Éhen nehezen lehetett maradni: az országos RMDSZ által főzött babgulyásból mintegy 600 adag rotyogott a hatalmas üstben, a megyei RMDSZ lecsójából is több százan ettek, és még ott volt a főkonzulátus által felkínált két malac is, hogy az amatőr csapatok főztjeiről ne is beszéljünk. Ugyanakkor igazi ínyencséget is találtunk, például levendulás falatkákat.
Némi túlzással mondhatni, hogy a „húsimádók” számára az Égigérő paszuly és a Levendulás standja inkább valamiféle virágkötő-műhelynek tűnt első látásra, de amikor a virágok és levelek között felfedeztük a kis falatkákat, bizony igencsak kínálták magukat. „Hát jó, egy próbát megér” – gondoltam többekhez hasonlóan, az első harapás után pedig csak elismerően tudtunk bólogtani: „Ez fantasztikus!”
S hogy mi van a kenyéren? „Zsályás disznó-rilette (ez a húskrém), azon levendulás paprikalekvár, levendulás hagymalekvár és tormás áfonyalekvár, és erre teszünk mindenféle ehető növényt, porcsint, csírákat, körömvirágot, mindezt pedig egy szőlőlevélen tálaljuk, tányér helyett… Az volt az elképzelés, hogy legyenek rajta ehető virágok, mert itthon ez még nem annyira divat, és hogy megmutassuk, hogy ezzel mennyire dekoratív dolgokat lehet készíteni, illetve, hogy levendula legyen benne, merthogy míg nekem gasztroblogom van, Krisztinának levendulaültetvénye. Ja, és van egy desszertünk is, az pedig egy távol-keleti édesség, az a neve, hogy halva, ami bennünket ugye megtéveszt, de ez barnított vajon pirított gríz, levendulás keserűnarancs-lekvárral és csokoládéval ízesítve” – magyarázza Leopold Erika, miközben Pásztor Krisztina, a “Levendulás”, alig bírja készíteni a falatkákat olyan ritmusban, ahogyan az érdeklődők érkeznek. Nem mellesleg elnyerték a leginnovatívabb csapat címet, és ha lett volna olyan, az esztétikai díj is őket illetné meg, nem csak az ínycsiklandozó látványt nyújtó falatkák okán: még „cégérük” is volt, amit képzőművészetis fiatalok alkottak.
Fotóriportunk ide katttintva tekinthető meg.
