Sorsoltak a 2024-es foci Eb-selejtezőre

Sorsoltak a 2024-es foci Eb-selejtezőre
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vasárnap Frankfurtban, a Festhalléban kisorsolta a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását.

Magyarországot a Nemzetek Ligájában elért sikeres szereplésének köszönhetően a legerősebb kalapból húzták ki a frankfurti eseményen, majd ellenfélül a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttest kapta a G-csoportba. Románia a harmadik kalapból várta a sorsolást, Svájc és Izrael mellett Koszovó, Fehéroroszország és Andorra lesz az ellenfele az I-jelű hatosban.

A selejtezősorozatban jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben is dupla fordulót rendeznek. Mivel a magyarok ötcsapatos csoportba kerültek, így tíz forduló során kétszer szabadnaposak lesznek.

A legérdekesebbnek a C-jelű ötös ígérkezik, ugyanis az előző Eb két döntőse, az aranyérmes Olaszország és az ezüstérmes Anglia is odakerült, ráadásul Ukrajna társaságában. Szintén ebbe a csoportba kapott besorolást Málta és az az Észak-Macedónia, amely a vb-pótselejtező márciusi elődöntőjében kiejtette a sokkal esélyesebb Squadra Azzurrát, amely így sorozatban másodszor maradt le a vb-ről.

Németország házigazdaként biztos Eb-résztvevő, így nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön, amelyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

Az A-, B- és C-divízió „pótvizsgára szoruló” csapatainak ugyanis egyaránt négy-négy hely jár. Ez azt jelenti, hogy a magyarok sikertelen selejtezősorozat esetén csak akkor nem javíthatnak a pótselejtezőn, ha a Nemzetek Ligájában előtte végző hét együttesből – a holland, a horvát, a spanyol, az olasz, a dán, a portugál és a belga – legalább négy lemaradna az Eb-részvételt jelentő első két helyről a saját selejtezőcsoportjában.

A németországi Eb-t 2024-ben június 14. és július 14. között rendezik.

A 2024-es Európa-bajnoki selejtezők csoportjai

A-csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Georgia, Ciprus.

B-csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár.

C-csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta.

D-csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Litvánia.

E-csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer szigetek, Moldovai Köztársaság.

F-csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország.

G-csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia.

H-csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino.

I-csoport: Svájc, Izrael, ROMÁNIA, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra.

J-csoport: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Liechtenstein.

A 2023 márciusától novemberéig tartó selejtezősorozat lezárultával három Eb-hely marad kiadó. Itt jön képbe újra a Nemzetek Ligája.

Az A-, a B- és a C-divízió négy-négy legjobbja (az A-nál nem feltétlenül a döntő résztvevői) rájátszás keretén belül dönt az egy-egy részvételi jog sorsáról, hacsak időközben valamelyikük nem jutott ki egyenes ágon az Eb-re. Amennyiben ez a helyzet, az adott divízió következő legmagasabban rangsorolt együttese ugrik be helyette a pótselejtezőre.

Ha egy divízión belül kevesebb mint négy csapat marad egyenes ági Eb-kvóta nélkül, akkor először a D-divízió legjobb csoportgyőztese kap lehetőséget, utána pedig az NL összesített rangsorában soron következő válogatott (a B- és a C-liga csoportelsői viszont mindenképpen maradnak a maguk szintjén).

Magyarán: ha a magyar válogatottnak nem sikerül kvalifikálnia magát a selejtezőn keresztül, de ezt az NL-rangsorban előtte állók közül legalább négyen megteszik, akkor már jön a pótselejtezős védőháló.

A pótselejtező három ága két-két elődöntőből és egy-egy döntőből áll, az első helyen kiemelt csapat a negyedikkel találkozik, a második a harmadikkal, a pályaválasztási jog pedig mindig a magasabban rangsoroltat illeti.

A pótselejtező programja:

Elődöntők: 2024. március 21.

Döntők: 2024. március 26.

Borítókép: Gianluca Zambrotta kihúzza Magyarország nevét a sorsoláskor

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 0–0-s döntetlent játszott Montenegró vendégeként Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi szövetségi kapitány csapata a pontosztozkodással – jobb gólkülönbségének köszönhetően – megőrizte második helyét a csoportban Montenegró előtt, amely eggyel több mérkőzést játszott. A nemzeti együttes négy találkozó után is nyeretlen Montenegróval szemben, viszont idegenben a harmadik meccsen először nem kapott ki.
Sport

CFR 1907: GYŐZELEM AZ ELSŐ FELKÉSZÍTŐN

Az osztrák edzőtáborban tartózkodó Kolozsvári CFR 1907 labdarúgó bajnokcsapata első felkészülési mérkőzését a helyi területi bajnokságban játszó FC Wels ellen vívta, és magabiztos 4–0 (2–0) arányú győzelmet aratott. A gólokon Mike Cestor (12. perc), Ciprian Deac (37. perc) és Claudiu Petrila 2 (52. és 86. perc) osztozott.

Sport
Sport