A Kovács Júlia által vezetett kőhalmi (Rupea) Kinderen In Nood Transsylvanië és a Szabó László képviselte Gondviselés Segélyszervezet közel két tonnás, élelmiszerekből, egészségügyi eszközökből, felnőtt pelenkákból és defibrillátorokból álló segélyszállítmányának célba juttatásával bíztak meg szeptember végén. Szkalszkij Vladimir társaságában 27-én, pénteken indultunk útnak Kolozsvárról.
Voltunk már ketten Odesszában, kétszer, és az egyik kiszállás alkalmával eljutottunk Mikolajivbe is. A frontvonalhoz közel lévő Herszonba csak azért nem vittük el a segélyszállítmányt, mert aznap reggel a helyi tömegközlekedési vállalat telephelyét heves rakétatámadás érte, így inkább postáztuk a Dnyeper-folyó mentén fekvő város kórházának szánt humanitárius küldeményt.
Vlagyimir nem tud már átkelni a határon
Vlagyimir odesszai lakcíme ellenére moldáv állampolgár, így relatív akadálymentesen tudott be- és kiutazni Ukrajnába, ám több forrás által is megerősített információ szerint az utóbbi hónapokban az ukrán polgári és katonai hatóságok és szolgálatok ellenőrzik, hogy ezek a személyek nem-e ukrán állampolgárok is. A háborús helyzet és a moldáv hatóságok lassúsága miatt a folyamat hetekig, akár hónapokig is elhúzódhat, a helyzet tisztázásáig pedig az érintettnek Ukrajna területén kell maradnia.
Így vetődött fel, hogy ezúttal csupán egyedül kelljek át a határon. Beleegyeztem, ám csak azzal a feltétellel, hogy a kedvezményezett intézménynek, ebben az esetben az Odessza tartománybeli Ljubasivszka város kórházának a képviselői az ukrán oldalon, a dunai kikötőben, Orlivkánál várjanak, és a segélyszállítmány átadására itt kerüljön sor annak érdekében, hogy a folyamatos orosz kamikaze dróntámadások miatt a lehető legrövidebb időn belül térhessek vissza a román oldalra.
Indulásunk hajnalán dróntámadás ért több Duna-parti ukrán kikötőt
Indulás előtt alapos helyzetfelmérést végeztem, lévén, hogy indulásunk hajnalán több más Duna-parti ukrán kikötőt dróntámadás ért. A Tulcea megyei különböző hatóságok illetékesei valamelyest megnyugtattak afelől, hogy a becsapódások eddig valamennyi alkalommal éjszaka történtek. Természetesen román állampolgárként az ukrán oldalon egyetlen hazai intézmény képviselője sem garantálhatta a biztonságomat vagy esetleges támadás esetén a romániai oldalra történő gyors visszaszállításomat.
Fejtörést okozott az is: az orlivkai kikötőt az utóbbi hetekben, hónapokban megkímélte az orosz légierő, itt nem következett be a többihez hasonló, drónokkal végrehajtott pusztítás, miközben a többi Duna-menti kikötő nem volt ilyen szerencsés helyzetben… Indulásunk napján, szeptember 27-én a Szabadság hírportál is arról cikkezett, hogy orosz drónokra figyelmeztették Tulcea megye északi részének lakosságát.
A tudósítás szerint Ro-Alert üzenetet küldött péntek hajnalban a Tulcea megye északi részén élőknek a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU), mivel a román légvédelem a határhoz közeli ukrán célpontok felé tartó drónokat észlelt.
Felszálltak a vadászgépek
A hajnali 2 óra körül küldött figyelmeztető üzenetet nem sokkal később katonai repülőgépek zaja követte. A Tulcea megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint két hívás is érkezett a 112-es segélyhívó szám diszpécserszolgálatához.
Az egyikben csak információt kértek a történtek kapcsán, a másikban viszont arról számoltak be, hogy robbanásokat hallottak a megye északi része irányából (mint kiderült, ukrán területen történtek). A Ro-Alert üzenetben az IGSU nyugalomra intette a lakosságot; mindenkit arra kértek, hogy tartsák be a katasztrófavédelem ajánlásait, ha tárgyak zuhannak le a légtérből.
Az üzenetben hangsúlyozták azt is, hogy a dróntámadások nem Románia ellen irányulnak.
Precedens nélküli helyzetről is hírt adtunk akkor: a védelmi minisztérium (MApN) bejelentette, hogy a helyzetre való tekintettel négy vadászgép, két F-16-os és két F-18-as ellenőrizte a román légteret a határ menti ukrán kikötői infrastruktúrára mért újabb dróncsapások miatt. Cikkünkben tudattuk: a vadászgépek a Mihail Kogălniceanu és a Borcea légi támaszpontról szálltak fel megfigyelni a légteret az ukrán határon, ahol az orosz légierő drónokkal támadta a kikötői infrastruktúrát.
Nem valami bizalomgerjesztő és lelkesedésre okot adó hírek az indulás napján…
Most vagy soha!
