Emil Boc: nem túlkapás, hanem felelősségvállalás a rendelkezés

Betiltanák a dohányzást a Kolozsvári Tömegközlekedési Vállalat (CTP) megállóinak tíz méteres körzetében, illetve a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal tulajdonában álló parkokban és sportlétesítményekben. Utóbbiakban elkülönítenének a dohányzásra alkalmas helyet, amelyet megfelelő jelzéssel látnak el.
Azokat, akik nem tartják be a dohányzási tilalmat, 100-500 lej közötti pénzbírsággal sújtanák, amit a polgármesteri hivatal keretében működő helyi rendőrség ró ki.
– A dohányzás betiltására vonatkozó városi tanácsi határozattervezetet most bocsátottuk közvitára, ami harminc napot tart. Ezt követően kerül a városi tanács elé jóváhagyás végett, majd a határozat elfogadásától számított kilencven nap után lép életbe. Erre a hosszú időtartama azért van szükség, hogy az embereknek legyen idejük tájékozódni az új rendelkezésekről. A dohányzás betiltása nem a hivatal túlkapása, hanem a felelősségvállalás kifejezése az egészségünk megőrzése céljából. Nem én javasoltam ezt, hanem a szülők, akik a gyerekeikkel a sétatéren sétálnak, miközben körülöttük sokan dohányoznak. A passzív dohányzás is nagyon káros a nem dohányzó egészségére. Emiatt nő a szív- és érrendszeri betegek, a légzési és daganatos betegséggel küszködő lakosok száma. A buszmegállók jelenleg „szabadtéri füstölőként” működnek, sokan cigarettáznak. A sportlétesítményekben is be kell tiltani a dohányzást, hiszen most miközben valaki sportol, a másik dohányzik. A köztéri dohányzás betiltása nem radikális döntés, hanem normális. Sok európai országban – Franciaország, Görögország, Olaszország – már betiltották a dohányzást a köztereken, és aki nem tartja be, akár 250 eurós büntetést is ki kell fizetnie. A mi büntetéseink még a száz eurót sem érik el. Nem jogokat tiprunk, hanem az emberi életeket védjük – kezdte a dohányzás betiltására vonatkozó sajtótájékoztatót a polgármester.
Emil Boctól megtudtuk: az Európai Unió már 2024-ben javaslatot dolgozott ki, amely 2040-re az első „füstmentes” nemzedék létrehozását célozza a köztereken való dohányzás betiltása révén. Az Európai Unió 14 tagállamában már tilos személygépkocsiban cigarettázni, ha az autóban kiskorúak vannak.
Boc szerint az ilyen rendelkezés alkalmazásához nem helyi, hanem országos törvényre van szükség. Idén a köztereken zajló eseményeken – például az Untoldon, a Jazz in the park fesztiválon, a városnapokon – még bárhol dohányozhatnak a résztvevők, de ha a fenti határozatot megszavazzák, akkor jövőtől már a szabadtéri eseményeken is el kell különíteni dohányzásra alkalmas helyet. Boc szerint az Untold fesztivál szervezői már most egyetértettek ezzel a kezdeményezéssel. Sőt, a Szamos-parton sem lehet majd akárhol cigarettázni. Rámutatott: nemcsak a hagyományos, hanem az elektronikus cigarettákat is betiltják.
– A város közössége most már kész betartani ezeket a rendelkezéseket, amelyekről én is azt gondolom, hogy öt-tíz évvel ezelőtt nem lehetett volna életbe léptetni – összegzett a polgármester.
Az elöljáró arról is beszámolt, hogy a hétfői adatok szerint a magánszemélyek közel fele befizette a helyi adóját és illetékét. A befizetések egyharmada online történt. A jogi személyek 26%-a fizette már be a helyi adóját és illetékét. Március 31-éig még tíz százalékos kedvezménnyel fizethetik ki a lakosok és a cégek a helyi adókat és illetékeket.
A másik jó hír, hogy elkezdődött az 5,5 kilométeres Szent János út – az út elejétől a Bükki/Făgetului úttal való kereszteződésig – kialakítására vonatkozó versenytárgyalás. A munkálatok során felújítják az úttestet, bicikliutakat és járdákat alakítanak ki, illetve bővítenek. A munkálatok költsége húszmillió euró. Az ajánlatokat április 28-ig kell benyújtani. Az egy évig tartó munkálatok akár idén ősszel is elkezdődhetnek. Július 1-jétől pedig átadják azt a néhány kilométeres utat, ami Tordatúr helységet köti össze az észak-erdélyi autópályával. A város nemrég elfogadott költségvetésével kapcsolatosan Boc bejelentette: a 193 javaslat közül 98 elgondolás megvalósítása már bele volt foglalva a költségvetésben kisebb-nagyobb mértékben; a civil szervezetek 19 új javaslata pedig a közvitát követően került be a költségvetésbe. Ami a metró építését illeti, a talajcsuszamlás miatt szükséges 90 oszlop közül 30-at már beástak a földbe.