Szárazság

Aki valaha volt bentlakó és katona, az ismeri az alapszabályt: 1. a diák s a baka örökké éhes, 2. éhes gyomor nem válogat. A túl nagy tévedés kockázata nélkül merem állítani, hogy vagyunk jó páran, akik a saját gyomrunkon tapasztaltuk meg ennek örökérvényűségét. Hát ki ne látott volna olyant, amikor a bentlakás szobáit úgy csütörtök-péntek délután sorba véve s kopogva kérdeztük egymástól, hogy: Nincs egy karéc kenyered?

Merthogy az elmúlt vasárnap este hazulról hozott, Anyu pakolta, pirosra sütött tyúk- és nyuszialkatrészek, de még a zsírba lesütött kolbász és hosszúhús is elfogyott, s el véle a kenyér is… S hát olyanra ki ne emlékezne, amikor a laktanya bakaszakácsától bajtársi alapon azért le-leesett például egy komiszsarok. Fiatalabb barátaim kedvéért és tájékoztatásáért: a komisz itt barna bakacipót jelent, ami mennyei, főleg egy gyakorlótéri, teljes harcifelszereléses félnap után. S talán abban sem tévedek túl nagyot, ha nagy valószínűséggel gyanítom, hogy olyant is sokan megéltek már, hogy szédültek belé az éhségtől, s a szemük kopogott. Például valamelyik szerkesztőségben. No, ilyenek azok az élethelyzetek, amikor az ember Móricz Ebédjét úgy vágja földhöz, hogy miszlikbe szakad, pesti vendégestől, mindenestől.

Na, és ki nem látott olyant, hogy az asszony reggelibe’ ott felejtett pólót, zoknit, gatyát, inget, pulóvert, cipőt, törülközőt, könyvet, pasztástollat, távirányítót, poharat, jegyzetfüzetet, számlát, kulcscsomót, cipőkefét, napi munkahelyi tennivalókat, szóval mindent pakol, csak tízórait nem. Me’ aszondja, hogy az ő feje nem kalendárium… Vagy a reggeli sertepertében a vajas-szalámis-ecetesuborkás tízórai a konyhaasztalon marad. Me’ az ember aszondja, hogy az ő feje sem különb.

Nos, ilyenkor adódik, úgy déli kettő és fél három tájt az a diák- és katonakorban megtapasztalt állapot. Azzal a lényeges különbséggel, hogy ma már van kínálat rendesen, s nem kell végigkérdezni a társakat egy- egy karéc kenyérért, sem a kaszárnyaszakácsot megistállni egy darab komiszért. Hanem ott van a legközelebbi bolt, s a választék. Például „Pilaf sârbesc”, magyarul lecsó. Futószalagon gyártva, előcsomagolva, jó sok rizzsel, kevesebb zöldséggel, felcímkézve, hogy aszondja: „Cu ploaie de pătrunjel”. Magyarul: petrezselyemesővel bőségesen megszórva. Nemcsak a diák s a baka, hanem a szerkesztő is szokott éhes lenni, s éhes gyomor különben sem válogat. De azért a pénztárnál, hogy: Petrezselyem, hol? Nézi-nézi, ő is látja, ami nincs. És szól ekképpen: „De uram, szárazság van…