Színházi élmények, színházkérdések

Színházi élmények, színházkérdések
Felmérést végeztek a román állampolgárok kultúrafogyasztási szokásairól: a közzétett eredmények értelmében a lakosság 48,5 százaléka az elmúlt fél évben semmilyen nyomtatott kiadványt nem olvasott. Ezek után meg se lep, hogy a megkérdezettek háromnegyede színházban sem járt. Az elmúlt két hétben nemzetközi színházi fesztivál zajlott Kolozsváron, és bizony a helyiek közül nem mindenki hallott róla. Mások szinte estéről estére ott voltak a nézőtéren, sőt még az előadásokat követő, éjszakába nyúló beszélgetéseken is.

A fesztivál két hetében volt sok stúdió-előadás (ezeket általában kétszer játszották, hogy minél többen meg tudják nézni) és néhány nagyszínpadi produkció; volt fergeteges komédia, kísérleti színházi produkció, a pandémia idején, annak okán született előadás, ismert és Kolozsváron sosem látott-hallott szerző előadása, és nem utolsósorban ebben a kontextusban meg lehetett újra nézni az utóbbi időszak néhány kolozsvári produkcióját is.

Az első hét rövid summáját, néhány fesztiválprogram krónikáját olvashatták a Szabadság hasábjain, vegyük most szemügyre a második hét kínálatát. Független színházi produkció érkezett Rómából A bal kéz címen, koreográfiával megtűzdelt koncert álomképekkel. Samuel Beckettet hoztak Bulgáriából Ó, azok a szép napok címmel. Nehéz, de felemelő előadás volt, gyönyörű képekkel, sok és kemény szöveggel, amivel a főszereplő Szvetlana Jancseva kiválóan megbirkózott. A tömény és filozófiával bőven megtűzdelt szövegekkel inkább a közönség boldogult nehezebben, hiszen az oldalt elhelyezett monitorokon jól követhető a fordítás, de ekkora mennyiségű szöveget nehéz úgy olvasni, hogy a középen zajló színészi játékot is elcsíphesse a néző. A portói Svédország című előadás esetén is hasonló volt a helyzet, hiszen filozófiai, politikai viták érveit és a hozzájuk társított játékot nem tudja egyszerre könnyedén követni a néző, ráadásul olyan nyelven szólalnak meg a színészek, amely nem hangzik ismerősen, így nem támaszkodhat a néző arra, hogy hallás alapján is megért egy-egy szót, fordulatot. Minden nehézség ellenére nagyszerű lehetőség volt a fesztiválon görög, szlovén, bolgár, portugál szöveget hallani, és távolabbi, kevéssé ismert színházi hagyományt, világot működésében megismerni. 

Albert Camus A pestis című regényét állította színpadra Frank Hoffmann a luxemburgi színházban. A mindössze kétszereplős, kellékekben is leegyszerűsített előadás mégis hitelesen idézte az író világát, ugyanakkor döbbenetesen időszerűen szóltak a Camus által a 20. század közepén megírt mondatok. A figyelemreméltó adaptáció és dramaturgia Florian Hirsch munkája. 

A fesztivál utolsó előadása Belgrádból érkezett, a Jugoszláv Drámai Színház produkciója Urbán András rendezésében, Shakespeare Titus Andronicusa. Erős, kemény, felrázó, megrázó előadás. Vedrana Bozinovic készített másfél órás szövegváltozatot, zenéjét Iréne Popovici szerezte, és zongorán végig is kísérte az előadást. Shakespeare darabja a maga korában kihívóan véresnek és kegyetlennek számított, mára a valóban mellbevágó kegyetlenkedések szinte eltörpülnek a valóság mellett, különösen ott, ahonnan a produkció érkezett. Az előadást követő beszélgetésen a színészek megköszönték a kolozsvári közönségnek a fogadtatást, hazájukban éppen a személyes érintettség nyomán a nézők nem tudják elfogadni a produkció azon állítását, hogy a háborús felek mindkét oldalon egyformán iszonyatos bűnöket követnek el. A bosszúba belekövesedett lélek sötét, kicsinyes, elfogult és vérszomjas, semmilyen eszme nem indokolhatja azt a tébolyult indulatot, amely valójában örömét leli a kegyetlenségben. 

Visszatekintve az intenzív két hétre, a sok és sokféle előadásra, színészi munkára, színházi nyelvre, rendezői koncepcióra, képzeletet megmozgató, gazdagító élmény volt. Érdekes párhuzamokat lehet kiemelni, kérdéseket boncolgatni, továbbgondolni: hogyan működnek klasszikus szövegek a mai színpadon, és hogyan működnek az alkotók saját szövegei. Előre garantáltan sikeres vállalkozás-e klasszikus, jó szöveggel dolgozni? Hogyan lehet jól ismert regényeket jól színpadra adaptálni? Mitől él a klasszikus a mai színpadon: ha korhűen vagy ha mai „vendégszövegekkel”, improvizációkkal játsszák? Milyen, mit árul el, tár fel ugyanazon rendező két teljesen más témájú előadása? Hogyan érdemes ma klasszikusokat rendezni, színpadra állítani?

