Románia kizárta a Huaweit az 5G távközlési hálózatok kiépítéséből

A Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) nem járult hozzá Huawei-berendezések használatához az ötödik generációs (5G) távközlési hálózatokban, ezért a kínai távközlési konszernt kizárták az 5G hálózatok kiépítésére irányuló tenderekből.

A Huaweit az 5G mobil távközlési infrastruktúra fejlesztésekből kizáró kormányfői határozat csütörtökön jelent meg a román hivatalos közlönyben.

Romániában 2021 nyarán lépett hatályba az a törvény, amely nemzetbiztonsági jóváhagyáshoz köti az 5G hálózatok kiépítésében való részvételt.

A jogszabály szerint kizárólag a CSAT engedélye alapján kiadott miniszterelnöki jóváhagyással rendelkező gyártók szállíthatnak műszaki eszközöket és szoftvereket az 5G hálózatok kiépítéséhez és működtetetéséhez a romániai mobilszolgáltatók számára. A kérelemtől számított négy hónapon belül kiadott engedélyt (szintén a CSAT kezdeményezésére) a miniszterelnök vissza is vonhatja nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva.

Az 5G hálózatok által használt, már beépített műszaki felszerelések - a távközlési maghálózat esetében öt évig, a többi hálózati elem szintjén hét évig - akkor is üzemben maradhatnak, ha gyártójuk nem kapta meg, vagy időközben elveszítette a nemzetbiztonsági jóváhagyást.

Mely cégek kapták meg a CSAT hozzájárulását?

Több jelentős gyártó - az Ericsson, a Samsung és a Nokia - már megkapta a nemzetbiztonsági testület hozzájárulásán alapuló miniszterelnöki engedélyt arra, hogy berendezéseiket és szoftvereiket felhasználják a romániai 5G hálózatokban.

Tavaly a CSAT a kínai Lenovónak is megadta a nemzetbiztonsági engedélyt, annak ellenére, hogy a bukaresti sajtó szerint a  hongkongi székhelyű cég nem gyárt 5G-s berendezéseket, viszont érdekelt abban, hogy egyéb termékeivel részt vehessen a kormányzati intézmények és fegyveres testületek által meghirdetett közbeszerzéseken.

Az 5G technológia használatát szabályozó román törvény azokat az alapelveket foglalta jogszabályba, amelyekről Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást.

Ennek megfelelően a romániai 5G hálózatoknál használt technológiát csak átlátható tulajdonosi szerkezettel rendelkező, tisztességtelen üzleti előélettől mentes cégek szállíthatják, amelyek nem állnak idegen állam ellenőrzése alatt (kivéve ha az illető országnak független igazságszolgáltatása van), és amelyek alávetik magukat az átlátható vállalati működési gyakorlatot megkövetelő jogszabályoknak.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Történtek kibertámadások az elnökválasztási folyamat befolyásolására – állapította meg csütörtöki ülésén a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) a védelemért, a közrendért és a nemzetbiztonságért felelős hatóságok dokumentumai alapján.
Belpol