Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter viszont a kelet-franciaországi Metzben vasárnap délután zavartalanul megtarthatta beszédét.
„A Törökország és az Európai Unió több tagjai közötti jelenlegi feszültséggel szemben Franciaország nyugalomra int. Ezzel együtt arra kéri a török hatóságokat, hogy tartózkodjanak a túlzásoktól és a provokációktól” – olvasható a francia diplomácia vezetőjének közleményében.
„Elengedhetetlen, hogy felelősségről tegyünk tanúbizonyságot és hogy elkerüljük a felesleges vitákat” – tette hozzá.
A holland kormány először a Mevlüt Cavusoglu török külügyminisztert Hollandiába szállító repülőgép leszállási engedélyét vonta vissza szombaton, majd Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter Németországból érkezett gépkocsikonvoját tartóztatták fel a rotterdami török konzulátusnál. A minisztert nem engedték a külképviselethez, hanem visszafordították a német határ felé. Mindkét török miniszter az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen szólalt volna fel.
A török külügyminiszter, miután nem tudott belépni Hollandia területére, a franciaországi Metz városba utazott, és egy ottani nagygyűlésen mondott beszédet. Metzből a svájci Zürichbe utazott volna tovább, de az ottani találkozóját végül lemondta.
A francia külügyminiszter szerint a metzi nagygyűlést a gyülekezési szabadság nevében engedélyezték a francia hatóságok.
„Miután nem veszélyezteti a közrendet, nem volt ok ennek a nagygyűlésnek a betiltására, amely semmilyen beavatkozási lehetőséget nem jelentett a francia belpolitikába” – hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.
Pierre Lellouche, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak egyik vezető politikusa viszont „érthetetlennek” nevezte, hogy a francia hatóságok engedélyezték a metzi nagygyűlést.
„Nem lehet elfogadni, hogy egy külföldi kormány, amely semmibe veszi a demokráciát, a mi demokratikus értékeinket használja fel szégyentelenül, hogy az országainkban kampányoljon” – mondta az ellenzéki képviselő.
Metzben mintegy ezren vettek részt a török diaszpóra által a helyi kongresszusi központban szervezett találkozón, amelyen Cavusoglu a török elnök hatalmát megerősítő alkotmánymódosítás elfogadásáért kampányolt, amelyről április 16-án tartanak népszavazást Törökországban.