Börtönbe zárnák a szándékos autóbalesetek elkövetőit

Kolozsváron is megemlékeztek a közúti balesetek áldozatairól

Börtönbe zárnák a szándékos autóbalesetek elkövetőit
Az autós balesetek vonatkozásában az Európai Unió (EU) szintjén Románia továbbra is listavezető: nálunk történik a sofőrök által okozott legtöbb ilyen ütközés. Szakemberek szerint ez elsősorban a gépkocsivezetők fegyelmezetlensége és a törvények figyelmen kívül hagyása miatt történik meg, ám nagymértékben hozzájárul a megfelelő infrastruktúra hiánya és a közutak állapota is. A Közlekedési Balesetek Áldozatainak Világnapja alkalmából, november 20-án Kolozsváron is megemlékeztek az áldozatokra és a sebesültekre. A Radu Mititean vezette Napoca Kerékpárklub sajtóközleménye emlékeztet, ilyen téren a legveszélyeztetettebb kategória a gyalogos és a biciklis, ugyanis baleset esetén sokkal nagyobb a kockázata az elhalálozásnak vagy a súlyos sérülésnek. A statisztikák lépéskényszerbe hoztak egy törvényhozót, aki azt javasolja: mindenképpen zárják börtönbe a szándékos autóbalesetek elkövetőit.

Az 1989-es forradalom utáni évtizedekben a közutakon bekövetkezett autóbalesetek vonatkozásában Románia szinte folyamatosan listavezető volt. Emlékszünk, hogy a kommunizmus időszakában a lakosság csupán korlátozott számban birtokolt személygépkocsit, a szegénység és az üzemanyag krónikus hiánya, valamint a hatóságok által bevezetett különböző korlátozások (hétvégi használat feltételekhez kötése stb.) miatt az átlagpolgárok csak néhanap tudták használni járművüket.

A decemberi eseményeket követő hónapokban és években robbanásszerűen megnőtt a lakosságnak eladott és a forgalomba íratott személygépkocsik száma, a sofőrök tapasztalata és az infrastruktúra viszont hiányzott, ezért már 1990-ben rengeteg közúti balesetről érkeztek jelentések. Az 1989 előtti években bevezetett korlátozások eltörlését és az üzemanyag hiányát a legtöbb esetben a másod- vagy harmadkézből származó külföldi személygépkocsik gyors beszerzése, illetve felelőtlen és meggondolatlan száguldozás követte. A nagyon sok esetben kifogásolható műszaki állapotú külföldi import járművek és az országon belüli mobilitás sok évtizedes korlátozása miatti „kitörés” nagyon sok tragédiát okozott. Az imént említett tényezőkhöz természetesen hozzájárult az infrastruktúra szinte teljes hiánya is, így egyáltalán nem meglepő, hogy a közúti balesetek vonatkozásában már 1990-től Románia szinte folyamatosan listavezető volt – ez a helyzet 2021-ben sem változott.

Bíróság előtt 20 ezer sofőr

A közúti rendőrség adatai szerint tavaly 20 ezer sofőrt állítottak bíróság elé, mert gépjárművezetői engedély nélkül, ittasan vagy narkotikum hatása alatt vezetett. Ilyen vonatkozásban érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly immár az ötödik egymás utáni évben Románia az első helyen volt az Európai Unióban a közúti balesetek következtében elhunyt személyek száma tekintetében. A rendőrség közölte: 2021-ben 1779-en haltak meg az utakon. Az egyik ok az alkohol- vagy a kábítószer-fogyasztás, a figyelmetlenség és az infrastruktúra rossz minősége vagy hiánya. Ugyanakkor évente 500 személy amiatt veszíti életét a közutakon, mert ittas, kábítószert fogyasztó vagy gépjárművezetői engedély nélkül volán mögé ülő sofőr okoz balesetet.

