Újabb segélyszállítmányt vitt Beregszászra a Gondviselés Segélyszervezet (VIDEÓ- és FOTÓRIPORTTAL)

Rendkívül nehéz időket élünk. Akik ilyenkor összebarátkoznak, örökké barátok maradnak – mondtam azt követően, hogy április 21-én hazaérkeztünk Beregszászról, Vladimirnak, a transznisztriai születésű ukrajnai menekült férfinak születésnapján, akit a feleségével, Yuliával és a gyermekeivel, Mashával és Koleával a kolozsvári unitáriusok befogadtak.

Vladimir és a kárpátaljáról hozott születésnapi ajándékok (A szerző felvételei)A Magyar Unitárius Egyház égisze alatt működő Gondviselés Segélyszervezet 75 ezer lej (körülbelül 15 ezer euró) értékben tábori ágyakból, matracokból, hálózsákokból, pelenkákból, mosóporokból, hőszigetelő fazekakból, mikrohullámú sütőkből, villanyrezsókból, adó-vevő készülékekből és tartós élelmiszerekből álló segélyszállítmányt adott át a kárpátaljai városban a Kárpátaljai Református Egyházkerület által működtetett Diakóniai Koordinációs Irodának annak érdekében, hogy a háború elől a régióba menekülteknek ossza szét.

Akárcsak Beregszászon a kárpátaljai reformátusok képviselői, Kolozsváron Vladimir Skalski és családja, valamint a meglepetés-ünnepségen jelen lévő ukrajnai barátai és ismerősei hálásak voltak, hogy főleg az Amerikai Egyesült Államokbeli és a Kárpát-medencei unitáriusok körében szervezett gyűjtés eredményeként rendelkezésre álló összegből segítettünk honfitársaikon. Egyébként az otthoni kapcsolatai révén Vladimir felmérte a szükségleteket, és a Gondviselés Segélyszervezet közreműködésével és támogatásával nemrég Vladimir és barátja, Serhii Khrapenko 60 ezer lej (mintegy 12 ezer euró) értékben orvosi felszereléseket, kellékeket és gyógyszereket szállított egy odesszai és az ljubasivszkai intenzív terápiás kórházba, ahol a személyzet rendkívül nehéz körülmények között végzi munkáját.

A Gondviselés Segélyszervezet egyik korábbi szállítmánya odesszai és ljubasivszkai kórházakba jutott el (A segélyszervezet Facebook-oldala)

Odesszát, Ukrajna egyik legnépesebb városát, ahol több mint egymillióan laknak, s a környéken több katonai objektum is található, ráadásul a település Ukrajna legfontosabb kereskedelmi kikötője és az ukrán haditengerészet fő támaszpontja.A pravoszláv Vladimirnak a beregszászi Diakóniai Koordinációs Iroda pékségében készített húsvéti kenyeret és ukrajnai bort is hoztunk ajándékba… Elmeséltük neki, hogy április 20-i indulásunkat több megpróbáltatás (román és magyar nyelvű adománylevelek, a vámhatóságnak szükséges dokumentumok fordítása), illetve apró malőr előzte meg, ám a nehézségek ellenére szerdán délelőtt útnak indultunk Kárpátaljára.Állig felfegyverzett magyar katonák a határonBár normális körülmények között ésszerűbb lett volna a Szatmárnémeti közvetlen közelében található Halmi határátkelőt használni, az ukrajnai útviszonyok, no meg egy igen jelentős ok miatt mégis Nagykároly mellett keltünk át a román-magyar határon, majd Beregsuránynál meglátogattuk a Máltai Szeretetszolgálat által létrehozott és a Híd Kárpátaljáért magyar kormányzati segélyakció keretében működtetett tranzitövezetet. Itt Vándor Attila Csaba, a humanitárius civil szervezet képviselője elmondta: február végén előbb a tehetősebb és a jól tájékozott, valamint kapcsolatokkal rendelkező ukrán menekültek érkeztek Magyarországra, azután pedig valóságos cunami következett. A menekülteket osztályozták, a továbbutazóknak több lehetőséget vázoltak fel, a maradni akaróknak, illetve a menedékjogot kérőknek pedig hathatósan segítettek.

