Edson Arantes do Nascimento néven, Minas Gerais szövetségi állam Coracoes kisvárosában született 1940. október 23-án. Apja is ígéretes középcsatár volt, de pályafutását derékba törte egy sérülés. A kis Edson gyermekkora szegénységben telt, társaival csak rongylabdával, papírral kitömött zoknival focizhattak. Tehetségére tizenegy éves korában figyeltek fel, tizenöt évesen lett a Santos csapatának igazolt játékosa. Ekkor már ráragadt a Pelé név, amelyet sokáig nem szeretett, és nem is tudja, jelent-e valamit. Első bajnoki mérkőzésén, tizenhat évesen rögtön négyszer talált be a hálóba; a vesztes csapat kapusa csak azzal vigasztalódhatott később, hogy Pelé neki lőtte első gólját. A következő évben gólkirály lett és meghívták a brazil válogatottba. A címeres mezt 1957. július 7-én, Argentína ellen öltötte magára először, és bár a meccset 2–1-re elvesztették, a brazil gólt ő szerezte.
Az 1958-as svédországi világbajnokság legnagyobb felfedezettje a „Fekete Gyöngyszem” lett. A negyeddöntőben Wales ellen rúgta első vb-gólját, ezzel a világbajnokságok történetének legfiatalabb gólszerzője lett. A franciák ellen mesterhármast ért el, a döntőben kettőt vágott a svédeknek, az egyiket pimasz esernyőcsel után. 1962-ben a chilei világbajnokságon már az első mérkőzésen megsérült, de a csapat győzött, így ismét világbajnok lett. Az 1966-os angliai vb-n ismét az első meccsen sérült meg, s a szövetségi kapitány pihentette a Magyarország elleni csoportmeccsen. A találkozót káprázatos játékkal a magyar válogatott nyerte meg, s a brazilok ezután már a csoportból sem jutottak tovább. Pelé negyedik világbajnokságán vigasztalódott: 1970-ben Mexikóban végig remekül játszott, vezére volt a csapatnak, a 4–1-re megnyert döntőben egy gólt lőtt az olaszoknak, és a labdarúgás történetének egyetlen háromszoros világbajnok játékosa lett. Az őt fogni próbáló olasz védő később így nyilatkozott: „A meccs előtt bizonygattam magamnak, hogy ő is csak hús-vér ember, mint bárki más – de nem volt igazam”.
Utolsó válogatott meccsét 1971-ben a riói Maracana Stadionban játszotta, a 200 ezres közönség síri csendben figyelte, amint a 10-es számú mezt egy tízéves kisfiúnak adja át. A Santost 1974-ben hagyta ott, majd levezetésként 1977-ig a New York-i Cosmos csapatában játszott. A világ akkoriban legjobban fizetett sportolójaként 1977-ben csapatával megnyerte az amerikai bajnokságot. Utolsó mérkőzésén a Cosmos a Santos ellen lépett pályára, Pelé az első félidőben az amerikai, a másodikban a brazil csapat színeiben szerepelt.
Pelé 1363 mérkőzésén 1281 (más számítások szerint 1284) gólt szerzett, amivel bekerült a Guinness-rekordok könyvébe. Mérkőzésenkénti gólátlaga egész elképesztően káprázatos 0,93 volt, 1958-ban Sao Pauló állam bajnokságában egy szezon alatt 139 gólt lőtt. 111 (szigorúbb elvek szerint 92) válogatottsága során 97 (77) alkalommal talált a hálóba. Pályafutásának ezredik, egész Brazília által hőn áhított gólját 1969. november 19-én büntetőből szerezte. A mérkőzés ekkor félbeszakadt, az ünneplő tömeg a vállán vitte le a pályáról, a brazil posta bélyeget adott ki a jeles esemény alkalmából. Pelé 1956 és 1971 között ötszörös brazil bajnok, tízszeres gólkirály volt, hazájában 1961-ben nemzeti kincsnek nyilvánították, hogy ne igazolhasson külföldre. Sokan vélik úgy, hogy bármilyen poszton megállta volna a helyét, hiszen 1964-ben egy meccsen három lőtt gólja után ő váltotta a kiállított kapust, és több remek védést bemutatva, kapott gól nélkül jött le a gyepről. Rendkívüli játékérzékkel és improvizációs tehetséggel volt megáldva, ellenfelei soha nem tudhatták, milyen megoldást választ majd.
Visszavonulása után is sikeres pályát futott be. Üzletemberként is boldogult, 1994 és 1998 között Brazília sportminisztere volt. Határtalan népszerűségét jelzi, hogy Sao Paulóban már 1966-ban felavatták a szobrát, s amikor 1967-ben a polgárháború sújtotta Nigériában játszott bemutató mérkőzést, a szemben álló felek aznapra tűzszünetet hirdettek. Ő az első sportember, akit az UNESCO tiszteletbeli nagykövetévé nevezett ki, 1999-ben életművéért megkapta a Laureus sportdíjat, vagyis a sport Oscar-díját, 2000-ben a nemzetközi szövetség, a FIFA (az argentin Diego Armando Maradonával együtt) az évszázad játékosának választotta. Ugyanebben az évben ő lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által rendezett választáson az évszázad sportolója, pedig az első öt helyezett közül egyedüliként soha nem vett részt olimpiai játékokon, a Time magazin beválasztotta a 20. század száz legbefolyásosabb személyisége közé. 2014-ben a FIFA tiszteletbeli Aranylabdával jutalmazta, 2016-ban Olimpiai Érdemérmet kapott. Ugyanebben az évben felkérték a riói olimpia lángjának ünnepélyes meggyújtására, de fizikális állapotára hivatkozva ezt nem vállalta el. Életnagyságú szobrát idén állították fel Rio de Janeiróban, a Brazil Labdarúgó Szövetség székháza előtt.