Börtönbüntetés a szándékosan elkövetett balesetekért

Éppen az ilyen járművezetők megfékezésére dolgozott ki törvénytervezetet a Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora. A sajtónak nyilatkozó Robert Cazanciuc elmondta: kollégái abszurd politikai indíttatásból és a közérdek ellen cselekedve nemrég elvetették azt a törvényjavaslatot, amely értelmében mindenképpen börtönbe kerülnének azok a sofőrök, akik alkoholt vagy drogokat fogyasztottak, nincs hajtási engedélyük, mégis volán mögé ültek, s ezáltal szándékosan autóbalesetet követtek el, amely során valaki súlyosan megsérült vagy életét vesztette. Jelenleg bizonyos enyhítő körülmények figyelembe vételével a vétkes gépkocsivezetők a tragikus balesetet megúszhatják felfüggesztett szabadságvesztéssel.

A szenátor bejelentette: ismét benyújtja a törvénytervezetet, jobban megindokolja, s abban reménykedik, ezúttal a kollégái megszavazzák a jogszabály-javaslatot. Robert Cazanciuc hozzátette: kezdeményezése természetesen összefügg a Közlekedési Balesetek Áldozatainak Világnapjával.

A biciklisek a legveszélyeztetettebbek

A világnap alkalmából a Napoca Kerékpárklub nevében vasárnap sajtóközleményt adott ki Radu Mititean. A civil szervezet elnöke hangsúlyozza azt, ami egyébként összhangban van a szenátor kezdeményezésével: a jogalkotók és a bíróságok hatékonyan tenni tudnának a közúti balesetek számának csökkentése érdekében egyrészt a jogszabályok megszigorításával, másrészt pedig azok tudatosabb és ellentmondást nem tűrő alkalmazásával. Mititean szerint a lakosság úgy érzi, sok halálos vagy súlyos sérülésekkel járó balesetet okozó sofőr olcsón megússza a tragédiákat.

„Sokan egyetlen napot sem töltenek a rácsok mögött, holott súlyos közúti balesetet okoztak, s végleges és visszavonhatatlan bírósági döntéssel elítélték őket. A 125 évvel ezelőtt okozott első halálos baleset óta a világon 50 millió személy vesztette életét ilyen módon. Ugyanakkor több százmillióra tehető azoknak a száma, akik testi sérüléseket szenvedtek. Ezen kívül, évente több millióan kerülnek fel az áldozatok jegyzékére. A közúti balesetek vonatkozásban a legveszélyeztetettebb kategóriát a gyalogosok és a biciklisek jelentik, ezért a törvényhozóknak több védelmet kellene biztosítaniuk számukra. Sajnos, Romániában a legmagasabb a halálos és súlyos kerékpáros balesetek száma 100 ezer lakosra és kerékpáros távolságra vetítve az EU-ban. Emiatt sokakat elriaszt a bicikli használata, bár a bringázás a mobilitást elősegítő, a környezetszennyezést és az autós forgalmat csökkentő hatékony megoldás lenne” – írja Radu Mititean.

Professzionális sofőr: elrettentő lenne a börtönbüntetés

A Szabadság olyan professzionális sofőrt kérdezett meg a témával kapcsolatban, aki 1991 óta rendelkezik gépjárművezetői engedéllyel, és körülbelül 10 évig taxit vezetett. – Tapasztalatom szerint a közúti baleseteket elsősorban az infrastruktúra hiánya okozza. Szinte kizárólag ugyanazokon az utakon közlekedünk, mint tíz, húsz vagy akár harminc évvel ezelőtt, a gépkocsik száma pedig robbanásszerűen megnövekedett. Épültek ugyan autópályák, de még mindig nagyon messze állunk az ideális állapotoktól. Sokan a hosszas vezetés miatt elveszítik a türelmüket, elfáradnak. Ugyanazon az úton közlekedik Mari néni, aki vízért megy valamelyik faluba, a húsz tonnás teherautó és a biciklis is. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy annyi baleset történik. A második ok a büntetések enyhesége. Ilyen vonatkozásban mindenképpen támogatnám, hogy a szándékos és súlyos közúti balesetek elkövetőire mindenképpen letöltendő börtönbüntetést szabjanak ki. Ezalatt azokat értem, akik alkoholt vagy drogot fogyasztottak, vagy gépjárművezetői engedély nélkül ültek volánhoz és súlyos vagy halálos balesetet okoztak” – fogalmazott a 31 éves szakmai tapasztalattal rendelkező sofőr.