![Szakbizottsági véleményre vár a parlamentben a székely autonómiatervezet](/sites/default/files/styles/wide/public/2023-11/image-journal-article-img_id.3717992%2Bt.1520940956205.jpeg?itok=-yuuE02g)
A tervezet elsőként a képviselőház emberi jogi szakbizottsága elé került, amely mai ülésén két héttel elhalasztotta annak véleményezését.
Korábban a szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló úgynevezett törvényhozási tanács elutasításra javasolta az SZNT statútum-tervezetét. A testület úgy értelmezte, hogy a törvénytervezet az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását célozza, és mint ilyet alkotmányellenesnek minősítette.
Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki elnöke a RMDSZ jelöltlistáján szerzett 2016 decemberében parlamenti mandátumot, és az RMDSZ képviselőházi frakciójának tagja.
A Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó statútumról először 2004-ben, majd egy módosított tervezetről 2012-ben rendeztek szavazást a parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita és egyetlen támogató voks nélkül vetették el.
A 2014-es elnökválasztási kampány előtt az RMDSZ kezdeményezett közvitát a szövetség szakértői által kidolgozott, a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetről, amelyet azonban azóta sem terjesztett a parlament elé.