Egyetlen közös nevezőjük van – a várakozás. Egyébként meg, ahány elváráshorizont, annyiféle: elsőre ideges-toporgós, majd egyre inkább lanyhuló reménykedés, másodikra a nóvum adta kíváncsiság, harmadikra a fokozódó, magát hatványozó feszültség a jellemző. Hogy mégis mitől varázslatos ez a kerekded tőszámnév?... Megszokás, reflex, már-már igénytelenséggel társbérlő kényelem – ebben a plusz harminc fokban nem könnyű a felsorolást folytatni. Tekintsük hát át didaktikusan, rendre, tételeinket:
1. Szokás ezt a krízist összevetni nyugat-európai válság-példákkal, s mindjárt az extrémmel, a belga válsággal összehasonlítani, s egyben bagatellizálni aktuális bajunkat, mondván, hogy bezzeg a belgák 652 napig elvoltak rendes, teljes jogkörű kormány nélkül 2018–2020 között, s íme, országuk létezik. Sőt, egyéb csúcsokat is birtokol, mint a leghosszabb szalámi, vagy a legnagyobb egyszerre kézállást bemutató tömeg, a brüsszeli neves söröző 2004 féle nedűje, vagy a világ legnagyobb újságja, a 142 x 99.5 centiméteres Het Volk. E sajtóorgánum apróhirdetésében, ha elférne a felhívás, miszerint: enyhén balkanizált közép-kelet-európai állam kormányt keres. Jelentkezni személyesen a Győzelem tér egyes szám alatt lehet, vagy telefonon a 04 021 314 3400-as telefonszámon lehet. Megtalálója lehet becsületes, de nem kötelező, a köszönet érte viszont obligát (+ némi hálapénz, a protokoll szerint). Tehát van itt egy sajátos feladvány, a mienk, annyira szuverén, hogy szinte sértésszámba megy ez az örökös összehasonlítás. Mi kevertük, nekünk bűzlik, mi is oldjuk meg... vagy oldódjunk fel benne – totál mindegy, tény, hogy van itt helyben annyi ötlet, virtus meg akarat (igen, az a sokat szajkózott politikai akarat), hogy a végére járunk. De nem most. Amikor hőhullám van, vízhiány, és.... üdülési szezon.
2. Legalább három fél érdekelt abban, hogy leltározzon augusztus huszadika körül a szomszédos és barátságos Eu-tagállamban: maguk a kormányra jutottak, az ellenzékbe szorult tábor, na meg a nemzetközi közvélemény. Lajstromaik sok esetben meredeken mellőzik a köszönő viszonyt, de ha negyedik szempontot is beiktatunk, talán árnyaltabb lesz az összbenyomás. Száz nap alatt – lássuk be, ha turbótúlórázásba kezd is egy új (?!) csapat, nem tud nagyon nagyot domborítani. A gárdacsere, a helyzetértékelés, a menet közbeni ügyek, új jogi keretek, vagyis hát a próbaidő a maga ritmusából nem enged (a támogatók majd keveslik, az ellenzők sokallják a „vívmányokat”). Legfeljebb az irányultságot, a szándékon túli első konkrétumokból kihámozható fősodort sikerül majd bemérni.
3. Az Új Óperencián túli felmérések már hónapok óta republikánus apályt jeleznek, Trump második mandátuma eddig minden, csak nem sikersztori. Hívei közül előkelő szereplők is több mint félhangosan hümmögnek: a harsány, de felemás venezuelai akció, a tangóléptű közel-keleti rendezés, meg a Hormuzi-szorosba rekedt iráni ügy, s főleg ez utóbbi amerikai gazdasági fodrozata kényes helyzetbe hozzák mindazokat a hírmagyarázókat és szakértőket, akik koherens világot átértelmező és rendező stratégiát vizionáltak a Fehér Ház részéről. Ketrecharcgála és grandiózus bálterem: ennyire futotta, ja, és ez a focivébés történet, ahol az elnök úgymond bent felejtette magát a diadalfotózáskor. Ami csak millimétereket javíthat teljesítményének jelenlegi megítélésén.
Javasolnám, hagyjunk fel ezekkel a száznapozásokkal, annyira nem ebben az ütemben élünk. Állítólag továbbra is van itt, a mérsékeltnek tartott zónában négy évszak, 12 hónap, 52 hét, átlagban 365 nap, egyenként 24 órával, vagy azzal a 4-4 és fél perccel, amennyibe e szöveg átfutása kerül. Miért épp az a százas. Mert ötven a fele, vagy mert csak... Nem fogom tehát erőltetni, az idő így is szárnyra kap és suhan elfele, röptében észre sem veszi, hogy elsuhant a százas pózna mellett, amely ugyebár inkább átpolitizált retorikai-zsurnalisztikai konvenció, semmint haszonnal kecsegtető invenció.
