Színházi fesztivál zajlik Kolozsváron: az Európai Színházi Unió Fesztiváljának 20. kiadása, egyben pedig a színház stúdióterme átadásának 15. évfordulója a kolozsvári magyar színjátszás 230 évére való emlékezéssel együtt. Valóban nagy ünnep, több mint kéthetes maratoni rendezvény, sok-sok kiváló előadással és beszélgetéssel. Ez utóbbi azért emelem ki, mert aki nem jut be a kisebb nézőszámot befogadni képes stúdióterembe, s a nagyszínpadi előadásokra sem, egy-egy külföldi színház előadására, még mindig meghallgathatja a beszélgetéseket. Igaz, azok többnyire viszonylag késő este, az előadás után zajlanak, de aki tényleg kíváncsi a „színház csodájára”, a színészektől most sok érdekes kulisszatitkot hallhat a szerepformálásról, a próbafolyamatról, mindarról, ami a falakon belül lejátszódik mindaddig, míg a néző elé kerül a felépített előadás. Egy-egy eddig furcsának tűnő részlet helyére kerül, összefüggéseket értünk meg, a nehézségek, akadályok is szóba kerülnek, s így mindannyian értőbb nézőkké válhatunk. Az esti beszélgetések során töprengések, kételyek, útkeresések fogalmazódnak meg, látjuk a szerep mögött vajúdó színészt, és lehet kérdezni, válaszokat keresni. Egyszóval a színház kulisszáinak fizikai, térbeli bejárása mellett a fesztivál a nyitott kapuk ünnepe is, amikor az emberi kulisszák mögé is beleshet a néző.
Az előadások pedig… lehetőséget adnak arra, hogy az utazást megtakarítva újat, mást, szokatlant is láthatunk, Európában kószálhatunk. Eddig görög, cseh, magyarországi, luxemburgi, szlovén, lengyel színházi tájakon járhattunk, közbeékelve néhány kolozsvári előadást, amelyek szervesen illeszkednek a mai színházi tendenciák közé. Tompa Gábor a programfüzet elején arról ír, hogy ez egy fesztivál háborúk idején, ismét pattanásig feszültek a megosztott világ konfliktusainak húrjai. 2022 novemberében a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál egyik témája a félelem volt, akkor a cím második fele a reményre utalt, amit a mindinkább hírmanipulált és véleménydiktatúra által meghatározott információs közegben egyre nehezebb őrizni.
A Görögországból érkezett Algoritmus. Szürrealista bolyongások az emlékezetben című előadás megrázó történeteket sorakoztatott egymás mellé a világ különböző pontjai zajló vérengzésekből, két nő tárta a közönség elé mindazt, ami az emberi lélek legsötétebb mélyeiből felfröcsög, mindezt a pusztítást képesek voltak az iróniáig emelni; Karel Capek 1936-os A fehér kór című darabja Michal Docekal rendezésében félelmetesen aktuális igazságokat mondott ki nemcsak a pandémia, de elsősorban a hatalmától megrészegült ember valóságáról; A fösvény egészen mai nyelvi és képi közegbe helyezte Moliere-t és Mucsi Zoltán parádés alakítása által megmutatta az emberi kicsinység és kicsinyesség minden színárnyalatát; A székek Ionesco zseniális látomása az emberiség ,,végnapjairól” Patrick Le Mauff és Oana Pellea lenyűgöző kettősével; Gyermekek címen Lucy Kirkwood kivételesen összeszedett szövege nyomán három színész kalauzolt az emberiség végnapjaiba, egy atomreaktor robbanása utáni sivár világba, a remény e vég utáni napokon abban csillan fel, hogy e három nyugdíjba vonult tudós hajlandó a hátralevő életét arra feltenni, hogy az emberiséget a nukleáris robbanás következményeitől megmentsék. A kolozsvári társulat az Elektra, Rokonok, Rómeó és Júlia, valamint az Édes Anna és a Démonok előadásokkal vesz részt a fesztiválon, amely november 19-én William Shakespeare Titus Andronicusának nagyszínpadi előadásával ér véget a belgrádi színházi társulat előadásában.
Borítókép: Darvay Nagy Adrienn Az idő lenyomata. Tompa Gábor Hamletjei és az erdélyi reteatralizáció című könyve FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN
