A közlemény Cseke Attila romániai fejlesztési minisztert idézte, aki elmondta: az állam feladata megteremteni a szükséges infrastruktúrát ahhoz, hogy a családok boldoguljanak, a fiatalok gyermeket vállaljanak. A közlemény felidézte, hogy a tárcavezető szeptember 1-jén írta alá az első kilenc, uniós alapból finanszírozott bölcsőde megépítéséhez szükséges finanszírozási szerződést, azóta újabb 55-öt írt alá, így most összesen 64 bölcsőde építése kezdődhet el. Hamarosan a fennmaradó 60 bölcsőde megépítését is jóváhagyja a fejlesztési szaktárca.
Cseke Attila emlékeztetett, hogy az általa vezetett minisztérium 2021 elején indította el román állami finanszírozással országos bölcsődeépítési programját, módosította az évtizedek óta elévült építési szabályokat, elkészítette az építési folyamatot felgyorsító környezetbarát bölcsőde típustervét. Most a fejlesztési minisztérium uniós forrásokból biztosítja a szükséges finanszírozás teljes összegét, és a telkek közművesítését is fizeti. "Ezáltal az erre szánt román kormányzati erőforrásokat felszabadítjuk, és újabb bölcsődék megépítésére fordítjuk" - mondta az RMDSZ-es miniszter.
A minisztérium típusterve szerint épülő környezetbarát bölcsődékben napelemekkel, hőszivattyúkkal állítják elő a szükséges energia egy részét, a gyermekeknek pedig saját konyhában előállított meleg ételt is biztosítanak. A 64 új bölcsőde közül 27 Erdélyben épül.