Vándor Attila Csaba: Beregsuránynál hathatósan segítettek a menekülteken

Az ukrajnai polgárokat természetesen ellátták és elszállásolták, ezt a munkát továbbra is végzik, bár az érkezők száma jelentősen megcsappant. Ezt a segélyszervezet képviselője azzal magyarázza, hogy sokan nem kelnek át a határon, hanem Ukrajna területén, legfőképpen a béke és a biztonság szigetének számító Kárpátalján húzódnak meg, komoly logisztikai kihívások elé állítva az ottani kisközösségeket.Sajnos nem volt több időnk társalogni, bár még több jótékonysági vonatkozás érdekelt, folyamatosan hívott telefonon Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, sietnünk kellett. (Mihelyt találkoztunk vele emlékeztettem: 2013-2014-ben az ő közbenjárásával szilvesztereztem Kárpátalján. Emlékezett még a szokatlan és meglepő megkeresésre, ám ezt sem volt idő taglalni, várt a határátkelő. Azt azért még megjegyeztem: ugyanolyan sok kulcs van az oldalára akasztva, mint 9 évvel ezelőtt. Dehogyis: több.)

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka (jobbról a második) a határ magyar oldalán, Beresusányban fogad

A magyar oldalon furcsa látvány fogadott: néhány, állig felfegyverzett katona sétált. Hirtelen elbizonytalanodtunk: vajon még Magyarország területén vagyunk? Nagy úrnak köszönhetően, aki egyben a Diakóniai Koordinációs Iroda igazgatója, zökkenőmentsen jutottunk a túloldalra, bár a fegyveres kiskatona látványa nem valami nyugtató. Ráadásul több gépkarabélyos férfi sürgött-forgott körülöttünk, ám egy igen vonzó határőr hölgyre is figyelmesek lettünk. Annyira a látvány hatása alá kerültünk, hogy a vámosnak csupán a második felszólításra ugrottunk ki a teherszállító furgonból. Az egyenruhás férfi szigorúan nézett, szemügyre vette a rakományt, intett, hogy mehetünk. Picit odébb kiadtuk az ablakon a korábban kapott cetlit, s máris átkeltünk a határon.

Két forgonnal érkeztünk

Összeszorult a gyomrom, de Szabó Lászlónak, a Gondviselés Segélyszervezet elnökének semmit sem mondtam. Csupán hat kilométer választ el Beregszásztól, addig megszokom az új helyzetet – gondoltam magamban. Igen ám, de az egyik útjelző táblánál megálltunk fényképezni, Beregovo 3, Munkachevo 32, Uzhgorod 72, írta rajta. „Feloldódtunk”, de meggyőződésem, hogy mindenki izgult egy picikét.

Menekültek mindenholA Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Koordinációs Irodájához érve már biztonságba érezzük magunkat. Nagy úr felesége, Marika széles mosollyal fogad, azonnal finom vacsorával kínál. Elmeséli, mindenki számított arra, hogy „valami lesz”, de senki sem számította arra, hogy „ennyire élesbe” kerülnek a dolgok. Szerinte, ha Magyarország nem ad katonát és fegyvert, akkor Kárpátalján továbbra is csend és béke lesz.Vacsora után Nagy Béla végigvezet a diakóniai koordinációs iroda folyosóján, a sokrétű tevékenységről számol be: többek között pékséget, idősgondozót működtetnek, a nehéz szociális helyzetűeknek más mellett tűzifát biztosítanak. Sötétedés után a koordinációs központ egyik helyiségében lerakjuk a segélyszállítmányok egy részét, a többi munkagépek „bevetését” igényli, azok rendezése csütörtökre marad.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Koordinációs Irodájának vezetője a szervezet sokrétű tevékenységéről beszél

Átmegyünk az úton, elfoglaljuk a szállásunkat, amelynek első emeletén ukrán menekültek tartózkodnak. Egyikükkel abban a konyhában találkozom, ahol kilenc évvel korábbi látogatásunk során étkeztünk… Az udvaron szóba elegyedek egy helybéli magyar férfivel, mondja, neki is kiküldték a katonai behívót, de nem szándékszik bevonulni s az ukrán hadseregben szolgálni. S mi lesz, ha hajnali négykor érte jönnek és otthonában találják? Akkor nem lesz választása, mondja. Hirtelen kisrepülő motorjának a zajára leszek figyelmes. Megnyugtat, hogy nem harci gép, valószínűleg drón segítségével figyelik a határt, mondja.

Rögtön érkezés után lerakjuk a segélyszállítmányok egy részét

A reggelit is Nagy Béla társaságában fogyasztjuk el. Mivel rendkívül foglalt, valósággal lerohanom, s még mielőtt asztalhoz ülne, néhány kérdést teszek fel neki. Elmondja, a mostani helyzet a legnehezebb.-   Az árvíz jött, néhány nap alatt elment, a károkat pedig aránylag rövid időn belül sikerült helyrehozni. Először 1998-ban, majd 2001-ben és 2008-ban is természeti katasztrófa sújtotta kistérségünket. A háború legelején senki sem tudta, mit csináljon, mi is tanácstalanok voltunk, az öregotthonban hirtelen munkások nélkül maradtunk. Nagyon nehéz napok voltak. Előbb a tehetős, majd a szerényebb anyagi lehetőségekkel rendelkező emberek jöttek Kárpátaljára, vagy menekültek el az országból – mondja.

