Románia élelmiszersegélyt küldött Libanonba

Románia élelmiszersegélyt küldött pénteken a libanoni civil lakosságnak, a csaknem tíz tonnányi konzervet szállító katonai repülőgép pedig visszafelé jövet román állampolgárok újabb csoportját menekíti ki Libanonból.

Pénteken 12 raklapnyi tartós élelmiszert - 18 900 lecsó- illetve 9360 paradicsomos szardíniakonzervet - vontak ki az állami tartalékalapból, a szállítmányt pedig a román hadsereg C-130-as szállítógépével indították útnak Bejrút felé.

Románia továbbra is tiszteletben tartja kötelezettségvállalásait, és a nemzetközi közösséggel együtt segítséget nyújt a súlyos vészhelyzetekkel küzdő államoknak - olvasható a kormány közleményében.

A román védelmi minisztérium azt is közölte, hogy a román katonai repülőgép visszafelé olyan román állampolgárokat szállít, akik segítséget kértek a román külügyminisztériumtól.

Csütörtökökön szintén katonai repülőgéppel érkezett Bukarestbe a Libanonból kimenekített román állampolgárok első csoportja. A 69 gyermeket, nőt, öreget és súlyos egészségi gondokkal küzdő menekülőket Marcel Ciolacu román miniszterelnök fogadta a főváros melletti katonai repülőtéren.

A bukaresti külügyminisztérium kedden közölte: mobil konzuli missziókat küldött Bejrútba és Libanon más városaiba, hogy segítséget nyújtsanak az erre igényt tartó több mint ezer román állampolgárnak abban, hogy a térséget mielőbb elhagyhassák.