körül lebontott városkapukat és bástyákat is. Ezek a rajzok eredetiben külföldi közgyűjteményekben maradtak meg, de a lényeg az, hogy megmaradtak – hangsúlyozta a művészettörténész.
Melka Vince teljes életműve sajnos nem ismert, ugyanis több alkotása – köztük számos olajfestmény – elkallódott, elpusztult – mondta el a tárlat kurátora, Bordás Beáta művészettörténész. A kolozsvári Művészeti Múzeum tulajdonképpen a festő hagyatékának jelentős részét őrzi, itt található meg legtöbb ismert olajfestménye: öt portré, egy vadászjelenet, két életkép és egy tájkép. A múzeumi gyűjteményben van továbbá három vázlatfüzete és egy akvarellje is.
A festő legkorábbi olajképe, a Díszegyenruhás férfi 1862-ben, a legkésőbbi pedig, a Nagyajtai Kovács István arcképe Melka halála előtt egy évvel, 1910-ben készült. A Báró Wesselényi Miklós és a Báró Wesselényi Béla arcképe (1905) az akadémikus portréfestészet kiemelkedő példájának tekinthető – emelte ki Bordás Beáta. A nagy méretű, Tájkép vadásszal (1881) című kompozíció jelentősége abból adódik, hogy ez az egyetlen fennmaradt olajfestmény a festő számos változatban megfestett vadászjelenete közül. Az említett öt olajfestményen kívül a múzeum gyűjteményében találhatók a Vásár, A demsusi templom és a Kanász című alkotások, illetve Bethlen János gróf arcképe is, ezek mind megcsodálhatók a december 18-án megnyílt tárlaton.
Pillanatfelvétel a megnyitóról, háttérben Wesselényi Miklós portréja. (Fotó: Művészeti Múzeum)
A kiállítás most először mutatja be együtt ezeket a festményeket. Az öt portrét és a Tájkép vadásszal festményt szakszerűen restaurálta a múzeum műhelyében Rauca-Bencze Fruzsina. A helyreállítás fázisait dokumentáló pannókon a látogatók végigkövethetik mindazokat a beavatkozásokat, amelyeket a meglehetősen sérült állagú festmények restaurálása megkövetelt. A Bordás Beáta által végzett kutatás következtetései, a művek részletes leírása, a lehetséges előképekre vonatkozó megállapítások a kiállítás katalógusában olvashatók.
A múzeum gyűjteményében lévő alkotásokat egy olajfestmény, három akvarell és egy szénrajz egészíti ki, amelyek Alexandru Bârsan nagyszebeni magángyűjteményéből származnak.
Rauca-Bencze Fruzsina elmondta: a múzeum restaurátori műhelyének ez volt az első nagyobb méretű projektje. A hat festmény állapota, károsodásaik mértéke eltérő volt. Wesselényi Béla arcképét például valamikor az elmúlt idők során négyszer-ötször összehajtották, a Díszegyenruhás férfi portréja pedig úgy érkezett hajdanán a múzeumba, hogy a vászna nem volt vázra kifeszítve. – A festmények károsodását egyrészt a nem megfelelő szállítás és tárolás okozta, de vandalizmusra utaló jegyek is fellelhetők voltak – jegyezte meg a restaurátor. Esetenként szálról szálra kellett a szakadásokat újraszőni.
Melka Vince egyetlen egyéni kiállítását az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezte meg 1914-ben, az alkotó halála után három évvel; azon a retrospektív tárlaton több mint 160 alkotás szerepelt.
Lucian Nastasă-Kovács történész, aki immár öt éve vezeti az intézményt, a megnyitón kiemelte: munkatársaival együtt arra törekszik, hogy a Művészeti Múzeum élő és élettel teli kulturális intézménye legyen a városnak, a megyének, a közösségnek. Hangsúlyozta azt is, hogy meglátása szerint a múzeumi – egyébként egyre gazdagodó – gyűjtemény értékeit nemcsak raktározni kell, hanem időről időre közszemlére kell bocsátani. Vákár István, a múzeumot működtető Kolozs megyei tanács alelnöke támogatásáról biztosította, s megerősítette: a jelenlegi igazgató felélesztette ezt az intézményt, amely kétségkívül a kultúra egyik központjává vált. „Ujjong a szívem, hogy ezt látom a Bánffy-palotában: a régieket, a régi mieinket ábrázoló képeket újraéledni; azt, hogy szakszerűen restauráltak és állítottak ki olyan munkákat, amelyeket az idő és a nemtörődömség tönkretett” – hangsúlyozta Vákár István.