A felfújható matracokat is lepakoljuk

Hozzáteszi, hogy jelenleg körülbelül 20-25 ezer menekült tartózkodik a környéken, Beregszász lakossága pedig jelentősen csökkent.-  Folyamatosan segítünk a menekülteknek. A legfontosabb a szállás és az étkezés. Egy menekültekkel teli személygépkocsinak itt tört el az oldaltengelye, nem tudták folytatni az utat. A járműben egy férfi és egy nő, férj-feleség, két gyermek és egy 90 éves nő utazott. A demenciában is szenvedő idős hölgy időközben elhunyt. A felnőtteket az öregek otthonába helyeztük el, segítettek nekünk pótolni a munkaerőhiányt: négy alkalmazottunkból csak egy dolgozott tovább, nagy bajban voltunk. Ránk itt rótt ki feladatot az Úr, ide állított, nekünk itt kell maradnunk, szolgálnunk kell a híveket, a bajbajutottakat. Csak egészséget kérünk tőle, hogy segíteni tudjuk testvéreinket – teszi hozzá Nagy Béla.

A Vagyas Attila, a Gondviselés Segélyszervezet alelnöke által is cipelt tisztítószerek a beregszászi raktárba kerülnek

Ukrán nyelvű istentisztelet a beregszászi református templombanMég nem engedem reggelizni, amíg egy élményt meg nem oszt velünk. Templomból kijövet sok idegen személyre lett figyelmes. Magyarul szólt hozzájuk, de nem tudtak válaszolni. Kiderült, hogy ők is a szertartáson vettek részt.-  Aztán a református templomban beindítottuk az ukrán nyelvű istentiszteletet, a menekültek oda mehetnek. Több olyan személy volt, aki kérdezte, miben segíthet nekünk, néhányuknak találtunk foglalatosságot, hasznossá tették magukat. A nők a sütődében is segítenek. Hogy vannak-e olyanok, akik visszatértek? Igen, több ilyen személyről tudok. Sokaknak semmijük sem maradt, a lakásuk, a házuk is elpusztult. Kárpátaljára is visszatért néhány személy, az elején megijedtek, aztán látták, itt szerencsére nyugalom és béke van – jelenti ki, s rögtön utasításokat ad munkatársainak, mit tegyenek.
Megyek utána, kérdezgetem. Megtudom, hogy Kárpátaljához legközelebb Lemberg környékén bombázott és rakétázott az orosz hadsereg.- Mindenki fél. Nem tudjuk, mi lesz, melyik férfit mikor viszik be. Háború van, ezek is a jellemzői. Nincs kivel megdolgozni a földeket. Van traktorunk, mentőautónk, de nincs, aki vezesse őket. Kevés az üzemanyag, van olyan, hogy napokig nem adnak, aztán keveset engednek tankolni. Ráadásul rettenetesen drága. Gond a liszthiány. A nagyobb élelmiszerellátási problémák az elkövetkező időszakban jelentkeznek, ugyanis nincs, aki vessen és arasson.  Szerencsére kaptunk vetőburgonyát, kiosztjuk az egyháztagok között. Önök mellett egy holland testvérgyülekezet és -település képviselői is jelen vannak, ők Maassluis városából jöttek, közel 30 éve tartjuk a kapcsolatot. A berendezések közül szinte minden Hollandiából származik, ők voltak a legelső segítőink – mondja Nagy Béla.

A református diakóniai központ szociális pékséget is működtet

Reggeli után megtekintjük a pékséget, majd villás targonca segítségével a tartós élelmiszerekből álló segélyszállítmányunkat átpakolják egy teherautóba, amely azonnal indul Harkov városába. Elégtétel látni, hogy fáradozásaink rögtön eredménnyel járnak.Szabó László elnök, Vagyas Attila alelnök és Székely Kinga-Réka unitárius lelkész hivatalosan átadja az adománylevelet Nagy Bélának, aki háláját és köszönetét fejezi ki a számottevő értékű segélyért, amelyből a 108 kárpátaljai református gyülekezetet is részesítik.

