Ugyancsak népes, 49 fős csapattal a Pocsoválistei- és Ronki-szorosok látványos őszi körtúrájára indultunk szombaton Mezei Elemér szervezésében. A társaság egy része kisbusszal utazott Aranyosronk faluig, a túra kiindulópontjáig, a többiek pedig kiskocsikkal csatlakoztak. A hűvös, ködös reggel inkább novemberire, mintsem októberire emlékeztetett, viszont a Pocsoválistei-szorosban haladva lassan kitisztult az ég és a nap is előbújt a felhők közül, így a reggelinket kellemes, meleg napsütésben fogyaszthattuk el. Amint megkezdtük az emelkedést, ismét szürke felhők gyülekeztek, s lassan az eső is megeredt, előkerültek a kabátok, köpenyek.
A Pocsoválistei-szoros fölé magasodó csipkés sziklaperem első kilátópontjához érve szokatlan látvány fogadott: felhőcafatok emelkedtek fel a völgyből, ködbe borítva a táj egy részét, igazi titokzatos világot varázsolva körénk. Bár előző években minden alkalommal csodás októberi napsütésben túrázhattak a résztvevők, mi mégsem bántuk az időjárás szeszélyeit, hiszen így még különlegesebb látványban lehetett részünk. A folyamatos emelkedés egyeseket próbára tett, viszont a pazar látvány minden fáradságért kárpótolt. Hamarosan elértük az első csúcs alatti platót, ahol a hosszú ebédszünet alatt mindenki kipihenhette a túra addigi fáradalmait. Falatozás közben kezdett szétoszlani a völgyet borító köd, hamarosan pedig az ég kékjét is megpillantottuk, így vidáman sétáltunk le a plató szélére, ahonnan kilátás nyílt a Ronki-szorosra, Aranyosronk falura, de a Torockói-hegység ismert túrahelyei (Székelykő, Ordaskő, Vidalykő, Bedellő) is láthatóvá váltak. Egyik társunk négy őzre lett figyelmes, akik a szemben lévő dombon haladtak a csúcs felé, emellett néhány leánykökörcsint is találtunk a fűben elrejtőzve. Folytatva utunkat hamarosan elértük azt az erdőrészt, ahol kidőlt fatörzsek emlékeztettek a néhány évvel ezelőtti szélvész pusztítására, itt kerülőúton próbáltunk lejutni a nyeregbe.
Lent a csapat egy része pihenőt tartott, a többiek viszont bevállaltak egy utolsó mászást az Urdorii-csúcsra (976 m), ahol a korábban elhaladó őzek nyomaira is figyelmesek lettünk. A Bélavára ez alkalommal felhőbe burkolózott, így csak részben mutatta meg magát, viszont a tető pereméhez közeledve újabb pazar kilátásban lehetett részünk: az Aklos-patak völgye és a Ronki-szoros meredek sziklafalai mellett a távolban a Tordai-hasadék és Léta vára is feltűnt, de a Torockói-hegység magaslatai is egyre tisztábban látszódtak. A nyeregbe visszaérve együtt indultunk tovább a fehér törzsű, karcsú nyírfák között, néhol pirosan rikító légyölő galócákat is találtunk. A hosszú ereszkedést a lemenő nap fényében fürdőző lombhullatók színkavalkádja tette különlegessé, a Ronki-szorosba érve pedig további 3 km-es kellemes séta várt ránk, amely során gyönyörködhettünk a robosztus, meredek sziklafalakban. Autóinkhoz visszaérve kellemes meglepetés fogadott: a helyi tejcsarnok és kisüzlet tulajdonosainál még maradt néhány darab a frissen sült kenyérből, így jóízűen falatoztunk belőle, miközben elraktároztuk magunkban a túra során megtapasztalt csodákat.