varosnapokHirdetés

Emlékezetes marad a két, járvány és háború témáját összekapcsoló előadás, amelyek szövege szinte százéves, mégis minden sora aktuális: A fehér kór és A pestis. A téma megközelítése, megjelenítése, a rendezői, színpadi koncepció, a színészi játék mind-mind része az élménynek, és minden bizonnyal az a személyes plusz is belejátszik, amit a néző hozzáad. Ezáltal kel életre, illetve él tovább benne az előadás. E két szerző nimbusza mellé a ma érvényes színházi produkció hitelessége sorakozik fel, valamint a kiváló színészi játék. A Capek-előadás leegyszerűsített térben és eszközökkel félelmetesen hitelesen mutatja meg az emberi gyengeséget, amely a kiszolgáltatott helyzetben is képes inkább kegyetlen, mint együttérző, inkább hatalomittas, mint segítőkész lenni. Érdekes az is, hogy a rendező szándékosan elkaszálja a pozitív hőst is, megmutatva, hogy a humánum szolgálata maga is válhat megszállottsággá, ezáltal emberellenessé.

Camus regényét egy órában színpadra vinni önmagában bravúr, különösen úgy, hogy a lényeges hangsúlyokat az előadás megőrizze. A kulcsszavak, mozzanatok jó megválasztása és a kiváló színészi játék teszi ezt lehetővé: pillanatok alatt történő átváltozás nyomán más szereplő áll előttünk, lehetne ez elnagyolt gyakorlat is, de a színész, Francois Camus minden esetben valóban belebújik a szereplő bőrébe, nem csak karikírozza. Meglepő, de remekül működő megoldás Rieux doktort nőként ábrázolni, Marie Jung kiválóan jeleníti meg a törékenységet és a határozottságot, lebontva a nőre vonatkozó előítéleteket és sablonokat.

Emlékezetes, ahogyan világunk aktuális, égető problémáit a görög és szlovén alkotók látják és láttatják, hiszen mindkét esetben kortárs téma, kortárs szöveg az alap: a Szalonikiből érkezett produkció (Algoritmus. Szürrealista bolyongások az emlékezetben) szövegét Eleana Georgouli, az egyik szereplő jegyzi, bevallottan saját élmények nyomán, a Szlovén Nemzeti Drámai Színház Lucy Kirkwood Gyermekek című darabjával jelentkezett. Előbbi több hasonló szürreális, mégis valóságos és végtelenül embertelen jelenetet mutat meglehetős távolságtartással és derűvel, utóbbi egyetlen eset, a japán atomreaktor katasztrófája nyomán épít fel valóságra alapozott helyzetet, itt a három szereplő torzsalkodásai az emberiség egészét veszélyeztető katasztrófa árnyékában az ember alapvető kicsinyességével, kicsinységével szembesítenek.

Elgondolkodtató, hogyan lehet ma Shakespeare-t játszani… Hangulatában, témájában látszólag egymástól végtelenül távol van Rómeó és Júlia szerelmi története és a Titus Andronicus, a kérdés mégis felmerül, mert a két kiemelkedően tehetséges rendező, ifj. Vidnyánszky Attila és Urbán András Shakespeare-értelmezése a hűtlen hűség gyakorlatát alkalmazza. Mondhatja az „eredeti” Shakespeare-t számonkérő szándékkal a néző: előbbi esetben szinte több az improvizáció, a második esetben majdnem felére rövidített változatot látunk betétszámokkal, zenei produkcióval. És ellene vetheti a Shakespeare korát ismerő: a színház lényegét, a szerző korának, színészetének valóságát éppen a kihagyások, az aktualizálás adja vissza. Az előadás igazsága ott van, ahol a színészek szeretik, amit az adott darabban nyújtanak, a közönség pedig élvezi a produkciót. Márpedig ez a fesztiválon bemutatott Shakespeare-előadásokról állítható: a Rómeó és Júlia szereplői mindenféle improvizációval, szerepcserével, mutatvánnyal együtt láthatóan élvezik, amit játszanak, a Titus Andronicus szereplői a testet-lelket igénybe vevő előadás után érzékelhetően elégedetten ültek le beszélgetni a produkcióról; a közönség pedig mindkét esetben kedvelte, „vette”, amit látott.

Egyik beszélgetés során fogalmazta meg egyik színész: azt az előadást kedveli, amelyik több kérdést fogalmaz meg mint választ. A fesztivál lényege, hogy Kolozsváron megfordult Európa színházainak válogatott csapata, és előadásaik bőségesen elláttak kérdésekkel.

Borítókép: Szombaton A pestis című előadás alkotócsapatával lehetett beszélgetni FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Több mint 3.5 millió forint (9 ezer euró) értékben osztottak ki díjakat május 14-én, kedden este a kolozsvári Bulgakov Kávéházban. A Kossuth-díjas író hagyatékából alapított díjakat idén 22. alkalommal ítélték oda a magyar irodalomért tett szolgálatért, valamint kiemelkedő szépirodalmi teljesítményekért.
KultSzínTér