Apró példa a honi gyorsszolgálatról: 2010 júniusában betörtek a pincénkbe és elloptak a többi között egy alig használt babakocsit. Rendszerető polgárként értesítettük a hatóságokat ők helyszíneltek, majd miután bevallottuk, hogy lövésünk sincs, kire gyanakszunk konkrétan, köszöntek és sajnálták. Két hete kapok idézést a Törvényszékre, méghozzá a bűnügyi osztályra. Hirtelen átpörgetem legutóbbi agresszív álmaimat, hogy követtem-e el gondolatban valami szabálysértőt. Kiderült, a hat és fél éve ellopott babakocsi ügyében zárták le a vizsgálatot és állapították meg, hogy tényleg ismeretlen a tettes, akcióját meg közben átminősítették némely paragrafusokra hivatkozva. És hogy az 55 lejes költséget magára vállalja az államkassza.
Másik, szintén apró egzemplum: ez már frissebb de tanulsága rárímel az első esetre. Történt, hogy szintén fejléces papíron nyár hevében tudatják, valaki feljelentett az ANI-nál, hogyhát inkompatibilitás, miegyebek. Miután elpostáztam az igényelt iratokat feltárcsáztam az üggyel megbízott inspektort. Mondják szabadságon van és csakis ő illetékes. Azóta se kép , se hang, se újabb levél. De már nyugodt vagyok, hat évem van még, míg befut az érdemi válasz.
Kisded történetek, a rendszer maga jól, sőt egyre jobban működik, most mondta be Brüsszsel, nem érdemes tehát ezeket a személyes sérelmeket extrapolálni. De amíg a kékesen villogó rovatot nézem a tévében csak nem fér a fejembe, hogy a nagy ügyek közül egyeseket rohamléptekben oldanak meg, miközben ketteseket évekig elmaszatolnak, ejtenek, majd testes hatásszünet után újra leporolják a dossziékat. Most Justitia hívei éppen zárják a sorokat, a szakmai szolidaritás nemességét viszont árnyalja, hogy éppen mikor lépnek fel: egy politikai csatározás kellős közepén. Egy dolog miatt mégis nyugodt vagyok. Nincsenek úgymond fedőnéven működő titokszolgák a rendszerben – legalábbis ezt mondta minap a SRI első embere. Hiszek neki. Az ártatlanság vélelme kijár ennek a tisztségnek is.