Többórás mérlegelést követően mégis úgy döntöttünk: most vagy soha! Nekivágunk az útnak! Tudtam: amennyiben a dróntámadás mégis nappal történik, akkor a helyzet stabilizálódásáig minden bizonnyal az ukrán oldalon maradok…
A Gondviselés Segélyszervezet kisbuszával eseménytelenül értünk el Kőhalomra, ahol a Kovács Júliának, a Kinderen In Nood Transsylvanië segélyszervezet és munkatársainak segítségével megpakoltuk a VW Crafter típusú kisbuszt élelmiszerekkel, egészségügyi és tisztálkodási eszközökkel, felnőttpelenkákkal, defibrillátorokkal.
Másnap pirkadatkor értünk a Duna-partjára Isaccea faluba, ahol Marian úr jóvoltából Vlagyimir a Pensiunea Dunărea nevű szálláshelyen tért nyugovóra – ki kellett pihennie az idáig tartó, 600 kilométeres vezetést.
Abban egyeztünk, hogy átkelésem minden mozzanatáról SMS üzenetben tájékoztatom, s amennyiben baj van, a még román mobilhálózatra csatlakozott okostelefonomról felhívom. Mondta, ne aggódjak, az üzenetek nem ébresztik fel, a hívást viszont már meghallja.
„Maga hová megy?”
Szorult szívvel indultam tovább egyedül. A panzió a határátkelőtől alig néhány száz méterre található, így már azonnal a Galactól mintegy 45 kilométerre fekvő Isaccea kikötőjében voltam. Hajnali fél hetet mutatott az okostelefon órája. Ilyenkor már nem csapódnak be drónok, nyugtatgattam magamat.
Százvalahány lejért megvásároltam a kompjegyet, majd ráhajtottam a révre: irány az ukrajnai oldal. A Navrom hajózási vállalat alkalmazottai tágra nyílt szemekkel néznek: hová megyek? Egyetlen romániai rendszámú autó sincs, csak ukrajnaiak. A nagy teherautók is mind a szomszédos országban vannak bejegyezve.
„Igen, láttunk innen már több dróntámadást, eléggé ijesztő. Volt, amikor tudtuk, ki következik, hiszen megszólaltak a légvédelmi szirénák, s akkor már el sem indultunk a komppal. Borzasztó látvány látni, hogy a szomszédok épületei égnek, mi pedig tehetetlenek vagyunk” – mondta a Navrom egyik alkalmazottja.
Orlivkát már rég nem érte dróntámadás
Megsúgta: Orlivkát már rég nem érte dróntámadás, minden valószínűséggel ezen a kikötőn a sor. (S lám, igaza volt, négy napra rá valóban lerombolták az orosz drónok annak érdekében, hogy az ukránok ne tudjanak többek között gabonatermékeket exportálni…).
A határ- és vámellenőrzési formalitásokról csak annyit: amennyiben nem adsz figyelmességet, vársz. A drónok „árnyékában” ez pedig eléggé feszült lelkiállapotot eredményez. A múltkor 6, most „csak” 2,5 órát várakoztattak. „Szép” gesztus, miután éppen humanitárius céllal érkeztem Ukrajnába…
Rögtön a határátkelő után egy holland segélyszervezettől kapott mentőautóval várt Dimitri – ketten pakoltuk át a közel 2 tonnás rakományt. A lehető leggyorsabban, mert nem tudni, mikor, hol, mi történhet. Közel két órába telt az átrakodás.
Édesapámat láttam, amint labdázunk
Bevallom, közben az egész életem lepörgött a szemem előtt: nem láttam sem a konzervdobozokat, sem pedig az étolajat tartalmazó pillepalackokat. Előbb édesapámat láttam, amint a Szent János-kútnál odarúgja nekem a labdát – kisgyermekként nagyon örvendtem annak, hogy állandóan együtt vagyunk, játszunk. Aztán a rakomány felénél már a szeretett hegyeimben voltam, kirándultam, a csodás tájban gyönyörködtem. A hidegvizű forrásnál feltöltöttem a kulacsomat, s lassú léptekkel haladtam a hegycsúcs irányába. Gyöngéden fújt a szél, s amikor felértem, éppen akkor adtam át az utolsó samponos dobozt Dimitrinek.
Fotóztam is, videókat is készítettem a rakodás közben, de ezek a mozzanatok a ködbe vesznek… Arra összpontosítottam csak, hogy mihamarabb végezzünk és hazatérhessek.
Visszafelé már valamivel gyorsabban mozogtak az ukrán határőrök és vámosok, a romániai oldalon pedig különösképpen segítőkészek voltak.
Két óra alvás után, délután hatkor nekivágtunk a visszaútnak, hajnali háromkor Kolozsváron voltunk.
Elégtétel számunkra, hogy segíthettünk. A háború eszkalációja miatt sajnos egyre körülményesebb és veszélyesebb segélyszállítmányt juttatni Ukrajnába.
Rádöbbentem: ilyen, szinte halál közeli helyzetekre azért is van szükség, mert ezeket követően sokkal jobban értékeljük a békét, és mindazt, amink van!
