Idén is a Györgyfalvi negyedet részesítik előnyben a baglyok
Az erdei fülesbaglyok az időjárás függvényében október végén, novemberben verődnek össze, s a tél végéig, március elejéig maradnak együtt – ha nem zavarják őket, a telelőhelyre évről évre visszatérnek. Így van ez a Györgyfalvi-negyedben, a Merkur üzlet mögötti parkban illetve környékén is, ahová mintegy 10 éve járnak vissza a fülesek, latin megnevezésük egyébként Asio otus (az elmúlt években is több ízben beszámoltunk ottlétükről a Szabadság hasábjain). S bár a szakirodalom szerint elsősorban a tujákon vagy fenyőkön szoktak tanyát verni télen, pénteki ott jártunkkor elsősorban lombhullató fák ágain láttunk példányokat – szám szerint nyolcat –, ám a környék lakói szerint ennél sokkal többen szoktak lenni. A fák alatt sok helyen találtunk ürüléknyomot, de bagolyköpetet is, ez utóbbi az elfogyasztott állatoknak a baglyok számára emészthetetlen csontjait, szőrét tartalmazza.
Kolozsváron egyébként régebb a Iuliu Moldovan utcában volt a baglyok fő téli szálláshelye, ahol jónéhány évvel ezelőtt egy udvar tujáit szállták meg több tucatnyian, ám aztán a tuják elkezdtek kiszáradni, így továbbállták. Az egyik utcabéli szerint viszont nem költöztek mind a Györgyfalvi negyedbe, mert mostanság is lát baglyokat, amelyek szerinte a Botanikus kertben tanyázhatnak – ott is volt példa bagolytelepekre az elmúlt évek során.
Az erdei fülesbagoly az egyik leggyakoribb hazai bagolyfajunk, egyben Közép-Európa legelterjedtebb baglya. A közepes méretű – testhossza 35-40 centiméter, szárnyfesztávolsága 90-100 centiméter, testtömege 220-435 gramm közötti – madár jellegzetessége, egyben laikusok számára fő ismertetőjele a jól látható tollfül. A hím és nőstény példányt egyébként nem könnyű megkülönböztetni, hiszen azonos színezetűek, másfelől tudni kell róluk, hogy előszeretettel foglalják el a varjak elhagyott fészkeit, és azokban költenek. S bár erdeinek hívják őket, valójában nem kedvelik a nagy, zárt erdőket, inkább a tisztások, legelők, mezőgazdasági területekhez, szántóföldekhez közeli facsoportok fáin élnek, hiszen itt jutnak táplálékhoz: elsősorban rágcsálókat fogyasztanak – kedvencük a mezei pocok –, bár havas teleken a kisebb madarak, például a verebek sem érezhetik magukat biztonságban e baglyok közelében.
Kevesen tudják ugyanakkor, hogy néhány éve a madártani egyesületek rendszeres országos erdei fülesbagoly-telelőhely felmérést végeznek a kiválasztott települések gyülekezőhelyeinek a feltérképezésére és az ott nappalozó erdei fülesbaglyok megszámolására, így nálunk például a Milvus Csoport foglalkozik ilyen felmérések végzésével – idén január 31-ig várta ehhez az önkénteseket. Magyarországon mintegy két hete végezték el az országos megfigyelést – ennek eredményeit még nem összegezték, viszont a Magyar Madártani Egyesület (MME) egyik illetékese azt megelőzően az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország „bagolyfővárosában”, Túrkevén és a szomszédos Kisújszálláson a telelő erdei fülesbaglyok száma most az 1000 példányt is meghaladja.
Orbán Zoltán, az MME szóvivője akkor azt is hangsúlyozta: a baglyok jelenléte gazdasági, környezet- és természetvédelmi, humán-egészségvédelmi szempontból is rendkívül hasznos. „Az emberek sokszor félnek, amikor a baglyok megjelennek a lakott területeken, pedig ezek a madarak nem veszélyesek, és semmiféle egészségügyi kockázatot nem jelentenek az emberre vagy a háziállatokra” – tette hozzá.
Szerinte a helyi vezetőkben is fontos tudatosítani, hogy ezeknek a baglyoknak a jelenléte amellett, hogy a megfigyelés szempontjából izgalmas, nagy gazdasági haszonnal is jár. Például a Túrkevén és Kisújszálláson telelő nagyjából 1000 erdei fülesbagoly egyenként minden éjjel legalább 3 mezei pockot eszik meg, ami azt jelenti, hogy éjszakánként 3000, hideg időben 6000 rágcsálót fogyasztanak el összesen. Ha a baglyok nem végeznék el ezt a rágcsálóirtást, ezt a feladatot az ember csak súlyos környezet- és természetvédelmi, humán-egészségügyi kockázatot jelentő mérgek bevetésével tudná részben megoldani – magyarázta e madarak hasznát a szakember.
A bagoly egyébként a bölcsesség megtestesítője, de az éjjeli röptük során halkan suhanó madarakat gyakran emlegetik a halál hírnökeként is – nem csoda, ha a baglyokkal kapcsolatban sok babona él a mai napig, egyes kultúrákban pedig szent madárként tisztelték. A bagolyhuhogás – vagy ha a bagoly a házra, kéményre száll – nagyon sok helyen azt jelenti, hogy ott valaki meg fog halni, bagollyal álmodni pedig szintén halált jelent – de legalábbis gyógyíthatatlan betegséget. E hiedelmet esetekben nem minden bagolyfajjal, hanem főleg a kuvikkal kötik össze, így talán a Kolozsváron telelő fülesbaglyainknak van némi esélyük arra, hogy nem esik bántódásuk. A madarászok legalábbis azt tanácsolják, hogy ne féljünk tőlük, hanem inkább óvjuk őket, hiszen nem utolsó sorban védett állatoknak számítanak annak ellenére hogy az erdei fülesbagoly romániai állományát nem fenyegeti kipusztulás, hiszen népességét 70–120 ezer párra becsülik, így az európai országok közül Oroszország után nálunk él a legtöbb fülesbagoly.
