Kovács Irén Erzsébet, kisebbségi oktatásért felelős államtitkár nagyon fontosnak tartja a házi feladatok mennyiségének és nehézségi fokának gyermekbarát módon történő szabályozását, ezért nagy szükség van a fent említett online konzultációra.
„Az 5893/2016-os miniszteri rendelet alapján az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek a házi feladataik elvégzésével. Ennek ellenére a jelenlegi oktatási rendszerben a gyermekek mégis túlterheltek, hiszen vannak, akik napi kilenc-tíz órát foglalkoznak a tanulmányaikkal, megfosztva magukat szabadidejük jelentős részétől. Ez rombolóan hat úgy a mentális, mint a fizikai egészségükre. Úgy vélem, hogy fontos az otthoni, önálló gyakorlás, tanulás és ismétlés, de szem előtt kell tartanunk gyermekünk egészségét, hogy kipihenje magát, jól aludjon, jó kapcsolata legyen a környezetével, és lehetősége legyen játszani, kikapcsolódni, sportolni. Ezek szerepe sem elhanyagolható, hiszen alapvetően befolyásolják a gyermek tanulási képességeit, figyelmét, memóriáját, viselkedését, problémamegoldó-képességét”– véli az államtitkár.
Az online kérdőíveket az oktatók, a diákok és a szülők számára állították össze és a következő címeken érhetők el:
* Oktatók számára: https://www.surveymonkey.com/r/teme_cadre_didactice
* Diákok számára: https://www.surveymonkey.com/r/teme_elevi
* Szülők számára: https://www.surveymonkey.com/r/teme_parinti