A sepsiszentgyörgyi vendégkórus karnagya, Dombora Anna elmondta: gyerekkora óta a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) mentoráltjaként fejlődött, és Guttman Mihály (1925-12013) karnagy, az RMD örökös tiszteletbeli elnöke volt az, aki a zene iránti szeretetet átadta neki. Ugyanakkor meghívta a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórust jövő októberre, Sepsiszentgyörgyre, amikor a Canticorum tízéves évfordulóját fogják ünnepelni.
– Tizenöt évesek lettünk, születésnapot jöttünk ünnepelni, ez mindig ok az örömre. Büszkék és öntudatosak vagyunk. A Guttman Mihály Pedagóguskórus, mint a RMD keretében működő énekkar, Bartók és Kodály örökösének tartja magát a zenei anyanyelv és a kulturális értékek továbbadása terén – közölte Tóth-Guttman Emese, a pedagóguskórus tagja, aki egyben a névadó Guttman Mihály leánya és az RMD országos elnöke. Közreműködött Török Éva és Gorzó Boglárka (ének) és Csengeri-Kostyák Zsuzsa (zongora).
A szombati koncerten először a sepsiszentgyörgyi, majd az ünnepelt kórus lépett fel, illetve a két kórus közös éneklésével zárult a koncert. A közönség pedig magával vitte a lélekből jövő együtténeklés felemelő érzését, amelyre hosszú időn át emlékezni fogunk.
Borítókép: a koncerten főként magyar szerzők művei hangzottak el. A fotó a szerző felvétele.