Élt egyszer a Szitakötő utcában egy Kemencés Márta nevezetű kedves néni. Igen népszerű volt, nemcsak azért, mert ő sütötte az utcában a legfinomabb kenyereket, hanem azért is, mert nagyon szépen festett és rajzolt. Sikeres festő volt.
Márta néni nővére (akit az édesanyja egy árvaházból befogadott) igen hirtelen egy súlyos betegségben meghalt. Márta nénit nagyon megviselte nővére halála, sokat sírt fájdalmában. Nővérének volt egy kislánya, akit Szilvikének hívtak. A kedves Márta néni sajnálta a kislányt, nem akarta, hogy ő is árvaházban nevelkedjen, mint az anyukája; ezért befogadta magához nővére halála után.
Szilvike szeretett játszani. Márta néni készített neki babákat és egy babaházat is. Jól megvoltak ők ketten! Szilvike Márta néni kenyereitől úgy nőtt, mint a gomba. Márta néni iskolába is beíratta a kis szőkét. Szilvike annyira kedves és jó volt, hogy a tanárok legszívesebben csillagos hatost adtak volna magatartására. Szilvike a tanároknak is állandóan segített és az igazgatónak is sok szépet rajzolt. De sajnos a tanórákon nem volt valami jó a teljesítménye: amit az egyik nap kívülről fújt, azt másnapra már elfelejtette; nem írt szépen és sok hibát vétett írás közben. Egyedül énekből volt jó! Félévkor az iskola igazgatója fájó szívvel közölte Márta nénivel, hogy Szilvike nem járhat többé ebbe az iskolába, mert ez nem az ő képességeinek való hely. Márta néni nagyon elkeseredett, úgy érezte, hogy Szilvikéből nem lesz semmi!
Teltek-múltak a napok, Szilvike sokat segített Márta néninek, főleg a takarításban; ezenkívül babázott, sétált az utcában és persze minden nap imádkozott Márta nénivel.
Egy nap, amikor Szilvike az ablak körül törölgetett, észrevett egy össze-vissza röpdöső félszárnyú pillangót és nagyon megsajnálta. Óvatosan megfogta és szépen elmagyarázta neki, hogyan fog rajta segíteni. Letette az asztalra a kis pillangót és nekilátott festeni, vágni és ragasztani.
Márta néni bement megnézni, hogy Szilvike mit csinál. A látványtól elcsodálkozott: a kislány pont ugyanolyan szárnyat ragasztott a pillangóra, amilyen a másik szárnya volt. Márta néni rádöbbent, hogy a kis szőke nagyon tehetséges! Márta néni megtanította neki a festés és rajzolás összes csínját-bínját! Így teltek-múltak a szürke hétköznapok.
Szilvike szépen fejlődött. Barátnőivel sokszor elment a cukrászdába. Egy alkalommal a cukrászdába menet Szilvike talált egy üveggolyót egy pocsolyában. Úgy döntött, megkeresi a szép üveggolyó tulajdonosát.
A közeli parkban (egy padon ülve) megpillantott egy szomorú fiúcskát. Megkérdezte tőle, hogy az övé-e az elvesztett üveggolyó. A fiúcskának felcsillant a szeme és nagyon megörült az elveszettnek hitt üveggolyónak! Peti – így hívták a fiúcskát – megköszönte az ismeretlen kislánynak a jóságát. Peti és Szilvike az eset után minden nap találkoztak a parkban és sokat beszélgettek. Jól összebarátkoztak egymással. Peti meghívta Szilvikét magukhoz. Még egy térképet is rajzolt neki, hogy eltaláljon hozzájuk. Peti szüleivel a Csillagerdő másik oldalán lakott és a házukhoz vezető erdei út bizony nagyon-nagyon tekergős volt!
Elérkezett a nap, amikor Szilvike útnak indult meglátogatni Petit. Márta néni még egy kosárkát is nyomott a kezébe indulás előtt, ami tele volt az ő finom kenyereivel. Meghagyta a kislánynak, hogy feltétlenül adja oda Peti szüleinek a szerény ajándékot!
Ezután Szilvike elindult barátjához. Útközben összebarátkozott az erdei állatokkal és szép köveket is szedett. Vidáman sétálgatott a csillaglombú fák között és ekkor a huncut szelecske megtréfálva a kislányt, kifújta kezéből a Peti által rajzolt térképet. Szilvike kétségbeesett! Megpróbált térkép nélkül kijutni az erdőből, de csak körbe-körbe bolyongott, mindig ugyanoda tért vissza, ahonnan elindult. Teljesen elvesztette a kislány az időérzékét a tekergés közepette, és egyszer csak azt vette észre, hogy besötétedett és a Hold világított feje felett. Rájött, hogy hiába bolyongott órákon keresztül, benn maradt az erdő közepén. Leült egy nagy kőre és elkezdett kétségbeesetten zokogni. Egyszer csak megpillantotta maga mellett a papírszárnyú pillangót, azt a kis lepkét, akinek ő ragasztott papírszárnyat. A pillangó Szilvike feje körül röpködött, azt szerette volna kifejezni – amit a kislány meg is értett –, hogy kövesse őt Szilvike. A kis szőke megnyugodott, útközben szentjánosbogarak csatlakoztak hozzájuk és megvilágították Szilvike számára az erdei utat. Hála a papírszárnyú pillangónak és az új barátainak Szilvike kitalált az erdőből. A huncut szelecske is megbánta tettét és odafújta hajnalra Szilvike kezébe a térképet. A kislány megköszönte a segítséget a szentjánosbogaraknak és a pillangónak, és megbocsájtott a szelecskének is.
Kora reggel megpillantotta Petiék házát, odament az ajtóhoz és bekopogott. Peti nyitott ajtót. Nagyon megörült, hogy barátnője megérkezett, de megkérdezte, hogy miért jött ilyen sokára, mi történt az úton? Szilvike az étkezőasztalnál részletesen elmesélte élményeit, hosszúra sikeredett tekergős útját. Közben természetesen megkínálta Márta néni finomságaival Petit és szüleit, megkenték a kenyeret lekvárral és forró teát ittak mellé. Egész nap együtt játszottak, délután Peti szülei még furulyáztak is nekik, ők pedig táncra perdültek. Szilvike nagyon jól érezte magát Petiéknél. Odaadta Petikének az útközben gyűjtött szép köveket. A sok móka és kacagás után Szilvike elköszönt Petitől és szüleitől. Hazaindult, már nem kellett neki a térkép, ismerte a tekergős utat, pedig beesteledett ismét.
A csillagos ég és a holdfény alatt a fák lombjai olyanok voltak, mint az arany. Szilvike útközben észrevett több aranytollú bóbitás madarat. A kosárkája alján maradt még kenyérmorzsa, amivel meg tudta kínálni az aranytollú madarakat. A madarak megköszönve a kis szőke jóságát, felröpültek a kislány feje felé, lecsíptek néhány borostyánlevelet és Szilvike elé dobták. A kislány ezt a madarak lábára kötötte és megfogta. A madarak elkezdtek felfelé szállni, a kislány erősen megmarkolta a borostyánleveleket és már repült is az aranytollú bóbitás madarakkal. A magasból még egyszer visszanézett a gyönyörű Csillagerdőre és szép emlékként gondolt vissza a tekergős kalandjára. Megpillantotta a magasban az öreg Holdat, aki nyájasan visszamosolygott rá. Szilvike hazarepült!
