HALMOS KATALIN
Az alázat és szerénység, amivel Fekete Miklós karvezető, mint a zene felszentelt papja szolgálja a szerzők mondanivalóját, utánozhatatlan. Nagycsütörtök este mélységes megrendültséggel, a megvilágosodás döbbenetével hallgattam őket a kolozsvári evangélikus templomban koncertjükön.
Az ima közel visz bennünket a Jóisten birodalmához, a zene is. Amikor azonban zenével imádkozik valaki ilyen mélységes átéléssel, az már ott van az Ő jobbján.
Megrendítően szép az, amit ez az együttes Fekete Miklós vezetésével átnyújt nekünk. Nem is tudjuk mindig teljes mélységében követni, ahhoz nekünk is alá kell szállnunk a lélek titkos rejtekeibe, ahonnan ezek az elmondhatatlan érzések születnek. Pont azok, amiket már nem lehet szavakban kifejezni, csak zenében.
A művek maradéktalan megértésén túl ott van a teljesítmény mögött a végtelenül türelmes, pontos munka. A gyémántot is addig csiszolják, amíg tündöklő fényben nem ragyog. Így szikráztak a műsor egyes darabjai, mint a legértékesebb drágakövek, mindegyik másképpen, de szinte egyforma tökéletességgel.
Ezt a kivételes csapatot sokkal jobban meg kellene becsülnünk, körbehordoznunk a nagyvilágban, hadd legyen igazi közkinccsé a művészetük. Mert megérdemelnék. Igaz, hogy nem profik, csak olyan félprofi műkedvelők, akiknél a művek kedvelése az újrafelfedezés frissességével hat, amit nem minden kicsit túl rutinos profi együttes mondhat a magáénak. A karvezető pedig nemcsak igazi zenész, hanem a tehetsége, munkabírása és zenei ízlése, ami a remek darabválasztásban tükröződik, messze meghaladja az átlagot (lásd pl. Gesualdo O vos omnes…).
Megtisztelő, hogy ott lehettem a közönségben ritka csoda tanúiként. Az ilyen hangzás kötelez, most már mindig így kellene megszólalniuk. Ehhez kívánunk erőt, türelmet, kitartást a karvezetőnek és a kórusnak.
