– A tanácsülés legfontosabb pontja a metró megvalósíthatósági előtanulmányának elfogadása. Fontos ez a metropoliszi övezet fejlesztése, a repülőtérrel, a majdani sürgősségi kórházzal való összeköttetés megteremtése, a gépkocsiforgalom enyhítése, a levegőszennyezettség csökkentése, egyszóval az életminőség javítása szempontjából – fogalmazott Emil Boc polgármester a kolozsvári tanács tegnapi ülésén. A 14 állomással rendelkező létesítmény költsége 986 millió euró, és 11 év alatt tervezik megvalósítani. Az elöljáró szerint az ezt követően kidolgozandó megvalósíthatósági tanulmány pontosan megszabja majd a metró és a metropoliszi vonat állomásait. – Még nem tudni, hogy a metrót ki fogja üzemeltetni. Lehet a működtető az országos Metrorex Vállalat, egy nemzetközi cég, egy új helyi szolgáltató vagy akár a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) is – mondta a polgármester.
A tervek szerint a metró működése évente 21 millió eurós költséget jelent. Ezt a bevételekből, az országos és a helyi támogatásokból teremtenék elő. – A Kolozsvári Közszállítási Vállalatot (CTP) évente 14,7 millió eurós támogatásban részesítjük, tehát a metró fenntartásához szükséges összeg nagy részét akár a polgármesteri hivatal is elő tudja teremteni – mutatott rá Boc, aki szerint a cél meggyőzni a most személygépkocsival közlekedőket, hogy inkább metróval utazzanak. – A kormány és az Európai Bizottság által közösen kidolgozott Országos Befektetési Tervben mind a metrónak, mind a metropoliszi vonatnak, mind pedig Kolozsvár körgyűrűjének anyagi támogatása szerepel. Ez azt jelenti, hogy a megvalósításhoz szükséges pénz az uniótól érkezne, az ötletek pedig tőlünk származnak – vélekedett Emil Boc a tanácsülés előtt. Utólag pontosított: a megvalósíthatósági előtanulmányt még a kormánynak is el kell fogadnia.
Egy-egy metrószerelvény legalább két vagont jelent, amelyekben egyszerre 570 ember utazhatna. A 14,4 kilométer hosszúságú metróvonalból 10,33 kilométer Kolozsvár területén, 4,07 kilométer pedig Szászfenes falu területén lenne. Az eddigi tanulmányokból az derül ki, hogy a megépítendő metró úgynevezett MTR-L-típusú, azaz úgynevezett könnyű metró lesz – derült még ki a polgármester tájékoztatójából.
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal szerződő hatóságként tegnap arról értesítette a lakosságot, hogy elkezdik a geotechnikai fúrásokat a metró lehetséges nyomvonalán. A fúrások előreláthatóan év végéig tartanak, ezért a polgármesteri hivatal arra kéri a telektulajdonosokat, tegyék elérhetővé a tulajdonukat a szakembercsapat számára, hogy a talajfúrási munkálatokat a lehető legjobb körülmények között végezhessék.
A tanácsi határozatot alátámasztó jelentésben az szerepel: a metró első megállója már Szászfenes falu déli részén lesz, a következő a majdani regionális sürgősségi kórház környékén, majd a Vivo! bevásárlóközpontnál, aztán a metró áthalad a Monostor negyeden, érinti a belvárost, majd a keleti városszélen található IRA hídig megy.
Az USR–PLUS-tanácsosok azt kifogásolták, hogy csak a határozattervezetet kapták kézhez, és nem a teljes, közel háromszáz oldalas dokumentációt.
Oláh Emese alpolgármester elmondta: az utóbbi évtizedben Kolozsvár és a környező települések népessége látványosan megnövekedett, ami új kihívások elé állította nemcsak a várost, hanem a teljes metropoliszövezetet is. „Éppen ezért kellett egységes és fenntartható tömegközlekedési tervet kidolgozni, amely lehet, hogy egyesek számára utópisztikusnak hat, viszont ezek nélkül hosszú távon a városi és metropoliszövezeti mobilitás fenntarthatatlanná válna, ez pedig a város fejlődését visszavetné. Ezt a kockázatot pedig Kolozsvár nem engedheti meg magának” – vélekedett az elöljáró.