Bentlakásból és iskolából menekültszállásVideó készül, majd indulunk is a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumhoz, vár Szabó Árpád igazgató. Elkísér bennünket Tóth Győző helyi önkormányzati képviselő, akinek érkezéskor el is mondom: útközben egy pezsgő, szép és rendezett város benyomását keltették bennem a gépkocsiból látottak.

A Beregszászi Magyar Gimnázium igazgatója (balról az első) a volt unitárius püspök nevét viseli. Az oktatási intézményhez Tóth Győző beregszászi önkormányzati képviselő (jobbról a második) kísért el

Az igazgató végigvezet a menekültszállássá alakított épületben. Már az elején elmondja, hogy a hatályos ukrán törvények értelmében, állami hivatalnokként tolmács segítségével vagy kizárólag ukrán nyelven beszélhetne velünk. Legyint, s máris bemegyünk az épületbe, előbb viszont egy fából készült, faragott székely kaput és az intézmény névadójának, Bethlen Gábornak a mellszobrát mutatja meg nekünk az udvaron.Éva és Kinga, az oktatási intézmény két tanárnője is társul hozzánk. Elmondják: a magyar órákra meglepően sok ukrán gyerek jelentkezett.

Óvoda is működik a Beregszászi Magyar Gimnáziumban kialakított menekültszálláson

- Egy „jó reggel” és egy „köszönöm” már megy. Szilvia kolléganőnk a magyarországi Ökumenikus Segélyszervezetet képviseli, ő a szülők nagy örömére a gyermekekkel foglalkozik – mondja, s máris nyomát vesztem, olyan gyorsan vezeti tovább a többieket.Fénykpezek, majd utolérem a csoportot, Szabó Árpádtól megtudom, hogy a háború előtt 300 magyar diák járt a gimnáziumba, most 272 számára biztosítják az online oktatást.-    Az iskolából több mint húsz gyermeket kivettek, ők Magyarországon folytatják a tanulmányaikat – meséli az igazgató.Az épületben lévő menekültek számára a napokban szereltek fel zuhanyzókat.

Erdélyi Éva karjaiban Antoshka, a menekült ukrán kisfiú

- Két emeleten, kilenc szobában egyenként nyolc férőhely áll az ukrán menekültek rendelkezésére. A régi mosógép mellé újakat kaptunk, éjjel-nappal működő szervezői szobát rendeztünk be, itt nővér is szolgálatot teljesít. Van némi orvosság, gyermekek számára fehérnemű. Összesen hetvenkét menekültet szállásolunk el, ebből tizenhat gyermek. A saját diákjaink bentlakását menekültszállássá alakítottuk át, ők online oktatásban részesülnek – mondja Erdélyi Éva.

Az ukrán kormány csökkentené a pedagógusok fizetésétMegtudjuk azt is, hogy a fizetéseket egyelőre rendesen folyósítják, ám a kormány tervei szerint tíz százalékkal csökkentenék a tanárok javadalmazását.Távozásunk pillanatában az igazgató megjegyzi, hogy a magyar kormány segítségével hozzáláttak az új épületszárny építéséhez, de szomorúan hozzáteszi: a háború miatt nem biztos, hogy lesz, aki benépesítse…
Keserédes szájízzel távozunk a gimnáziumból: szomorúak vagyunk a kialakult helyzet miatt, de a segítő kezek szorgosságát látva remény tölt el, hogy nincs minden veszve.

A tábori ágyak átadása közben Szabó László, a Gondviselés Segélyszervezet elnöke és Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka. A háttérben Székely Kinga Réka, az erdélyi civil szervezet munkatársa, unitárius lelkész

Útközben hazafelé arról faggatom Szabó Lászlót, a Gondviselés Segélyszervezet elnökét, hogy kiknek köszönhetően vásárolták meg az adományokat? Megtudom, hogy a humanitárius szervezetre bízott támogatások nagyobb része az Amerikai Egyesült Államokban élő unitárius és más felekezetű adományozóktól származik.

-    Érdemes külön megemlíteni a Nemzetközi Unitárius–Univerzalista Nőszövetséget (International Convocation of Unitarian Universalist Women), amely a tagszervezetei által a legnagyobb adományozóvá vált, valamint az észak-amerikai Unitárius–Univerzalista Egyesületet (Unitarian Universalist Association), amely a saját alapjából is folyósított támogatást, ugyanakkor tucatnyi helyi gyülekezete és hívője, azaz egyéni tagja által adományozott szép összegeket – mondta a vezető.Nincs időm feldolgozni a látottakat-hallottakat, hazaérkezés után máris egy, a városunkban családjával meghúzódott ukrán menekült születésnapjára vagyok hivatalos: Vladimir ötvenegy éves…

**** Fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg. ***