Közleményében a 21 biztosítót tömörítő szövetség emlékeztetett arra, hogy Románia vezeti a halálos közúti balesetek statisztikáját az Európai Unióban. E szerint évente átlagban egy községnyi ember, 1600 személy veszíti életét a hazai közutakon, tavaly például naponta átlagban tíz közlekedési baleset történt az országban.
"Ezek nem puszta statisztikák - életek elvesztését, családok szétszakadását és túl korán szertefoszlott jövőket jelentenek. Ezeken az adatokon (...) a biztonságosabb jövő érdekében tett közös lépéseinkkel javítani lehet" - olvasható a közleményben.
Ennek érdekében az UNSAR megalapította a Koalíció a Közlekedésbiztonságért nevű szervezet, amelyhez várja mindazoknak az intézményeknek és szervezetnek a csatlakozását, amelyek szeretnék növelni a hazai közlekedésbiztonságot és csökkenteni a közúti balesetek számát.
"Felhívást intézünk minden érdeklődőnek, csatlakozzon a koalícióhoz, hogy közösen elősegíthessük a közlekedésbiztonságot növelő intézkedéseket az országunkban, és alakíthassunk ki ennek megfelelő közpolitikákat egy jobb jövő érdekében"- idézte a közlemény Alexandru Ciuncant, az UNSAR vezérigazgatóját.
Az Oscar-díj jelölt M. TÓTH GÉZA magyarországi filmren dező, producer, operarendező, gyermekkönyv-illusztrátor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kar Magyar Film és Média Intézetének professzora, a KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője a meghívottja a Kolozsvár Társaság „Fotó és film Kolozsváron” sorozatának.